Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-08-03 / 31. szám

voliak-e mindenkor paröchiális házaik schöiával együtt azon megnevezett evangélikusoknak, s hol voltak?* Mi természetesebb mint az, hogy a kihallgatott tanuk, bár nagyobb részük róm. kath. vallású volt, az igazsághoz hiven mindannyian ugy vallottak, a miként előadtam már fentebb, hogy t. i. paplakjuk, templomuk, iskolájuk mind a várban volt a protestánsoknak, s azokat a maguk erején építették. De hogy előadásom még hitelesebb legyen, összefoglalom a tanuk vallomásait a következőkben: Egyező értelemmel vallják a feltett kérdésre, hogy : 1 »Tudják mióta csak Veszprémben laknak, 30., 50 esztendő óta, hogy a veszprémi várban levő, mostanában pusztaságban szállott oratorium, vagy imádságnak háza, a mióta csak életük idejére emlékezhetnek, mindenkor a kálvinista nemesek és lakosok birtokában volt. a közönséges istenitisztelet mindenkor szabadon gyakoroltatott abban; ezen felvül a várban voltak az említett kálvinistáknak paröchiális házaik, iskolával együtt, a melyekben most a praesidiariusok vagyis várőrző vitézek laknak*. Ehhez a 23, 24, 25, 26 tanuk még azt vallják, hogy »hallották atyáiktól, a kik mind kálvinisták voltak, miszerint azok a templom építésén eleget dolgoztak*. Ez volt a törvényesen elrendelt vallásügyi vizsgálat jegyzőkönyve, melyből látni való. hogy a veszprémi reformátusok imaházát inkább hagyta összedőlni a helytartótanács, mintsem azt nekik jogos lulajdonukba vissza bocsátotta volna. A mi ezután következett, az a vallásgyakorlafuktól teljesen megfosztott református lakosok szivében volt felírva. mély gyászszal és fájdalommal. Templomba nem járhattak imádni az Istent, templommá változott hát minden ház, iskolájuk nem volt, tanító lett minden szüle és térdeire véve kicsiny gyermekét megtanítá az Isten dolgaira. A mit az egyház nem teljesíthetett, a családi kör igyekezett pótolni. És elismeréssel legyen mondva, hogy a nagy rész megmaradt apái hite és vallása mellett; mely körülményt nem lehet máskép megmagyaráznunk és megértenünk, mint csakis ugy, ha az apák és édes anyák nevelési módszerére Arany János szavait alkalmazzuk : »Kis kacsóid összetéve szépen, imádkozzál édes gyermekem!* 4 És meg is taníták őket imádkozni. Mikor tehették, eljártak a szomszéd kádártai, vámosi és szentkirályszabadjai reformátusok templomaiba, hallgatni az evangélium vigasztalasait, mely helyeken emez igék visszhangoztak : Jöjjetek én hozzám mindnyájan, és én megnyugasztlak titeket! Csakhogy vidékre sem járhattak minden üldözés nélkül; Bíró Márton ettől is eltiltotta őket, s az erőszakoskodásairól híressé lett veszprémi püspök, mint a vármegye főispánja minden hatalmát latba veté, hogy még a vidékre való templomba járás nem 1 A kihalgatott tanuk ezek voltak : 1. Egresi István 46 éves, kath. 2. Rehák Péter 64 éves, kath. 3. Sifner György 57 éves, kath. 4. Kovács Anna, Veimár György özvegye 56 éves, kath. 5. Kutas Orsolya, Jaksics Mihály özvegye 65 éves, kath. 6. Vid Zsuzsánna, Márkus Máté özvegye 70 éves, kath. 7. Szathmáry István 73 éves, ref. 8. Ormándy Miklós 70 éves, ref. 9. Zágrábi Péter 54 éves kath. 10. Sunya János 75 éves, ref. 11. Filep Imre 73 éves, ref. 12. Tobak Pálfi Miklós 56 éves, kath. 13. Szentmiklósi Mihály Veszprém vármegye táblabírája 66 éves. 14. Simoga Ferencz 47 éves, kath. 15. Solymosi György 45 éves, kath 16. Csik Péter táblabíró. 5i éves, kath. 17. Salomvári János táblabíró, kath. 18. Vizkeleti József táblabíró, 51 éves, kath. 19. Perczel Tamás Veszprém vármegye főbírája 55 éves, kath. 20. Küllei Mihály szolgabíró. 