Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-24 / 34. szám

előnyt, vagyis, hogy magasb összeget nyerjen nyűg- s ellátási díjban a jobb módii és családja, mint a szegényebbé. Azt kívánták tehát egy oldalról, hogy ha nem többel, annyival azonban, mennyit a tanárokért a törvény értelmében már fizetnek, járuljanak az egyházak a lelkészek nyugdíjra biztosításához mindenesetre, más oldalról pedig, hogy arányos hozzájárulás mellett egyenlő nyugdíj biztosíttassék minden tagnak. Teljes elismeréssel fogadtuk az ellenzést s annak nemes indokát. Valljuk mindannyian, hogy az itt biztosítandó tisztviselők oly figyelmet az egyházak részéről szintén megérdemelnek s az arányos hozzájárulás mellett egyenlő nyudíjigény biztosítása méltó volna egyházunkhoz. Mindkettőnek alkalmazásához azonban hiányzik most az előfeltétel, az t. i., hogy már rendezve volnának az egyházak s ezek háztartása, s az állam módjára, maga az egyetemes egyház állítsa fel ezt a nyugdíjintézetet. A nyugdíjintézetnek gyorsan és sikeres módon életbeléptetése a fő cél mindannyiunk előtt. Ezt pedig talán évtizedre elodázná, sőt veszélyeztetné, az egyházak kötelezőleg hozzájárulásának kimondása és az egyik tagtársnak a másik tagtársra támasztása. Ismerjük a közigazgatás mind a 4 fokozatán a pénzügyeknél a jelszavakat. Ismerjük a tanácskozások menetét s az ily személyeket érintő pénzügyeknél az érdek és személy harcz veszedelmét. Mi tehát, a különben részünkről is helyesnek vallott vezérelveket most, mint a gyorsan és helyesen szervezés alig legyőzhető akadályait mellőzve, azoknak, még akkor sem késő alkalmazását azon jobb időkre tartanok fel, mikor majd egységesíttetik az egyház közereje, hozzászokunk majd az egészséges központosításhoz, uj beosztást nyert egyházainkban a háztartás is már zsinati törvényünk értelmében rendezve lesz. Akkor hangoztassuk az osztó igazságot, hogy az egyházak vállalják el a félfizetéses felül való biztosítás terheit egészben vagy részben, akkor hirdessük a humanismus és a testvérszeretet követelményét, hogy a hol azt az egyes egyház nem tenné, ott a közsegedelem lelkészek vagy egyházak szövetkezetében vegye le a különben is sokszorosan sújtott szegény lelkészek vállairól a részterhet. Erre mi az intézet életbeléptetése után nyugodtabb lélekkel várhatunk, sőt biztosabban számíthatunk, mint az intézet szervezése előtt most. A mi most biztos akadály, az akkor biztos előny lesz. Várjunk tehát nyugodtan és tegyünk gyorsan. A javaslat 6-ik pontja szerint a már szerzett nyugdíjigény minden tagnál a kötelezett összegbe be fog számíttatni. Ezzel a szegényebb javadalmazásu lelkésztársak ilynemű terhén könnyíteni akartunk, de meg a létező nyugdíjintézeteknek ezen intézettől független voltát mondtuk ki. A javaslat 7-ik pontja szerint a szakintézetekben működő rendes tanárok teljes nyugdíjra biztosíttatnak. A fizetés első felére szerzett nyugdíjigény összes terheit maguk viselik, a fizetés második felére nyert nyugdíjigény összes terheit az egyetemes egyház és a tulajdonos egyházkerületek fedeznék. Ezt a nagy előnyt a lelkészek felett azért hozzuk javaslatba, mert a középiskolai tanártársak a nyugdíjösszeg 73-dának egyszer s mindenkorra lefizetésén kivül másnemű fizetés alól teljesen felmentvék s 30 éves szolgálat után már teljes nyugdíjat kapnak az államtól, mert ez által megtartani véljük hivatásuk magaslatán a tanerőket, kedvet adunk az uj nemzedéknek ezen pályára lépésre. S talán példát adunk a közegyháznak, a lelkészekkel szemben is később és fokozatosan hasonló elbánásra. A javaslat 8-ik pontjában felvettük az intézet rendes jövedelme gyanánt az egyetemes alap évi jövedelmének 20°/o-liját. Feljogosított erre maga a törvény, mely az egyetemes alap egyik teendőjeül épen intézet létesítését sőt istápolását is kimondta. Felvettük 20%-liban azért, mert a zsinati bizottságban hozzávetőleg 30—40 ezer forintra felszámított ezen részösszegre itt, a tagok lehetőleg kímélése és az intézet biztosítása szempontjából, más forrás hiányában, okvetlenül van szükség. A tagok teljes biztosítására ugyanis az összes nyugdíjigény 20%-lija szükségeltetvén évi jövedelműi, ebből 13°/o-lit a tagok, 3°/o-lit az egyetemes alap fedeznének, a most még hiányzó 4°/0

