Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-06 / 27. szám

egyetemes érdekeinek. Nekünk nem szabad külön protestáns politikát folytatnunk, s ha esetleg a kormány ama bizonyos 12. §-t el akarja törülni s az nekünk nem tetszik, mi nem megyünk a külföldi protestánsokhoz memorandummal, mint a hogy a magyar kath. püspökök mentek Rómába a nekik nem tetsző tervek miatt. Nem pedig azért, mert mi evangéliumi valláserkölcsi közösségben vagyunk külföldi protestáns testvéreinkkel s nekünk nincs külföldi hatóságunk, a mely a valláserkölcsi cimen még oly tisztán politikai dologba is beavatkozik, minő az állami anyakönyvvezetés. Tehát mi nem használunk fel soha semmiféle útvesztőt arra nézve, hogy a protestáns felekezet hasznáért harcot kezdjünk a magyar nemzet ellen, mint a hogyan harcot kezdett ma sok rossz hazafi a római katholikus felekezet érdekében. A mi, természetesen nem szántszándékos rossz hazafiságunk ott kezdődik, a hol az a kérdés: mi a protestántizmus kötelessége ? Nem az-e, hogy az egyetemes ker. igazságokat mind tisztább fénynyel kifejtse? Nem az-e, hogy ez igazságokat a nép életébe minden ponton bevigye? Nem az-e, hogy erjesztő kovász legyen s új erőket, új hitet, új reménységet, az erkölcsi célok felé való halaclásr 3t. a társadalmi problémák mind jobb megoldására új ösztönzést adjon ? Feladata-e a protestántizmusnak valamely fényes papuralom erősítgetése, akármilyen erkölcstelen és saját jobb meggyőződésével ellentétben álló legyen is az? Feladata-e megkötni a népek fejlődésének menetét vagy inkább nem az-e a feladata, hogy esetleg, nagy forrongásokkal, meg tévedésekkel is, de mindenesetre cl S^cl" had meggyőződések képzésével, erősítésével és acélozásával, az igazság, szabadság és szeretet eszméinek mindig nagyobb körben való érvényesítésével vezére legyen az emberiségnek? Vezére nem a durva hatalom s a vak engedelmességre, hanem a szellemi erőre s a szabad meggyŐződésre h ivatkozva. Bizony az igazság az, hogy a magyar protestánsoktól hazafiság, ha érdekeiket a nemzet érdekeinek alárendelik, de egyenesen hazafi&tlanság, ha a szellemi munkában, az evangéliumnak hirdetésében és érvényesítésében elernyednek. A magyar protestántizmusnak nem irtózni kellene az evangélizálástól családban, iskolában, sajtóban, társadalomban és mindenütt, hanem egyenesen kötelessége lenne a legfenségesehb s leghatalmasabb, mert isteni erőket a nemzet testébe eljuttatni, mert a protestántizmus igazi világtörténeti jelentőségét csak ugy tarthatja meg, ha annak az evangéliumnak hordozója lett, a mely a bűnt, a gonoszságot, az emberek balgatagságait, szóval a világot már oly sokszor legyőzte. Jusson eszébe azért minden magyar protestánsnak, hogy abban az arányban, a melyben mint tanár vagy pap, vagy tanító vagy ur, vagy földmíves elhanyagolja, vagy ép megtagadja az evangéliumot, abban az arányban lesz rossz hazafivá is, mert mig a nemzetet a boldogulásra vezető legnagyszerűbb erkölcsi energiáktól fosztja meg, addig hanyagsága és hűtlensége által az evangéliummal, tehát a világossággal s igazsággal ellentétes irányú eszmeáramlatok növekedésére, pl. a vak hit vagy a hitetlenség erősödésére nyújt alkalmat. Valóban itt az ideje, "hogy az álomból felébredjünk. Itt az ideje, hogy megtanuljuk, hogy mi volt sok boldogtalanságunk oka, másfelől mi képesítette nemzetünket oly sok szépre és dicsőre. Itt az ideje, hogy számot vessünk a következő kérdésekkel: 1. Mire vezette nemzetünket a katholiciznius ? 2. Mily hatása volt nemzetünkre az evangéliumnak s a protestántizmusnak, a mely főtényező volt arra nézve, hogy népünk a krisztusi igazságokkal megismerkedett s végül 3. Mik a teendőink s mit lehet reménylenünk ? Dr. Szabó Aladár. Még egy pár őszinte szó. Egy társaságban egyszer Horatiusra fordult a beszéd sora; ki ezt, ki azt dicsérte benne; a többek közt egyik jelenlevő egy eddig előttem ismeretlen erényére hívta fel figyelmünket. »Odi profanura vulgus et arceo« — a legremekebb szavak — mondá az illető, miket poéta valaha ajkára veit, mert jó magyarán fordítva e szavak jelentése ez: ^gyomromból utálom a . . . parasztot (A pontok itt nem ismételhető jelzők helyett állanak). Azóta sokszor eszembe jutottak e szavak. Áron fiainak sorába léptem, s ezek között, később a kész papok között elég alkalmam volt tapasztalnom, mily általános Horatius szavainak közlött fordítása, nemcsak, de alkalmazása is. Egyik tanulótársam a testedzésre azzal biztatott, hogy ki tudjam dobni az alkalmatlankodó kurátort; egy megválasztott káplán ismerősömnek beszélgetés közben a bibliai órák tartását ajánlgatván, ezt a feleletet kaptam: »nem való parasztba a gyömbér*; egy esperes a papválasztást megelőző korteskedések alkalmával nem a korteskedést űző papokat, hanem a népet Ítélte méltatlannak a birtokában levő jogokra, mikor ugyanazon választásnál kandidáló társaival együtt ő követte el a legnagyobb visszaélést a ráruházott jogokkal a nép akarata ellen. S hogy az ily gondolkozás nemcsak szórványosan — mint sajnos kivétel — fordul elő, hanem hogy általánosnak mondható, arról engem egy nyári bolyongásom alatt szerzett tapasz-