Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-01 / 22. szám

ősöktől szenvedett; de nem is kiván a jó anya mást, csak azt, hogy fiai boldogok legyenek. Fiai öröme az ő öröme, dicsőségük az ő dicsősége, boldogságuk az ő boldogsága. S vájjon nem ugyanezt kivánja-e az evangélium is? De ugyanezt, mert az Isten, mint szerető mennyei atya, minden ő gyermekeinek boldogságát akarja és munkálja. De hát beszéljünk képek nélkül. A hazafiság azt kivánja, hogy minden hazafi vállaljon valami mesterséget és abban hiven és igazán forgolódjék, vigye előbbre erejének mértéke szerint a maga mesterségét, hogy mezei gazdaságban, iparban, kereskedelemben, művészetben, tudományban kiálljuk a versenyt a művelt külfölddel: ugyanezt kivánja az evangélium, azzal a különbséggel, hogy az evangélium egyúttal irtóháborút visel mind azok ellen a dolgok ellen, a mik sok honfikebelben a hazafiság szent érzelmével együtt szépen megférnek, de a hazafiság által kivánt komoly munkát lehetetlenné, vagy legalább is sikertelenné teszik: lustaság, pazarlás, csalás, felületesség, hamisság; ugy hogy ha mi hazafiak, mindnyájan az evangélium hatása alatt állanánk, sokkal előbbre volnánk minden tekintetben (hiszen tudjuk, hogy Németország mai gazdasági, politikai nagyságát az oda menekült hugonottáknak köszönheti), akkor a béresek jobban szántanának, a szabók jobb kabátot varrnának, a boltokban nem kellene alkudni, a külföldi tőkepénzeseknek és kereskedőknek nem kellene ugy félni a magyarországiaktól, kapnánk olcsóbb hitelt, lenne nagyobb kivitelünk, a művészet nemesebb, papjai is nemesebbek, jobbak volnának, a tudományban pedig, mikor magyar mtivet olvasunk, nem kellene a fejünket azon törni, hogy vájjon melyik részét ki irta meg először és milyen nyelven. A hazafiság azt kivánja, hogy az államnak is hü polgárai legyünk, törvényeinek engedelmeskedjünk, az állami jogrend fentartásában a hivatalos közegeket minden módon támogassuk, kivéve a fináncot, a kit lehető ügyesen megcsalni vagy rászedni hazafiúi kötelesség. Ugyanezt parancsolja az evangélium is, mondván: »Minden lélek a felső hatalmasságoknak engedelmes legyen«; a különbség csak az, hogy az evangélium a fináncot sem veszi ki a többi hatalmasságok közül és hogy a polgárok szivébe is behat s őket ugy átalakítja, hogy ha mindenki befogadná, hát sokkal kevesebb tömlöcre volna szükség a jogrend fentartása végett, sokkal kevesebb papra, katonára, barátra, meg biróra, meg főispánra, tehát sokkal kevesebb adót kellene fizetni, a mi szintén nem utolsó dolog volna. A hazafiság azt kivánja, hogy a nemzet kicsinyeit, a szegényeket és nyomorultakat felsegítsük: ezt parancsolja az evangélium is, a különbség csak az, hogy az evangélium nemcsak azt kivánja, hogy honfitársaink testi szükségeiről gondoskodjunk, hanem a lelkiekről is, nemcsak azt, hogy testi sebeiket gyógyítgassuk, hanem azt is, hogy lelki fájdalmukat enyhítsük, szomorúságukat szerető szivünk részvétével vigasztaljuk. A hazafiság azt kivánja, hogy összetartsunk, hogy ellenségeink erőt ne vehessenek rajtunk, s tegyünk félre minden tekintetet, mikor a haza érdekéről van szó; . . . hej, de hát >átok verte meg a magyart, mert az soha össze nem tart.« No ezt az átkot az evangélium veszi le rólunk, folyton fülünkbe súgván: »fiacskáim, szeressétek egymást.