Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-19 / 3. szám

E Jelentésben a népoktatásra vonatkozó rész szól az országos közoktatási tanácsnak az 1891. és az 1891/92. iskolai évben kifejtett működéséről, a kisdedóvás álla potáról 1890/91. és 1891/92. iskolai években és a népoktatásnak 1890/91. évi állapotáról. I. Az országos közoktatási tanács. Az országos közoktatási tanács, uj szervezetében sok oldalú munkásságot fejtett ki, ugy a nép-, mint a középiskolai oktatás javítása, elősegítése érdekében. E két irányú munkásságából az a tanulság vonható el, hogy nemcsak a sok chronikus bajban szenvedő szegény népoktatásnak, hanem a gyakrabban szervezett s jobb módú középiskolai oktatásnak is támogatásra, javítgatásra van szüksége. És e tanulság annyival nagyobb készséggel vonandó el. a mennyiben a középiskolai tanárképzés — mondhatni — kizárólag a kormány kezében van, s ennélfogva a középoktatási bajainak előidézésével kevésbé lehet a középiskolai tanárokat vádolni, mint a népoktatás bajaiért, a különböző jellegű képzőintézetekből kikerült népiskolai tanítókat. A tanulság még értékesebbé válik annak figyelembe vétele mellett, hogy a közoktatás egyik köre sincs annyira utasításokkal, főigazgatói látogatásokkal s rendeletekkel megrendszabályozva, mint a középiskolai. Azt hinné az ember, hogy a középiskolákban már alig-alig van hiány és ellenőrzési s javítgatási teendő! Pedig van, talán semmivel sem kevesebb, mint a népoktatás körében. A közoktatási tanács munkálatának eléggé hosszú sorából kiemelendő az, hogy a tanítóképesítő vizsgálatok szabályzatát elkészítette, a görögöt pótló tantervhez utasításokat adott, vizsgálati ügyiratokat s tantervjavaslatokat revideált, leányiskolák internátusainak nevelő személyzete számára szabályzatot készített illetőleg revideált, a kisdedóvási törvény végrehajtására vonatkozólag utasítást szerkesztett, nép- s középiskolai tankönyveket birált stb. A népoktatás szempontjából legtöbb okunk van a tanítóképesítő vizsgálatok uj szabályzatához és a tankönyvek bírálatához hozzászólni, egyrészt rövid ismertetés, másrészt egynémely kétségeink kifejezése végett. Az 1892. évi 12,152. számú miniszteri Szabályzat a tanítóképesítés módját lényegesen átalakítja. E szabályzat egyik fontos és helyes mozzanata az, hogy a miniszter elismeri a tanítójelöltek magántanulóságát (4. §.). Azonban a magántanulóságot különböző intézkedésekkel nehezíteni törekszik (4—15. és 28. §.) ami elvileg helyeslendő is, mert csakugyan a tanítóképző intézetekbe terelendők azok, kik tanítókká lenni kívánnak: bár e nehezítő intézkedések egynémelyike talán fölösleges. E nehezítések következők: állami intézetekben esetről esetre a miniszter ád engedélyt a magántanulóságra ; a magántanulóktól is négy gimnáziális, reál- vagy polgári iskolai előképzettség kívántatik (4. §. b); a tanítóképző intézeti tanulmányokból osztályvizsgálatokra köteleztetnek a magántanulók, mielőtt tanítóképesítő vizsgálathoz bocsáttatnának (6 §.); a tanítóképesítő Írásbeli és szóbeli vizsgálat különböző időben, május és juniusban tartatik (13. §. 15. §.); végre mig a tanítóképző intézeti növendékekre 10 frtot, addig a magánúton készült jelöltekre 20 frt vizsgálati díjat szab a szabályzat (28. §.). E nehezítő intézkedések közt legcsekélyebb értékűnek látszik az, mely mindegyik magántanulótól négy gimnáziumi reál- vagy polgári iskolai előképzettséget követel; csekély értékű annyiban, a mennyiben épen mindegyik jelölt a tanítóképző intézeti tanulmányokból osztályvizsgálatra kényszeríttetik a tanítóképesítő vizsgálat előtt. És tanácsos volna-e, a számos gyarló tanítói fizetés tekintetbe vételével, a tanítói pályától elütni azt, a ki valamely falusi iskolában évek óta eléggé lelkiismeretesen tölti be helyét s a tanítóképesítő vizsgálat előtt osztályvizsgálatokat is tenni hajlandó; tanácsos volna-e elütni őt csak azért, mert négy gimnáziális, reál- vagy polgári iskolai osztályról bizonyítványt felmutatni nem bir ? A májusi és juniusi külön megjelenés is sok jelöltet elütne a tanítóképesítő vizsgálattól, amennyiben a kétszeres uti és önfentartási költség fedezésére képtelenek. A miniszteri szabályzatban nincs határozott intézkedés arra az esetre, ha valamelyik jelölt ez évben tenné az. Írásbeli vizsgálatot, és a következő évre kellene halasztania a szóbelit. E szabályzat második lényeges része a tanítóképesítő vizsgálat módját változtatja meg tetemesen. Nagy jelentőségre jutott benne az Írásbeli tanítóképesítő vizsgálat, oly módon, hogy hat tantárgy csaknem kizárólag az Írásbeli vizsgálat tárgyává tétetett (11. §.): neveléstan, idegen nyelv, méréstan, természettudományok, rajz, szépírás. Szóbeli vizsgálatra tétettek még a neveléstan és az írásbelin elő nem fordult többi tantárgyak (18. §.) Soha írásbeli vizsgálat nem nyújthat oly határozott tájékozást a vizsgálóknak és garanciát, mint a szóbeli. Az egy-egy tétel írásbeli megfejtésére szánt négy óra alatt szóbeli vizsgálattal nem egy, hanem négy tárgyból lehet oly alaposan megforgatni a jelöltet, hogy e mellett az Írásbeli vizsgálat akár a dolgozat terjedelme, világossága s határozottsága, akár pedig megbízhatóság tekintetében egészen eltörpül. És épen ezt a kétséget látszólag igazolja is a miniszteri szabályzatnak az az intézkedése, hogy a neveléstant az írásbeli és szóbeli vizsgálatnak egyaránt tárgyává tette. Mintha csakugyan nem biznák teljesen az Írásbeli vizsgálatban. Az írásbeli vizsgálaton nyert 1—3 elégtelen osztályzat mellett a szabályzat »részletesebb, behatóbb« szóbeli vizsgálatot követel (15,, 16. §.) Ezzel is egyrészt az írásbeli vizsgálat érvényét támadja, másrészt az írásbelire fordított négy órát s a vizsgálat fáradságát még megtoldja. S mindezen változatok mellett mégis a szóbeli vizsgálat a döntő! 1891-ben a közoktatási tanács összesen 72 ülést, az 1891/92. iskolai év második felében pedig 51 ülést tartott, melyek közt összesen négy teljes, a többi részleges volt. Összesen 591 kötet tankönyv biráltatott meg s ezek közül összesen 401 engedélyezhetőnek találtatott. Tehát számra nézve az eredmény eléggé kedvező, amit a Jelentés is nyíltan beismer. Valóban üdvösnek mondható a tanács könyvbiráló munkássága, üdvösnek annyiban, a mennyiben a tudomány s a nemzet érdekei szem-