48 éves, kath. 21. Varga Miklós 60 éves, kath. 22. Gyarmathy Pál 60 éves, kath. 23. Szentiványi Péter 68 éves, ref. 24. Szabó János 52 éves, ref. 25. Miskei Ádám 49 éves, ref. 26. Kapolyi György 40 éves, ref. 27. Benyóczki Mátyás 36 éves, kath., kik mindanynyian felesketésük után hallgattattak ki. minden fáradság nélküli örömétől is megfossza őket; s igy kénytelenek voltak éjszakának idején hagyni el a várost, s csak az éj késő óráiban térni vissza abba, ha istenitiszteletre járni akartak. A vallásosságnak még a külsőségekben is ily állhatatos megbizonyítása, és a vágy: megláthatni újra a református Siont Veszpémben. valának az okozói a hitben erős, de számban megfogyott egyháztagoknal annak, hogy a kedvezőtlen külső körülményeket jól megfontolva, s bár vérző szívvel, de mégis eltudták hordozni a reájuk mért csapást. A néma szenvedések kora volt ez, a mély gyászé és fájdalomé, a mely szenvedés, gvász és fájdalom az isteni gondviselésben, és az ő benne vetett reménységben keresett egyedül vigasztalást magának. Csaknem két ember nyom halt meg Veszprémben a nélkül,-hogy bemehetett volna az igéret földjére, az 1717-ben elfoglalt református templomba, mignem második József türelmi parancsa után egy jobb jövő hajnala derült fel a veszprémi református egyházra is. (Folyt, köv.) Thury Etele. BELFÖLD. A »referendum«-hoz. Bégen olvastunk bosszantóbb cikket, mint a 24-ik számban megjelent »Referendum« cimüt Okoskodása fejtetőre állított: pénzügyi, jogi fogalmai egyszerűen absurdumok: prot, alkotmány, szabadság és autonomia-szeretete = 0. Tamás vagyok benne, hogy az »Orsz. gyám-és nyugdíjintézet« halvaszületett, s régi alakjában soha keresztül nem vihető tervének szülői valami nagy hálára éreznék magukat kötelezetteknek az álcás bajnok vagdalózásaiért. Mi pedig, a kik mindég és midenkivel szemben nyilt védői voltunk, vagyunk és leszünk is a mig élünk, a mi őseinktől öröklött protestáns autonómiánknak: kik nem szégyeljük annak vihartól tépett rongyait, szakadozott foszlányait, sőt nem is vagyunk hajlandók azokat a mutatós, de csak szolgalelkeknek kedves uj libériával felcserélni: mi, kiállunk a sikra, s azzal, ki nagy és életbevágó jogokat, intézményeket csak ugy incidentaliter akar eltemetni, lerombolni, egy pár szót kívánunk váltani. Azt kérdem Tamás úrtól: hát ott, Kül-Somogyban nem vették még észre, hogy "a 10 évi centralizáló törekvés előbb titkos morgolódást, elégületlenséget, később többékevésbbé nyilt reactiót idézett föl? Azt hiszi-e, hogy a konventi tagok választásának jogától való megfosztást, a gyülekezetek mint egyedek szavazati jogának megszorítását, illetve a kisebbek háttérbe szorítását elfeledték már a presbvteriumok ? Azt hiszi, hogy elérkezett az ideje annak, miután a gyülekezetek jogaik jelentékeny részét elvesztették — hogy utánuk az egyházmegyéktől és kerületektől is elvétessenek a jogok és a (majdnem azt mondám »cs. és kir.*) egyházi főtanács »a mit üdvösnek itél. azt hajtsa is végre* bárki megkérdezése nélkül: más szóval ezen kivül ne legyen a reform, magyar egyház testében többé testület, mely a jelentősebb határozatokba befolyjon, akaratát érvényesítse, a közvéleményt tolmácsolja; itt ezután csak engedelmeskedők és — fizetők legyenek csupán, éppen mint — Muszkaországban? Talán egyúttal oda is mehetnénk, nemde? Hát, én azt hiszem, ha ilyen rengeteg főhatóság felállításában találják a reformátusok reformálandóit: azért kár az embernek magát reform, protestánsnak nevezni, mert ez a név mindig a lelki szabadsággal, sőt