Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-15 / 24. szám

rettenetes hatalommal, mint régen; s ki ne látná, hogy a dogmák ereje ma már annyira elgyengült, hogy ha csak azok volnának a róm. kath. egyház tagjai, a kiket az egyedül üdvözítés dogmája köt oda, hát akkor nagyon kevesen volnának, s annak a kevésnek sem volna egy szál papja sem. Mindezekből következik, hogy változás sem történt olyan, a mi Rómát erősebbé tette volna, hanem igen is olyan, a mi minket gyengébbekké tett. Ez pedig a Iiberalismusnak nagy terjedése. Bármily különösnek tessék is ez állítás, de úgy van. Nem mondom, hogy a reformáció hazánkban való elterjedését egyedül és kizárólag szabadelvű irányának köszönhette; de az bizonyos, hogy a sikernek igen nagy részét ennek kell betudni. Tagadhatatlan, hogy voltak sokan megnyugtatásra váró kegyes lelkek, a kik a bűntudat gyötrelmei elől menedéket a pápa lábainál nem találván, a hit által való megigazulás felséges tudományát, mint megmentőjüket, Krisztushoz vezérlőjöket üdvözölték; de az is bizonyos,hogy a legtöbb ember előtt úgy tünt fel a reformáció, mint a megcsontosodott, képtelen ceremóniákkal túlterhelt pápista iránynyal szemben való liberális irányzat, s a legtöbb ember csakis ezért csatlakozott hozzá. Régebben azonban mégis volt neki többkevesebb tartalma, vallási ereje is, manapság azonban a műveltek szemében a protestántizmus semmi egyéb, mint protestántizmus, mint a konzervatív pápistaságnak liberális oppoziciója, mely a czifra, ma már értelmetlen ceremóniákat elveti, az üdvösséget olcsóbban adja s annak tágabb utal nyit, mert nem kiván érte sem bőjtölést, sem bucsujárást, sem gyónást, szóval semmi kényelmetlen fáradságot, sőt még egyik vagy másik egyházhoz való tartozástól sem teszi függővé, mert a kebeléből távozókat igy bocsátja el a pap: »Isten áldjon meg fiam, ott is megáldhat, csak becsületes ember légy!« Nagyon tetszett ez a liberalizmus addig s bizonyára imponált is., mig a magyar kálvinista papok kizárólagos tulajdona volt, de fájdalom, ma már nem lehet vele hatni, mert mindenki ismeri és őszintén vallja, protestáns és pápista egyaránt. A miből aztán az következik, hogy a protestáns házastársak lebeszélik az áttérésről katholikus életpárjukat: »mert hiszen mindegy az, csak becsületes legyem; a katholikusok meg rábeszélik az áttérésre prot. házastársukat: »mert hiszen mindegy az, csak becsületes legyen«, s ha már mindegy a másvilágra nézve, hát inkább legyen az ember pápista, mert az jobb erre a világra nézve. Mert hát a pápista vallás mégis csak erősebb, mint a baranyai ember mondja. És ez egészen természetes is, mert a liberálizmus megszűnt a mi kizárólagos pávatollunk lenni, ma már a pápista csak oly liberális, mint a protestáns. A liberális ember pedig egyre becsül minden ceremóniát, minden hitet; a különbség csak az, hogy az egyik cifrább, a másik egyszerűbb, de a cifrább esetleg szebb is, melegebb is lehet, az egyszerűbb ridegebb is. A hit is csak hit, akár pápista, akár kálomista, csakhogy az egyikben több a hihetetlen, mint a másikban, de a ki hiszi, arra nézve több is aztán benne a megfékező erő, mint a kálomistában. E világ szerint való ereje pedig, vagy épen fölfelé és előbbre vivő ereje határozottan több van neki. mint a protestantizmusnak. Ez a liberalizmus, vagy igaz nevén latitudinárizmus, vagy ha úgy tetszik, még igazabb nevén művelt pogányság, mely akárhol született is, ma tényleg mind a két táborban uralkodik a lelkeken, határozottan minket tett a gyengébb féllé; úgy hogy ha ezt az irányt meg nem sikerül törnünk: elvesztünk. A római egyházra, erre a nagy világtörténelmi kaméleonra, mely mindig és mindenütt egy és változatlan marad szóval, de folyton a körülmények szerint változtatja külsejét tényleg, alkalmas ez az üres, lelketlen, pogány áramlat; de ránk nézve halálos. Vagy mi pusztulunk hát, vagy ennek kell pusztulnia, együtt soká nem maradhatunk. Tehát ez ellen az irány ellen kell harcot kezdenünk, természetesen a magunk egyházában. És erre vonatkozólag mondtam én a mult számban, hogy a római egyház ellen fegyverünk a megtérés. Térjünk meg arról a rossz útról, a melyen oly régóta jobbra érdemes buzgósággal haladunk a pusztulás felé; térjünk meg arra az útra, a melyen eleink megindultak s diadalt arattak. Lássuk be végre, s láttassuk be másokkal is, hogy hit meg hit nem mindegy, vallás meg vallás között nagy kölönbség van; hogy a hit nem megfékező erő azokra nézve, a kik az egyházuk által diktált több vagy kevesebb badarságot el tudják hinni; hanem élet, erő, idvesség igaz forrása azokra nézve, kiket a Krisztussal egyesít. Lássuk be végre mi magunk, kivált papok, sőt még a káplánok is, és láttassuk be másokkal is, még az orvosokkal és tanárokkal is, hogy van idvesség és kárhozat, és hogy a kárhozat a Krisztus nem ismerése, vagy tömjénfüstbe és pápai palástba burkolása; az idvességet pedig ingyen kegyelméből adja az Ur a kiválasztottaknak a Jézus Krisztusban vetett hit által. Lássuk már be mi magunk is, s láttassuk be másokkal is, hogy az üdvösséget már ezen a földön meg kell nyernünk, s megtudjuk, minden kétséget kizárólag