-li a vagyon gyümölcsöző elhelyezésében, takarékos gazdálkodásban s rendkívüli bevételekből nyerne fedezetet. A javaslat 9-ik pontjában, a 4-dik pont szerint belépésre kötelezett minden tisztviselőből, a 65-ik koréven már felül levőket be nem vehetőknek jelentettük ki, különben az intézet megalakulása után rendes állásra alkalmazott tisztviselőknek a helyfoglalás idejében és kivétel nélkül belépésre kötelezettségét kimondottuk. A javaslat 10-ik pontjában fel vannak sorolva azon esetek, melyeknek bekövetkeztekor a befizetés kötelezettsége megszűnik. Ily esetek: az egyházi pályának elhagyása és a törvényszéki ítélet folytán helyvesztés, mely esetekben a jogfentartás vagy elvesztés felett intézkedjék majd az egyetemes szabályrendelet, továbbá a tagság 40-ik évének betöltése, vagy a megélt 65-ik életkor, utóbbi azért, mert a 25-ik korévtől tartozván mindenki az öszszes járandóságoknak kamatostul befizetésére, bármely korévben is lép be majd tagul, 65 éves korában már betöltötte a tagsági 40 esztendőt. A javaslat 11-ik pontjában a tőketartozások könynyebben törlesztésére vonatkozólag kívánunk intézkedni, oly módon, hogy az alapdíj 3 év alatt, a korpótlék esetleg majd a nyugdíjból is részben fedezhető törlesztési kölcsönnel legyen befizethető, kamat fejében 57o-linál több ne kivántassék s ezen s az évi illetéken a nyugdíj összeg 5°/0

-liján kivül másnemű fizetés ez intézetnél ne legyen. Ezzel még a szegényebb testvéreknek is mód nyújtatnék a tehernek elviselésére. A javaslat 12-ik pontjában a nyugdíjazás módozatai vannak előadva. A most belépő tagok mindegyike tartozván 25-ik korévétől kamatostul minden járandósággal, az ily módon megváltott korévek neki most egyszerre tagsági évekül is beszámíttatnak. Időközben bekövetkezett munkaképtelenség esetében az akkori korév és a 25-ik korév közt levő idő szolgálván kulcsul, a nyugdíj azon tagsági év után százalékban kimondatik és az részére elhaltáig évente fizettetik. Időközben elhunyta esetében az akkori koréye és a 25-ik korév közt levő idő szerint az ellátási igény százaléka a biztosított nyugdíj fele után — kimondatik s ez, valamint az árvák mindegyikének — együtt az anya ellátási összegéig, az anyai ellátási díj 20°/o-ka az anyának életfogytáig, az árváknak 18, illelőleg 20 éves korukig majd fizettetik. Hasonló elbánás alá esik az intézet alakulása után belépő uj tagok nyugdíj s azok özvegyei és árváinak ellátási igénye, oly különbséggel, hogy és mert azok rendszerint 25—30 korévük közti időkben fognak majd kötelezőleg belépni, ők a tagsági 10-ik év előtt bekövetkezett rokkantság vagy halál esetében végkielégítésre és csak a 10-ik tagsági év után bekövetkezett oly esetben tarthatnak nyűg és ellátási díjra igényt. Az életük 70-ik korévél rokkantság bekövezte nélköl megélt tagok, ha önként kivánják vagy ha a felsőbb hatóság ezt az egyház vagy az iskola érdekében szükségesnek Ítélik majd, hivatalból is nyugdíjazhatok.