Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-17 / 33. szám

élet megszilárdítására fel nem használni a leg­sulyosabb mulasztást képez. Ekkor tetőzhetjük be azt az épületet, melynek alapjait már a val­lásos nevelés legkezdetén megvetettük, ekkor adhatunk önállósági jogot ifjú nemzedékünknek, de ekkor kell megszilárdítani szivében az egy­háza iránt való szeretetet is s megismertetni vele, t hogy az az egyház, mely kebelébe ünnepélyesen befogadta, kötelességeket is szab elébe, melyek­nek teljesítése szent ós magasztos feladat. Tanítsa tehát a lelkész maga a konfirmálandókat, hogy szivöket jóvá, nemessé, áldozatkészszé tevén, belőlük az egyháznak hivő és buzgó tagjai vál­hassanak, kiket meg ne tántoríthassanak se pápista se nazarénus képtelenségek. Az iskolában, a gyermekek közt teheti meg a lelkész az első lépést arra nézve is, hogy gyülekezetében a hasznos ós jó könyvek olva­sását megkedveltesse. Ila a gyermek az iskolá­ból valamit hazavisz magával, a szülők rendesen kikérdik, hogy mi az, hol vette stb. s ha egy jó vallásos s erkölcsi tanulságokat hordozó kis köny­vecske lenne az, mit a lelkész adott elolvasás végett, bizonyos, hogy a gyermek mellett a szü­lők is elolvassák azt, mert ismerem köznépün­t ket, hogy szívesen olvas, ha valamihez hozzá­juthat. S ha elolvasott egyet, óhajtja a másikat, s ez óhajtása alapján épen nem járna nagy ne­hézséggel, s hasztalan ponyvairodalmi termékek kiszorításával, gyülekezetünkben egy kis keresz­tyén olvasókört teremteni, hol csekély fizetés mellett kaphatna népünk hasznos ós jó köny­veket. Az olvasás s tanulás szeretetének felébresz­tésével még egy más nagyfontosságú dologhoz is eljuthatunk s ez a felolvasások tartása. Téli időben, midőn népünk ugy is csak beszélget, mesélget, vagy ma már igen sok helyen rém­regényeket olvas, épen nem volna nehéz akár az iskolában, akár magán háznál öszzegyüjteni híveinket s előttük hasznos s tanulságos keresz­tyéni dolgokat olvasnunk fel. Tárgy kínálkozik bőven, hogy csak néhányat említsek: a helyi egyház története, vagy részletek történetéből; az ős keresztyén egyház viszonyai, a reformáció, a reformátorok, a magyar hitjavítás s annak nagy alakjai, nemzeti egyházunk küzdelmei, jelén helyzete, az aktuális egyházpolitikai kérdések, a nazarenizmus, a baptistaság s ezek mellett természettudományi, gazdasági dolgok stb., a mik­ről, mint a pesti felolvasásoknál volt szerencsénk tapasztalni, híveink igen szeretnek érdekes dol­gokat hallani. Falun nem szükség, hogy e fel­olvasások valami irodalmi remekek legyenek, a fő az, hogy érdekes, eszméitető, lelkesítő dolgo­kat foglaljanak magukban. A felolvasó esték élén­kítésére szolgálhatna egy-egy szavalat, egy-egy hármonikus ének, a mit a lelkész a tanítóval együtt betaníthatna s megvethetné vele alapját az egyházi énekkarnak, mi a gyülekezeti éneklés szépítését s javítását vonná maga után. E fel­olvasó estéken lehetne felkelteni hiveink áldozat­készségét a szegények, nyomorultak s minden nemes célú humánus intézmény iránt s itt le­hetne küzdeni legsikeresebben a gyülekezetben uralkodó fólszegségek ós bűnök ellen is, mert a közvetlenebb hang, a bizalmasabb viszony, melynek itt a dolog természeténél fogva ural­kodni kell, sokkal mélyebb benyomást gyakorol s sokkal több eredményt hozhat létre, mint a templomban a legfulminánsabb s a legdorgálóbb prédikáció. E dolgok oly közeli s oly bizalmas viszonyba hozhatják a lelkészt gyülekezetével s annak egyes tagjaival, hogy nem lesz nehéz mellettük gyako­rolni a lelkészi teendők azon ágát sem, mely nálunk még meglehetős odiosus, de a mi nélkül az egyház igazi gondozása el nem lehet. Ertem a hivek látogatását. Nem tartom helyesnek, hogy ezt pedáns kimértséggel gyakoroljuk, hogy elkezd­jük a látogatást a falu első házánál s sorba menjünk mindegyiken. Ez üres, mondhatni semmit sem érő eljárás. De ha elmegyünk alkalom adtán •egyesekhez, vagy séta közben híveinkkel szóba állván, azok meghívását elfogadjuk s házaikba bemenvén, egy negyedórát vagy többet elbeszél­getünk, ez megadj a az alkalmat, hogy a minden­napi dolgokon felül az örökkévalókról is beszél­gessünk. Ha igy meg van törve az ut, azontúl nem lesz feltűnő látogatásunk s ha beszélgeté­seinket helyesen vezetjük, hiveink örömmel fog­nak látni bennünket s meglesz kötve az a viszony, melynek fenn kell állania minden hű pásztor s minden szerető nyáj között. E viszony fog azután teremni nemes gyümölcsöket, néhol száz annyit, néhol hatvan annyit, de aratás mindenütt leend. Talán igen hosszasan is időztem tárgyamnál, talán unalmassá is váltam, talán igénytelen soraim­mal is megtörténik, hogy az leencl reájuk a véle­mény, mint az előttem ismeretlen Fraxinopolitá­nus cikkeire, de egy megnyugtatóm leend s ez az a tudat, hogy a mit irtam, őszintén s evangéliumi egyházam iránt való rajongó szeretetből irtam. Nem azért, hogy másokat tanítsak, mert arra korom­nál fogva jogom nem is lehet, hanem azért, hogy mint bevezető cikkemben is kijelentettem, a jövő nagy munkája felett megindult s ezután is folyandó eszmecserében igénytelen nézeteimet én is elmondhassam. A miket mondottam, azokat ugy gondolom helyesnek, a miként mondottam, ha azonban nálamnál tapasztaltabb, a viszonyo­kat és körülményeket nálamnál jobban ismerő

Next

/
Oldalképek
Tartalom