Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-26 / 4. szám

mennyiség értékében kifejezendő. Erre reávezet az a meggondolás, hogy a test mozgása annak vonalmenti haladása, s ez a haladás gyorsabb vagy lassúbb a szerint, amint a test bizonyos idő (idő-egység) alatt hosszabb vagy rövidebb vonalmenti utat végez, mely gyorsaság tehát az idő-egység alatt befutott vonal-bosszúság által határoztatik meg, vagyis általában a mozgás mértékét a tér és idő mértékeinek egybevetése adja. Mindezek folytán az ütésnek, vagy más tekintetből megállapított elnevezés szerint az erő munkájának képzetében (a tömeg) az anyag, tér és idő képzetei egyesülnek, azon három természeti valóságéi, a melyek egyben föltételei a létezésnek magának is.« A természettanból eképen idézett tételek annak legelemibb tételei, de annyival világosabb példáját mutatják a poziliv fogalmak és képzetek alkotásának és az azok közötti összefüggés megállapításának: mindenek fölött nyilvánvalóvá teszik az észnek azt a természeti szükségét, miszerint az helyes és biztos fölfogás és megismerés okáért a jelenségek természetében gyökerező mértéket keres és határoz meg magának. A milyenek országmérésnél a triangulatornak a legnagyobb gonddal és szabatossággal meghatározott alappontok. a melyekhez köti hálózatát, hogy ez biztos és szilárd váza legyen a pontról-pontra fölvett térképnek, szükség, hogy olyanok legyenek a tanulónak az alapfogalmak és képzetek a maga egyéni ismeretvilágának nyomról-nyomra való kiterjesztésében; a mely fogalmak és képzetek nemcsak ezen ismeretvilág alkotmányának képezik biztos és szilárd vázát, hanem ezektől indul ki és ezekhez tartja magát az egyéni észjárás és gondolkodás. S az oktatás módszere már abban teljesíti föladatát, hogy a tanuló ez által vezetve nemcsak megérti és sajátjává teszi az ismeretek világát, hanem amaz alapfogalmaknál és képzeteknél fogva s az azok közötti összefüggésből leszármazó törvények utján fokról-fokra mintegy maga fedezi föl és szervezi azt a maga én-jében. És e célra, mint tantárgy igazán egyedül alkalmatos a természettan, s pedig annyival inkább, mert ugyanazon természeti törvények érvényesek az érzelmek és eszmék világában, az emberek erkölcsi és szellemi életében is: a központiság, vonzás és taszítás, hatás és visszahatás, erők összetétele és szétbontása, áramlatok és hullámzás, ár és apály, úszás és elmerülés, tisztánlátás, fény és árnv, hidegség és melegség stb. föltételei és törvényei. És a mai oktatási rendszerben a természettan egész a gimnázium hetedik osztályáig teljesen mellőzve van: s ha megtörténik, hogy a tanár magán igyekezetből, például az ásványtanban a kövek osztályba sorozásánál. hol egyik jellemző tulajdon a fajsúly, kitérve megmagyarázza a fajsúly mivoltán kivül még meghatározásának módját és eszközeit is, akkor ezzel csak a meg nem értett s ily uton meg sem érthető dolgok szaporíttatnak a tanuló emlékezetében s inkább zavar, mint világosság idéztetik elő. A hetedik és nyolcadik osztályban pedig két évbe lévén beleszorítva az egész természettan, a testek általános tulajdonságainak kezdetleges fogalmaitól a fény és villanyosság csodáiig: alig lehetséges, hogy abból a tanulók, kevés rendkívüli tehetségek kivételével, egyebet tartsanak meg, mint látványos kísérletekkel körülvett száraz formulák és definíciók halmazát, a mi lehet holt tudás, de nem élő ismeret, kivált ha még az oktatás módszere sem irányul egyébre. (Vége köv.) r. z. TÁRCZ A. A protestantizmus politikai jelentőségéről. (Folytatás.) Egyik sokat hangoztatott vád a protestantizmus ellen az is, hogy lényegénél fogva a hagyomány s a hit helyére a kritikát állította, s ezzel nemcsak a tudomány és hit világát, hanem a társadalmi életrendet is alapjaiban fölforgatta. Tény az, hogy az evangéliomi hit a művelődés tekintetében is uj elvnek bizonyult, mely modern műveltségnek egyik lényeges vonása épen a kritika. S van nemcsak rontó és bontó kritika, hanem olyan is, mely épít és tisztít, s ez épen a protestántizmus alapelveiben gyökerezik. Az nem a hit ellensége, hanem annak folytonos kísérője, nem a hagyományosnak ellentéte, hanem annak megtisztítása és megelevenítése, s mint ilyen Bunseu és Döllinger szerint az ujabb protestáns theologia történetének egyik legszebb lapja Az első és legmélyebbre ható kritika saját magunknak ismerete, Socrates fogalombölcsészetének kiinduló pontja, a 7vwoi osaotóv. Ebből indult ki a reformáció is, a midőn mély bűntudata alapján épen saját magunk bűnösségének belátásában látta a valódi megtérés alapját és kezdetét. E valódi protestáns kritika épugy különbözik a konjekturákban, mint a hypotesisek fölállításában gazdag kritikátlanságtól, mely vallásos érzeteket vallásosságnak tart, a keresztyén hitet Aristoteles etbikájávaí összezavarja. századokon keresztül a felsőbb hatalmasságok iránti keresztyén engedelmességet s zsarnokok meggyilkolásának szabadságával összekötötte, a szent szűz iránti gáláns lelkesedést a Krisztus imádása és tisztelete helyére állította, s a forradalmat összes zsarnokoskodó frázisaiban dicséreteivel elhalmozta. A protestáns kritikának joga volt az egyház kritikájára is. hogy az, a mi emberi hozzáadás, az isteni igétől elkülöníttessék s a keresztyén vallásos elem a maga igaz tisztaságában tündököljön. A vallásos ismeret terére vonatkozó eme kritikából indult ki aztán a világi térre vonatkozólag az az újonnan átalakult tudományosság is. a melyet hasonlóan protestáns jellegűnek kell tartanunk. Lényege a forrásoknak, az eredetinek tanulmányozása a hagyományossal és leszármazottal szemben, s ez épen a protestáns filológiának és történettudománynak a szelleme. Innen van az, hogy a protestántizmus kultúrája sokkal gazdagabb és változatosabb, mint a katholicizmusé. A keresztyén lelkiismeret, a szabad filozofiai gondolat az állam- és népjog szabadsága, az igazi civilizáció, szóval az egész világnézet, a melyben élünk és mozgunk, a protestántizmus világa. Nem a véletlen szüleménye, hogy az ujabbkori nagyobb költők és gondolkozók a protestántizmusban születtek : Shakespeare, Milton, Goethe, Schiller épugy, mint Leibniz, Kant, Fichte, Schilling, Hegel, Miebuhr, Savigny és Ranke. A szabad szellem emez óriásai azon világban gondolkodtak és munkálkodtak, melyet Luther és reformátortársai megteremteni segítettek, t. i. az emheri szellem vallásos-erkölcsi felszabadulásának világában. A protestáns kritikát, mely minden adottnak próbakövét az Isten igéjében látja, leghívebben fejezi ki Lessing amaz óhajtása, a mely szerint nem maga az igazság, mert ez az Istené, hanem annak kutatása illeti meg az embert. Ha tehát Luther az indulgentiáról szóló tant elvetette, ez valódi kritika volt, mert e tévtan sem az írásból, sem a kijelentésből nem igazolható. Ellenben ha a lilozolia Cartesius óta a keresztyén kijelentést, az Isten lételét s a