Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-07-27 / 30. szám
jegyezte az egyházra vonatkozó viszontagságokat., s miután megemlítette volna, hogy Veszprém elfoglalásakor Heister rendkívüli kegyetlenségeket követett el a Rákóczy pártiakon, igy folytatja: »Az említett 1710. esztendőben Deáki István lelkészsége alatt, ezen veszprémi reformált egyházat a következők érték. A vár elfoglalása után kihirdették a vallás szabadságát, azon hozzáadással, hogy a vallásügyre tartozó dolgok azon módon maradjanak, mint a Rákóczy forradalom előtt voltak*. Erre Deáki megjegyzi: »Nékünk a forradalom előtt törvénybe is beiktatott szabad vallásgyakorlatunk, istenitiszteletünk volt a várban, mindazonáltal gróf Zinzendorf várparancsnokunk, a mondott 1710-ik év május 17-én közhírré tette a hadtest parancsnok gróf Heister Sigbertnek rendeletét, hogy a várban levő, s istenitiszteletünk gyakorlására megtartott templomunkat, az éjjeli őrség használatára adjuk által, velem pedig és az iskolabeliekkel pedig tudatta, hogy két óra alatt kimenjünk a várból. Május 28-án tiz óra körül értesít, hogy én (Deáki István) maradhatok; miközben az iskolás gyermekeket eleresztette, nehogy a beteges Hammon, Vagy Hanczman szomszédnak lármájukkal alkalmatlanságot szerezzenek, és igy félbenhagyatta a gyermekeknek tanítását és beszüntette iskolába járásukat. 29-én ő maga a tanulókat beállította és tizet közülök bezáratott. 30- án a templomból az éjjeli őrség eltávolíttatott és ajtója bepecsételtetett*.1 Ezen erőszakoskodások és törvényellenes cselekedetek meggátlására a veszprémi reformáta ekldézsia felküldötte Bécsbe, Heister tábornagyhoz folyamodványával nemes Szentiványi Pétert, de az kegyelem helyett 1710. junius 8-án onnan azon választ hozta: »mivel Veszprém, végvár már megszűnt lenni, a templom, mely a várbelieké volt elfoglaltassék és a veszprémieknek mindennemű szabadalmai megsemmisíttessenek, s meghagyatott, hogy a reformátusok a várból kitakarodjanak*.2 Kedvező ürügyül kínálkozott ezen rendelet" mellett az is, hogy augusztusban a pestis Veszprémben kiütvén, s abba először is bizonyos Kajári Ferencz nevű deák halván meg: mint a pestis behozói a várból kiszoríttattak; s igy nem lévén semmi helye a veszprémi reformátusságnak hol Istenét imádhassa, augusztus 14-én Losonczi Farkas János puszta fundusán, a szabad ég alatt tartottak istenitiszteletet, prédikálván Deáki István ezen alapigékről: Máté VIII.: 20 »A rókáknak barlangjuk vagyon, és az égi madaraknak fészkük: de az ember fiának nincsen fejét holott lehajtsa*. Ilyen erőszakoskodással kiűzetvén a veszprémi reformátusok a várból, istenitiszteletük rendes tartása is megszűnt, s kénytelenek voltak Vámosra járni templomba egész 1711. október 7-ikéig, a mikor következő rendeletet vették: »Érteni adjuk, hogy a Tekintetes Magyar Cancellaria a veszprémi kálvinista lakosoktól elvetetett templom, prédikátori lakóhely és iskolájuk restituálása iránt igen alázatosan instált a felséges császár resolutiója szerint; hogy in puncto religionis, mindenek az előtt való mód szerint, valamint ezen magyar rebellió előtt voltanak, megint helyreállítassanak; a mely szerint ők kálvinisták akkoron is minden bántódás nélkül bizonyosan in possessione állottanak légyen. Azért ezen dolognak mivolta szerint parancsoltatik ezáltal gróf uramnak (Zinzendorf várparancsnoknak), hogy a feljebb említett kálvinista templom, prédikátor lakóhely, hozzátartozandó iskolákkal együtt, tovább való bántás, exeeptio és instantia nélkül a praetendenseknek vissza adattassék és restituáltassék. A mint gróf uram azoknak már igazságot tud tenni. Bécs die 7-ma octobris 1711*.3 1 Deáki István eredeti feljegyzései, a veszprémi ref. régi anyakönyvéhen. 