Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-08-17 / 33. szám
élet megszilárdítására fel nem használni a legsulyosabb mulasztást képez. Ekkor tetőzhetjük be azt az épületet, melynek alapjait már a vallásos nevelés legkezdetén megvetettük, ekkor adhatunk önállósági jogot ifjú nemzedékünknek, de ekkor kell megszilárdítani szivében az egyháza iránt való szeretetet is s megismertetni vele, t hogy az az egyház, mely kebelébe ünnepélyesen befogadta, kötelességeket is szab elébe, melyeknek teljesítése szent ós magasztos feladat. Tanítsa tehát a lelkész maga a konfirmálandókat, hogy szivöket jóvá, nemessé, áldozatkészszé tevén, belőlük az egyháznak hivő és buzgó tagjai válhassanak, kiket meg ne tántoríthassanak se pápista se nazarénus képtelenségek. Az iskolában, a gyermekek közt teheti meg a lelkész az első lépést arra nézve is, hogy gyülekezetében a hasznos ós jó könyvek olvasását megkedveltesse. Ila a gyermek az iskolából valamit hazavisz magával, a szülők rendesen kikérdik, hogy mi az, hol vette stb. s ha egy jó vallásos s erkölcsi tanulságokat hordozó kis könyvecske lenne az, mit a lelkész adott elolvasás végett, bizonyos, hogy a gyermek mellett a szülők is elolvassák azt, mert ismerem köznépünt ket, hogy szívesen olvas, ha valamihez hozzájuthat. S ha elolvasott egyet, óhajtja a másikat, s ez óhajtása alapján épen nem járna nagy nehézséggel, s hasztalan ponyvairodalmi termékek kiszorításával, gyülekezetünkben egy kis keresztyén olvasókört teremteni, hol csekély fizetés mellett kaphatna népünk hasznos ós jó könyveket. Az olvasás s tanulás szeretetének felébresztésével még egy más nagyfontosságú dologhoz is eljuthatunk s ez a felolvasások tartása. Téli időben, midőn népünk ugy is csak beszélget, mesélget, vagy ma már igen sok helyen rémregényeket olvas, épen nem volna nehéz akár az iskolában, akár magán háznál öszzegyüjteni híveinket s előttük hasznos s tanulságos keresztyéni dolgokat olvasnunk fel. Tárgy kínálkozik bőven, hogy csak néhányat említsek: a helyi egyház története, vagy részletek történetéből; az ős keresztyén egyház viszonyai, a reformáció, a reformátorok, a magyar hitjavítás s annak nagy alakjai, nemzeti egyházunk küzdelmei, jelén helyzete, az aktuális egyházpolitikai kérdések, a nazarenizmus, a baptistaság s ezek mellett természettudományi, gazdasági dolgok stb., a mikről, mint a pesti felolvasásoknál volt szerencsénk tapasztalni, híveink igen szeretnek érdekes dolgokat hallani. Falun nem szükség, hogy e felolvasások valami irodalmi remekek legyenek, a fő az, hogy érdekes, eszméitető, lelkesítő dolgokat foglaljanak magukban. A felolvasó esték élénkítésére szolgálhatna egy-egy szavalat, egy-egy hármonikus ének, a mit a lelkész a tanítóval együtt betaníthatna s megvethetné vele alapját az egyházi énekkarnak, mi a gyülekezeti éneklés szépítését s javítását vonná maga után. E felolvasó estéken lehetne felkelteni hiveink áldozatkészségét a szegények, nyomorultak s minden nemes célú humánus intézmény iránt s itt lehetne küzdeni legsikeresebben a gyülekezetben uralkodó fólszegségek ós bűnök ellen is, mert a közvetlenebb hang, a bizalmasabb viszony, melynek itt a dolog természeténél fogva uralkodni kell, sokkal mélyebb benyomást gyakorol s sokkal több eredményt hozhat létre, mint a templomban a legfulminánsabb s a legdorgálóbb prédikáció. E dolgok oly közeli s oly bizalmas viszonyba hozhatják a lelkészt gyülekezetével s annak egyes tagjaival, hogy nem lesz nehéz mellettük gyakorolni a lelkészi teendők azon ágát sem, mely nálunk még meglehetős odiosus, de a mi nélkül az egyház igazi gondozása el nem lehet. Ertem a hivek látogatását. Nem tartom helyesnek, hogy ezt pedáns kimértséggel gyakoroljuk, hogy elkezdjük a látogatást a falu első házánál s sorba menjünk mindegyiken. Ez üres, mondhatni semmit sem érő eljárás. De ha elmegyünk alkalom adtán •egyesekhez, vagy séta közben híveinkkel szóba állván, azok meghívását elfogadjuk s házaikba bemenvén, egy negyedórát vagy többet elbeszélgetünk, ez megadj a az alkalmat, hogy a mindennapi dolgokon felül az örökkévalókról is beszélgessünk. Ha igy meg van törve az ut, azontúl nem lesz feltűnő látogatásunk s ha beszélgetéseinket helyesen vezetjük, hiveink örömmel fognak látni bennünket s meglesz kötve az a viszony, melynek fenn kell állania minden hű pásztor s minden szerető nyáj között. E viszony fog azután teremni nemes gyümölcsöket, néhol száz annyit, néhol hatvan annyit, de aratás mindenütt leend. Talán igen hosszasan is időztem tárgyamnál, talán unalmassá is váltam, talán igénytelen soraimmal is megtörténik, hogy az leencl reájuk a vélemény, mint az előttem ismeretlen Fraxinopolitánus cikkeire, de egy megnyugtatóm leend s ez az a tudat, hogy a mit irtam, őszintén s evangéliumi egyházam iránt való rajongó szeretetből irtam. Nem azért, hogy másokat tanítsak, mert arra koromnál fogva jogom nem is lehet, hanem azért, hogy mint bevezető cikkemben is kijelentettem, a jövő nagy munkája felett megindult s ezután is folyandó eszmecserében igénytelen nézeteimet én is elmondhassam. A miket mondottam, azokat ugy gondolom helyesnek, a miként mondottam, ha azonban nálamnál tapasztaltabb, a viszonyokat és körülményeket nálamnál jobban ismerő