Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-15 / 24. szám

előnyökhöz senki nem juthat, a teherviselés egyenlően felosztva és tisztán erkölcsi célok elérése van kitűzve. A legközelebbi zsinat ennélfogva, az alantasb hatóságok jogsérelme nélkül óhajtandó, hogy szüntesse be a véleményezés végetti u. n. leküldést s a mit p. o. a konvent az egyetemes református egyházra nézve üdvösnek itél, -azt hajtsa is végre. Törvényt a zsinat hoz és töröl, s azért vagyunk reformátusok, hogy a reformálandókat reformáljuk. Le hát azzal a referendum-féle törvénynyel! Ilyen elméletben magasztos intézmény, hányszor használtatott már a gonosz-okosak által a rontás és pusztítás eszközéül. Ezen merész állításom azonban fájdalom! hogy igaz és való, nagy siralmas történelmi események igazolják. A régi Hellász osztracismusa, Franciaország plebiscituma és Svájcban a referendum mindig és mindenütt romlást okozott. Az osztracismusnak, a közérdek ellenőrzésére felállított ezen magasztos intézménynek lettek áldozataivá a marathoni és salamisi győzők, a haza megmentői, ennek a szabadelvű törvénynek ereje lökte ki hazájából Arisztidest, az igazságost és az atyjánál nem kisebb dicsőségű fiút, Kímont, a nagylelkűt. Franciaország, mely az európai nemzetek homloksorában legelői állva, több mint egy századon által szórta széjjel a szabadelvű eszmék ragyogó csillagait, hogy most görnyedt háttal esengve nyújtja kezét egy szolganépnek, — bármily paradoxonnak tűnjék fel állításom — ezen lealázott helyzetét egy nagyszabású szabadelvű intézménynek köszönheti, neve: plebiscitum. Igen! mert ha nincsen plebiscitum, az űjkor legnagyobb komédiásának nem sikerült volna a meghamisított népakarat hazug talaján bitorolni a legfőbb hatalmat, mígnem a nagy hazugság Sedánnál gyászos befejezést nyert. Svájczban is a referendum, minden közjóra irányzott törekvés megbuktatására vezetett és vezet. Nevezett köztársaságban ugyanis — minden a szövetségtanácsban elfogadott javaslat, leküldetik a kantonokhoz véleményezés végett — teljesen analóg az egyetemes gyámintézet esetével és csak ha itt elfogadtatik, leszen belőle törvény. Midőn ezen véleményezés végetti leküldést a túlzó demokraták kierőszakolták, hitték hogy nyert ügyök van; de keservesen csalódtak, mert csakhamar nagy meglepetésükre azt tapasztalták, hogy a kantonok — nálunk traktusok — a szövetségtanács — nálunk konvent — minden magasb látókört igénylő javaslatát visszavetették. Most már a közjó szempontjából, mert a publica salus mégis csak többet nyom, mint egyes traktusok kicsinykedő érdeke, az a kérdés merül fel: mit kell tenni, hogy az egyetemes ref. gyám- és nyugdíjintézet létre jöhessen? Azt, hogy valamint a közjóra irányzott eszmék megvalósítása ellen működő főrendiház újjáalakítása iránt a művelt városok és megyék felszólamlanak, alakítsa át vagy éppen törölje el a zsinat az oly törvénycikkeket, melyek lehetővé teszik — a referendum következtében, hogy a magas egyházi hatóság által kontemplált üdvös intézkedések — alulról jövő kicsinyes felfogás miatt életbe nem léphetnek. Hatályon kivül helyeztetvén a gátló referendum, mondja ki a zsinat az egyházmegyék gyámpénzeinek az egyetemes református egyház központi pénztárába való beszolgáltatási kötelezettséget, ezen központi pénztárból nyervén ezentúl az özvegyek és árvák és nyugdíjjogosultak ugyanannyi illetményöket, mint eddig élveztek azzal a biztos kilátással, és itt a különbség a traktusi s a központi gyámtár közt, hogy az összes egyházmegyék által beszolgáltatandó pénzösszeghez hozzácsatoltatván a közalapból az egyetemes református gyámpénztár javára 10°/0