2 Ugyanaz, ugyanott. 3 Ugyanott. Ezen parancsra is vonakodott a várparancsnok visszaadni a reformátusok épületeit, mignem, mint Deáki irja, számtalan sürgetések után visszaadatta, de csak a templomot, melyet addig raktárnak használtak. Mindenek előtt hát kitisztogatásához láttak s avval november 19. és 20-án elkészülvén, a rá következő vasárnapon, mely akkor november 22-ikére esett ünnepélyesen elkezdődött benne a közönséges istenitisztelet, Deáki István azon időbeli prédikátor hatalmas egyházi beszédet tartván Sámuel II. könyve II részének 15, 25. és 26. versei felett ezen szentigékről: »Felkelének azért és egyenlő szám szerint általmenének a Benjámin nemzetéből és a Saul fiának Isbóseihnek seregéből tizenketten, és a Dávid szolgái közül is tizenketten. Akkor egy begy ülekezének az Ábner után való Benjámin fiai; és lőn egy sereg, és megállának azonegy hegynek tetején, és kiálta Ábner Joábnak, és mondá: Vájjon s mind örökké fegyver miatt kell-e megemésztetnünk ? nem tudod-e, hogy siralmas leszen ennek vége? és meddig halasztód, hogy nem mondod a népnek, hogy térjenek meg az ő attyokfiainak hátokról?* Ugyanazon év decemberében az iskolákat is visszanyerték, csakhogy mivel már előbb három piaristát helyeztek el a paplakban, azok az egész télen át abban tanítottak. Mignem 1712. március 20-án a főcommendáns Veszprémbe érkezvén, a református lakosoknak nagy örömére mindjárt másnap elrendelte, hogy »15 nap alatt nékik mindenek vissza adassanak*. > Április 5-én. irja Deáki, a maga jelenlétében vissza is adatott mindent; a piaristák tanítványai azonban annyira összetörték, zúzták a törhetőket, hogy tetemes költséggel lehetett csak helyre hozni*.1 Ily sok viszontagságok után hozzájutottak ismét templomukhoz, paplakukhoz és iskoláikhoz törvényesen. Azt hitték a veszprémi reformátusok, hogy most már elővebetik az ellenséges időben föld alatt tartogatott, s féltükben rejtegetett harangjukat is, melyet midőn a toronyban felhúzni akartak volna, szándékjukat gróf Volkra János azon időbeli veszprémi püspök megtudván, azonnal kiküldötte a prépostot és a nemes káptalan bíráját Csik Pétert, hogy a harang felhúzásának mondjanak ellent, s ha szavuk sikerre nem vezetne, erőszakkal is ellene álljanak: de minderre a buzgó veszprémiek semmit nem adván, még az nap feltették és meg is húzták.2 Ez 1712. november 5-én történt. Deáki Márkus István híven és puritán szigorúsággal folytatván lelkészi hivatalát 1714. március 14-én megvált Veszprémtől, átköltözött a felső-őrsi egyházba, a meghalt alesperes Csó István örökébe. Utánna Hosszúfalusi Mártont választá a veszprémi gyülekezet lelkészévé, kinek prédikátorsága alatt szintén ékesen és jó renddel folytak mindenek. 1715. december utolján az említett harangot a bástyatoronyból, mely torony a mai vigyázó torony gömbölyű része volt levették, s a parókia udvarán levő puszta kőfalra helyezték, melyhez 1716-ban nemzetes Roboz Ferenc a nemes reformáta ekklézsia elöljáróinak tetszéséből egy nagyobb harangot öntetett Budán, melynek feltevését Vokra ismét megakarta akadályozni, de a lelkész Hosszúfalusi és nemzetes komája ura Kenessey Péter a földről felemelvén : a dolgot véghez vitték; de mivel a szűk hely miatt a két harang nem fért meg, és mint írva van consonanter sem zengvén: régi harangjukat a szentkirály-szabadi uraimék kis csengetyöjükért elcserélték. A hely szűk volta miatt a nagyobb harangot húzni még sem lehetvén, bizonyos Csizmadia Pál fiacskája temetése alkalmával Szentiványi Péter ütőjével kongatta.3 Visszanyervén a veszprémi reformátusok templomu-1—3 Ugyanott, ugyanazok.
