Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-27 / 30. szám

s bajaiba való belépés, hogy az Istenben való hit által az igazi örömöt, s egyszersmind a győzelemre szükséges erőt minden külső nyugtalanság dacára is a belső békét, a világias viszonyokban az isteni, az örök, a felfelé vezető erőt, megtaláljuk: ez az igazi keresztyén erkölcsiség. A kötelesség teljesítése az igazi istenitisztelet. Igy vezet a hit a világba, felebarátaink szolgálatára. Igy szüli a hit a szeretet erejét, a mely nem azt keresi, a mi nekem, hanem a mi másnak szolgál. A mint a hit a keresztyén embert úrrá teszi minden dolgok fölött, ugy teszi a szeretet által egyszersmind mindenek kész és alázatos szolgájává. Az a valódi keresztyén tökéletesség, ha az emberi élet zajában vagyunk keresztyének s ha a mindennapi foglalkozás közben harcoljuk meg a nemes harcot, a melynek győzelem lett igérve. A reformáció levette a szégyen foltot a világról s a világban folytatott életről. A világi foglalkozásban, az államban, községben és családban töltött élet nem tünt fel többé elkerülhetlen rossznak, a mit a gyengébbek kedvéért eltűrtek és halálthozó vésszel telt pohárnak, hanem ugy tünt fel, mint az igazi és tökéletes keresztyén, erkölcsiség megvalósítása. Az embernek minden életviszonya az Istentől elénk állított feladat teljesítésére ösztönöz. Minden életviszonynak meg van a maga sajátos erkölcsi értéke s ereje arra, hogy az önzés kísértéseitől megszabadítson. Ezt az erőt az ember bűne gátolhatja ugyan, de meg nem semmisítheti. Im ott van a házasság! Ugy tünt fel, mint igazi, szent és magasztos életviszony. Istentől rendelt intézmény az. nevelő iskola a felnőtt férfiú számára, melyben nőt és gyermekeket nyer, mindmegannyi menedéket az élet zivatara elől. mindmegannyi mindig megujuló örömforrást, az élő szeretet mindmegannyi táplálóját s a mely az embert a házi életből folyó teendők által erkölcsileg gyakorolja, ápolja, erősíti, javítja, az életet a másokért való életté változtatja s a házasság öléből új életre kelti az ideálokat, a melyek épugy ragyognak a nevelő és oktató, mint a neveltek előtt. lm ott van az állam! Nem ugy tűnik fel többé, mint az ördög vagy a bün vagy az igazságtalanság műve. Nem, mint a családot, ugy az államot is Isten alapította s meg van ennek is a maga sajátos erkölcsi feladata. Az állam arra való, hogy a külső szabadságot, a mely az erkölcsi szabadságnak előkészítője, lehetővé tegye. Im ott van az egész társadalmi élet, a földmívelés, a kereskedés, az ipar, a tudomány, a művészet, ott van a parancsolás és engedelmesség, a szolga és szolgáló, a biró és katona, a hivatalnok és a fejedelem munkája; ime, akárhova nézesz, ha ezt a munkát, mint Istentől rendelt hivatást végzed, az lesz az Istennek kedves istentisztelet. Az egesz világ meg lett szentelve s nem volt többé tisztességtelen. A világ sokféle feladatával ugy tünt fel, mint az Ur szőlőhegye, mint az Isten temploma, a melyben szolgálnunk kell az Istennek lélekben és igazságban. Ezek a reformáló eszmék viharzottak át a nyugoti, különösen a germán világon. Ezek alkották meg a jelen kort s nemzették a jelen kor erkölcsi ideálját. A középkori, világot kerülő, sanyarú életfelfogást egy új a világ felé forduló, a világot megértő és megragadó s ennyiben a renaissance-szal rokon életnézet váltotta fel, de nem hogy a humanizmus, hanem hogy a Jézus Krisztus eszméivel töltse meg a világot. E fordulat által ezer meg ezer erkölcsi erő lett szabaddá, hogy a családi, politikai és társadalmi élet szolgálatába álljon. Most kezdődik a világi hivatásnak, az államnak, a közszabadságnak igazi megbecsülése. Feltűnik a jelenkor állama s az erkölcsi ideálok, a melyeket az állam megvalósítani igyekszik, egyesülnek az egyházi törekvésekkel. A világ szabaddá lett s kivétetett az átok alól, a melylyel a középkori egyház sújtotta. A világ is reformáltatott. Az egyház reformálása létrehozta a világ reformálását. A XV. század törvényalkotásokkal és fegyelmi szabályokkal próbálta végrehajtani az egyház reformálását. Hiábavaló fáradság! Luther az egyház tanát, azt az evangéliumot, a mit az egyház hirdetett, támadta meg, alakította ujjá s töltötte meg új szellemmel. Ezáltal, anélkül hogy eleinte maga is tudta volna, eltalálta az egyetlen pontot, amelyből az egyház egész létét és életét mozgásba hozni s átalakítani lehetett. Az egyház szive a hit. A milyen a hit, olyan az egyház. És az egyház hitélete a reformátori mozgalom által mélyebbé lett s nem sejtett erőket nyert. Az egyházról kétszeres mértékben áll, hogy nemcsak kenyérrel él, hanem minden igével, mely az Isten szájából ered. És az Isten igéje megint hatalmasan hangzott mindenfelé. Bejárta az országokat, harsonaszóval hívogatta a népeket, életet keltett, erősítette a sziveket és gyümölcsöt termett az örök életre. A XVI. században mindig jobban erősödik az isteni dolgok iránti érdeklődés. Oly erős volt, hogy a humanizmust is háttérbe szorította. A vér kerengett ismét az egyház szivében s ezáltal az ismét egészségessé lett. Nemcsak azt jelenti ez, hogy a prot. egyház előállott. Nem a hit nagy kérdéseiért való küzdelemben az ellenkező felfogás is, a mely a középkori alapokat nem akarta elvetni, bár mégis azokon továbbépíteni törekedett, alkalmas erőket nyert nagy erkölcsi reformok létesítésére. A XVI. század gyümölcse a szakadás. a prot. és kath. egyházak különválása, de nemcsak ez, hanem egyúttal a régóta óhajtott, hő vágyódással keresett s végre a lélek zúgásával megérkezett reformáció. A reformáló mozgalom, mely Németországból mindenfelé elhatott s tüzet gyújtott a keresztyén országokban, hatás és ellenhatás következtében nemcsak a prot. egyházat létrehozta, hanem az egész egyházat reformálta.* Eddig tart a gyönyörű jellemzés. Valóban nemcsak történetileg hű, hanem egyúttal a jelenre is tanúságos jellemzés. Vajha minél többünket indítaná legalább e két kicsiny, de tartalmas mondat feletti elmélkedésre: >Az egyház szive a hit. A milyen a hit, olyan az egyház*. Sz. A.