-al elvont és már is 18,800 frttal szereplő földhitelintézeti letét: nem valószínű, hanem bizonyos, hogy az illetők azonnal nagyobb összeget nyernek évenként, mint jelenleg, olyan egyházmegyei gyámtár is exisztálván, mely a papi özvegyeknek évenként csak 25 forintocskát bír nyújtani. Hátra van azon kérdés megvilágítása: van-e joga a zsinatnak az egyházmegyéket önerejökkel alkotott és fentartott özvegy és árvagyámtáraik átadására kényszeríteni. Igenis van és pedig három, u. m. pénzügyi, humán és jogi ok alapján. Pénzügyi alapon nemcsak azért, mert, mint fentebb kimutattam, központi kezelés mellett az özvegyek évjáradéka nagyobb lesz; hanem főleg a biztonsági szempont az. mely ez ügyben a konzulokat éber őrködésre utalja. Ugyanis köztudomásu. hogy a Fáy András-féle kegyeletet már régen hátravető takarékpénztárak mily gomba módra szaporodnak, dolgozván kizárólag nyerészkedési vágyból magas kamatokkal, nagy kockázattal. Az egyházmegye gyámpénztárosait régi usus és törvény oda utasítja, hogy ha a kezükön levő pénzt biztos helyre kikölcsönözni nem tudják, helyezzék el takarékpénztárba. Ezek a pénztáros urak kevés kivétellel falusi lelkészek levén, jelzett esetben a legközelebbi takarékpénztárhoz fordulnak és ha a fentebb említett módon működő takarékpénztár megbukik, ki téríti meg az elveszett összeget. A pénztáros nem, mert ha volna is pénze, nem köteles a veszteséget megtéríteni, mivel a törvény utasítása szerint járt el. Ily eset központi kezelés mellett elő nem fordulhat, nem vidéki magán, hanem államilag garantirozott pénzintézetekbe helyeztetvén el a netán biztos helyre ki nem kölcsönözhető összeg. De humán szempontból is van joga a zsinatnak kimondani az egyházmegyei gyámtárak központi kezelését. Mert az ily par excellence humanistikus intézeteknél — mint özvegy-, árva- s nyugdíjintézet — a fő dolog nem a jogfogalom értelmezése, nem a belkörü intézkedés üres s épp ezért hangzatos joga, nem az autonomia, mely az autonom férfiak hiányában szintén csak egy, a levegőt verdeső üres szó, nem az elv, nem az abstract ideologia, hanem a fő szempont, melynek minden melléktekintet alárendelendő, a kézzel markolható anyagi segély, mert az öt ref. kerület nagy területén szerteszéjjel többnyire kisded szegény falvakban tengve élő papi özvegyek és árvák nem belkörü intézkedéssel, nem autonómiával, nem elvvel, nem elvont ideológiával táplálkoznak, hanem kenyérrel. De az eddig felmutatott pénzügyi és humán okokon kivül, magában a jog helyes értelmezése fogalmából kiindulva, birja a zsinat az egyházmegyei gyámtárak beszolgáltatási kötelezettségének kimondási jogát. Nevezett gyámintézetek ugyanis nem alkotnak az egyetemes ref. egyház keretében speciális jogokkal biró elkülönített és kikerekített önálló testületeket, hanem az egyetemes ref. egyháznak bárhol és bármely néven létező intézményéhez hasonlólag az egyetemes ref. egyház testéhez tartoznak, annak érdekeit szolgálják, védelmét élvezik, az egyetemes ref. egyház magas hatósága jogosítva van nevezett gyámtárak kezelését, működését ellenőrizni, visszaélés esetén joga van megtorlást gyakorolni és mert a részek alá rendelvék az egésznek, teljesen birja az egyetemes hazai ref. egyház legmagasabb testülete a zsinat, melyben minden jog egyesül és kulminál arra is a jogot, hogy az öt kerület területén szétszórva nem annyira élő, mint inkább az előhaladhatás eszközeitől megfosztottan saját gyenge-