« És a ki azt akarja, hogy a magyar összetartó legyen és ellenségei ellen erős : az nem tehet jobbat, mint ha az evangéliumot terjeszti, a melynek alapján mindnyájan megértenők egymást, a melynek alapján állva annyi csatát nyertek őseink ellenségeik ellen, s olyan erősek lennénk mi, hogy a pokol kapui sem vehetnének rajtunk diadalmat, mert ha mind ezen az alapon állanánk, elmaradt volna tőlünk az erkölcsi gyengeség, s velünk volna az erkölcsi bátorság és erő, a lélek ereje, mely csodákat mivel és sok nagy sereget vert már szét kevés karddal. Szóval a hazafiság azt kivánja, hogy nagygyá, virágzóvá, függetlenné, boldoggá tegyük hazánkat, ezt pedig csak ugy tehetjük, ha fiait teszszük nagyokká, munkásokká, függetlenekké, erősekké, gazdagokká: erre pedig soha nem volt képes, soha nem is lesz képes semmiféle más erő, egyedül az evangélium. A ki tehát a hazafiság jelszavát ajkán hordozza, és egyedüli, legszentebb céljául a haza boldogítását tartja; de azt az erőt, az evangéliumot, mely egyedül képes a fiakat a kitűzött cél elérésére alkalmasokká tenni, elveti, vagy meg nem becsüli: az vagy szánalomra méltó tudatlan, vagy hazug hazaáruló. Ez a szép haza, a mi édes anyánk, két kézzel szórja ránk Istennek minden gazdag áldását; hegyeink aranyak, folyóink ezüstök, földünk paradicsom: mért vagyunk mégis szegények? Mert nem merítettünk örökkévaló kincseket az igaz gazdagság tárházából, az evangéliumból. Ez^ a haza, a mi édes anyánk erőseknek és szabadoknak szült bennünket; mért vagyunk mégis gyengék és szolgák? Mert nem öveztük fel az evangélium erejét, nem ismertük meg az igazságot, mely szabadokká tett volna bennünket. Ez a szép haza, a mi édes anyánk, azt akarja, hogy boldogok legyünk; szerető szivén melenget, kék egével takargat, melynél szebb ég nincs a világon, napsugara szeretettel ragyog ránk: mért vagyunk hát mégis boldogtalanok; mért borul el arcunk, ha arra a mi szép derült egünkre nézünk; mért van olyan siró kedve még a nótánknak is ? Mert még nem merítettünk eleget a boldogság forrásából, az evangéliumból. De ez nem maradhat igy soká, ennek meg kell változni. A századok viharai által megtépett, elszegényült, de rongyaiban is utolérhetetlen szépségű Hunnia kéri, kényszeríti fiait, hogy legyenek szabadok, legyenek boldogok : nem magyar, a ki nem engedelmeskedik. Előre hát, Árpád fia, harcolj minden ellen, a mi boldogságod útjában áll, és ha erőd fogy, karod lankad, az ellen hatalma rémít: csak hajolj le az anyaföldre, szivek dobogását, ajkak suttogását hallod ottan, melytől uj erőt nyersz: azok a hősök, a kik hajdan a haza szabadságáért és boldogságáért, vagy más szóval az evangéliumért ontották véröket, azt súgják, azt kiáltják feléd: »Ne félj; csak higyj!< Dr. Kecskeméthy István. BELFÖLD. Indokolás a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslathoz. II. Áttérve a törvényjavaslat részletes intézkedéseire, annak címét illetőleg legyen szabad a báró Eötvös-féle törvényjavaslat indokolásának következő részét idéznem: »nézetem szerint a hivés szabadságát, tehát a szorosabb értelemben vett vallásszabadságot akár megadni a polgároknak, akár tőlük megtagadni, az államnak hatalmában nincs; az egyéni hit az egyénnek lelkiismeretében honolván, melyekhez semminemű külső hatalom hozzá nem férhet. Á törvényhozásnak, meggyőződésem szerint, csak az a feladata: hogy biztosítsa az állam polgárainak azon jogát, melyeknél fogva azok benső hitüket szabadon gyakorolhatják, az ország törvényeinek