Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-20 / 29. szám

prémi várban 1629-ben egy szép templomot építtetett, melyért különösen is megdicséri, s igéri, hogy püspöki prédikációjával maga fogja azt felszentelni«. Elkészülvén hát a veszprémi reformált egyház temploma, háborgatás nélkül gyakorolhatták ezután egyházi vallásos szertartásaikat az apostoli buzgóságu Gál Imre lelkészkedése alatt 1656-ig, mely idő alatt azon tisztesség érte, hogy mint veszprémi lelkész a dunántuli egyházkerület püspökévé választatott. Nem sajnálható itt eléggé azon gondatlanság, mely a veszprémi református egyház régi anyakönyvébe hűségesen feljegyzett történeti adatokat 1629-től megsemmisítette s egész 1710-ig majdnem terra incognitová tette a különben igen érdekes beírásokat. De ha templom foglalási tények s a reformált vallású lakosok háborgatásairól nem emlékezik is az anyakönyv 1710-ig, azt tagadhatatlanul bizonyítja, hogy virágzása tetőfokán a templomépítés befejezése után volt a veszprémi reformált egyház, mert ezután kezdődik a száznál több keresztelő; s hogy csak egy példát említsek, 1666-ban 127 volt a megkeresztelt, s az anyakönyvbe beirt gyermekek száma, pedig hogy ennél is több született, abból bizonyos, hogy junius, julius és deczember hónapokban mindenütt vannak üres helyek hagyva a megkeresztelt s az anyakönyvbe beirt gyermekek között. Nem is vitatom hát itt tovább a puszta tényekből levonható következtetést, csak azt említem meg, hogy Gál Imre mellett fia (iái István 1655-ben már veszprémi papnak említtetik,1

s atytya halála után is az volt: valószínű, hogy ezután nem sokára meghalt. III. Bátorkeszi István 1669-ben, Losonczi Farkas János 167S-ban veszprémi lelkészekké lesznek. Előbbi a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idéztetik; gályarabságot szenved. Á végliáz folyamodik érte, segélyt is küld neki. Hódosi Sámuel. Losonczi meghal 1702-ben. Gál Imre halála után, a debreczeni anyaiskolának egykori kitűnő növendékét, a hiteért, vallásos meggyőződéseért meghalni is kész Bátorkeszi Istvánt választotta a veszprémi református egyház lelkészévé J669-ben. Oly virágzó volt már ekkor Veszprémben a református Sión, hogy csakhamar második lelkészről is gondoskodniok kellett, ha azt nem akarák, hogy leikeiket a vallás vigasztalásai elől elzárják. Pedig ezt épen nem akarták vala, sőt azon igyekeztek, hogy Isten igéje ugy a, várbeli katonaság, mint a városi polgárság között mentől jobban hirdettessék. Meghívták azért Bátorkeszi mellé előbb a nagyszombati, majd a kocsi egyház nagvtudományu lelkészét, Losonczi Farkas Jánost, a ki állomását 1673. március 19-én el is foglalta.2

Legyen szabad azért nékem e helyen jó Tóth Ferencznek, és az ő nyomain járó többi egyház történetíróknak azon tévedését kiigazítnom, mintha Losonczi 1674-ben Bátorkeszi idézése után lett volna veszprémi lelkészszé. Jóhiszeműleg Írhatták ezt, de a veszprémi református egyház anyakönyvéből, az ő tévedésüket Losonczi sajátkezű bejegyzése alapján helyre kell igazítanom, mert igy más világításban lesz majdan a veszprémieknek, elűzött lelkipásztoruk iránt való maguktartása is feltüntetve. Mert nem ugy áll a dolog, hogy a veszprémiek Bátorkeszi helyét mindjárt betöltötték Losonczival, hanem ugy, hogy 1 Ugyanott 100. lap. 2 Losonczi sajátkezű bejegyzése : »Nomina in diebus Joannis Farkas Losonczi, in ecclesia reformata vespremiensi, per ipsummet Collegasque suos venerandos baptizatorum, die 19. mart. Anno 1673.« Ugyanott 389. lap. 1673. március 19-től két lelkészük volt, s Bátorkeszit sokáig várták vissza magukhoz, s mivel hiába várták csak 1690. körül választották helyébe, második lelkészül Hodosi Sámuelt, s mikor 1674. március 5-ére Bátorkeszi István a pozsonyi rendkívüli törvényszék elé idéztetett s azon meg is jelent: Losonczi már majdnem egy esztendős veszprémi lelkész volt. Az 1674-dik év gyászos esztendeje volt nemcsak a veszprémi reformált egyháznak, hanem az egész hazában levő protestánsoknak. Azon ürügy alatt ugyanis, mintha a Wesselényi összeesküvésben részesek lettek volna a protestánsok lelkészei és tanítói. Pozsonyba megidéztettek, de nem oly céllal, hogy a bűnösök elvegyék méltó büntetésüket, s az ártatlanok szabadon bocsáttassanak, hanem azért, hogy mint az eretnek tudomány képviselői, a láb alól eltétessenek, s a gyűlölt protestáns vallás, mint eretnekség végkép kiirtathassék. Nyilván kitűnik ez abból, hogy azokat, a kik a megidézettek közül a róm. kath. hitre áttértek, vagy önkényt száműzetésbe mentek, vagy hivatalukról lemondottak: a törvényszék nemcsak sértetlenül elbocsátotta, hanem az áttérteket még hivatalokra is segítette. Ide idéztetett meg Bátorkeszi István veszprémi lelkész is, és mivel hite s vallása mellett rendíthetlenül megállott, mindjárt börtönre vettetett, majd egy évi kinoztatás után a nápolyi gályákra, mint rabszolga pénzért eladatott s mint ilyen egyike volt azon hét hitvallóknak s vértanuknak, kik Nápolyból Szicziliába vitettek el a Franeziák ellen folytatott csatába, s a kik közül csak öten tértek vissza életben. A veszprémi reformált egyház, mint említettem, nem maradt lelkész nélkül, mert Losonczi Farkas János már 1673. március 19. óta ott lelkészkedett Bátorkeszi mellett, de azért a veszprémi végvár református vitézei nem szűntek meg folyamodásaikkal esedezni a tábornoknál, hogy az »méltóztassék császári és királyi koronás királyunk ő felsége előtt teendő hasznos interpoziciójával, in libertatibus evangelicae religionis protegáttatni és konzerváltatni, prédikátorainkat pedig, gyászba öltözött és árvaságra jutott siránkozó cselédeikhez s gyermekeihez visszabocsátani, kegyelmesen promoveálni, mert ugy mondanak, nagy szívünk fájdalmával érezzük, hogy a mi vasakat viselő szegény prédikátorainknak megfogásával, evangelica religionknak országunk törvényével libertáltatott szabad folyása meggátoltatott, szegény prédikátoraink is pedig Berencs várában mégis a keserves rabságot szenvedik^1

Mint említve is volt, hiábavaló volt mindez, de azért a veszprémi végvár derék vitézei nem szűntek meg rabságban levő lelkipásztoruk szabadon bocsátását szorgalmazni. 1688. junius 29-én Veszprémben, a pápai és nagyvázsonyi végházak követeivel összegyűlvén tiszteletes Losonczi uram ő kegyelme házánál, a vallás dolga felől, egyező akarattal közönségesen azt végezték, hogy »tihanyi. veszprémi és vázsonyi uraimék, minden haladék nélkül egy-egy követet válasszanak Pozsonyba, a kik elegendő költséggel, plene instructioval és az protectionalissal is szombaton este Pápán lehessenek, hogy a pápai uraimékkal adjungalván magukat, annyival is jobb modalitással s leghamarább felmehessenek, és ezen lelki jó dologban hasznosan allaborálhassanak. Hogy vice generális uram biztatott bennünket, avval magunkat szinte többé nem fulciálhatjuk, jobb hogy vigyázva és mindenkor készen találtatunk. Azért a kegyelmetek embere holnap délre Vásonba legyen, hogy velünk megegyezvén, együtt indulhassunk. Kegyelmetek ezen dologban jól vigyáz-1 Tóth Ferencz kéziratgyüjteményéből, a Magyar Nemzeti Muzeumból.