Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-18 / 20. szám

között a legmeggyőzőbb a Horváth Lajosé volt, ki az egységes magyar nyelvű anyakönyvben a magyar állam egyik erőteljes nemzeti intézményét üdvözölte. A felvidéki és erdélyi bizottsági tagok a nemzetiségek aknamunkájának immár halaszthatatlanná vált ellensúlyozása érdekében sürgették a javaslatnak mielőbbi törvényerőre emelését. Voltak, kik a javaslat indokolásával egvetértőleg amiatt tartják sürgősnek az állami anyakönyvvezetés behozatalát, mert a klérus ellenszegülése folytán az állam törvényes akarata nem érvényesülhetett. Végül azon tény előtt sem hunyt szemet a bizottság — s ezt az indokolás is érintette — hogy az oláh, rácz, tót nyelvű nemzetiségi egyházakban az anyakönyvvezetés körül többnemü rendetlenségek és visszásságok merültek fel. De aggodalmak is támadtak az uj intézménynyel szemben. Némelyek helytelennek tartják, hogy a kormány az állami anyakönyvvezetést a közigazgatás és különösen a községek rendezése előtt lépteti életbe, mert igy tartani lehet attól, hogy nem fog találni megbizható anyakönyvvezetőket. Mások azt a kifogást tették, hogy az állami anyakönyvvezetés a kötelező polgári házasság behozatala után volna helyén, addig filius ante patrem-féle intézmény lesz a polgári anyakönyvezés. ínconvenientiát látnak nagyon sokan abban is, hogy a házasságkötés egyelőre egyházi marad, anyakönyvezése pedig államivá tétetik. Az aggodalmakkal főként a függetlenségi párthoz tartozó bizottsági tagok hozakodtak elő, ami a főrendiházi szavazás után clZt Ei szint adja a dolognak, hogy a függetlenségi párt egy része a reakció szolgálatába állott. Nekünk egyházi embereknek az állami anyakönyvezés mellett sem apologiát irni, sem ellene polémiát kezdeni nem hivatásunk. Elismerjük, hogy az államnak joga van saját érdekei szerint rendezni be az anyakönyvezést, s viszont az egyháznak is joga és kötelessége a maga anyakönyvét megtartani s céljai szerint vezettetni. Mi tehát az államnak államosító törekvése elé még egyházilag sem gördítünk nehézségeket, mert hitelveink erre nem is jogosítanak fel. Sőt inkább mint jó hazafiak s a nemzeti haladás és belső erősödés lelkes barátjai még áldozat árán is támogatjuk hazánkat minden olyan államépítő és nemzeterősítő munkájában, melynek üdvös voltáról meg vagyunk győződve. Az állami anyakönyvvezetés nemzeti áldásairól pedig meg vagyunk győződve s ezért készséggel hozzuk meg azt az áldozatot, melyet ez az uj intézmény egyházilag tőlünk is megkíván, nevezetesen a lelkészkedő papság jövedelmének itt-ott beálló jelentékeny csökkenését. Egy körülmény azonban nagyon lehangolólag hat reánk a törvényjavaslat bizottsági tárgyalásában. S ez az 1868. évi LIII. t.-cikk eltörlésének kilátásba helyezése. Hieronymi a bizottságban és Wekerle a főrendiházban kijelentették, hogy mihelyt a kormány vallásügyi programmja teljesen megvalósul, (azaz a szabad vallásgyakorlat és a polgári házasság is behozatik) az 1868. évi törvénycikk is revízió alá kerül, még pedig a szülők szabad elhatározási jogának helyreállításával, a mikor aztán az állami anyakönyvekben a polgárok vallási hovatartozása nem fog nyilvántartatni. E kijelentésben egész rendszerváltoztatás, a vallások és egyházak államjogi helyzetének az eddigitől egészen különböző alapelve rejlik. A szülők szabad elhatározása az állam és az egyházak teljes elkülönítését, az egyházi javak államosítását s az egyházaknak teljes autonom lábra helyezését jelenti. Ez a recepcióval szemben »a szabad egyház szabad államban« elvére való átugrás. Ez az 1848. évi XX. t.-cikk szószerinti életbe léptetése lenne. Nem tudjuk, alig hiszszük, hogy ezt akarná a kormány. De mi ettől sem félnénk, csak következetesen vitessék keresztül az egész vonalon. Azt azonban a leghatározottabban perhorreskáljuk. hogy az 1868. évi törvénycikkért bennünket a polgári házassággal akarjanak kárpótolni. Léptessék életbe az 1848. évi XX. t.-cikket, akár aránylagos államsegély akár secularisatió alakjában: ezt elfogadjuk recompensationak, de egyebet nem. A helyzet kezd aggodalmas lenni. Őrállók, vigyázzatok! V. F. ISKOLAÜGY. A tanítói fizetések rendezéséről szóló törvényjavaslat a képviselőházban. (Folytatás.) Április 26-án kezdték meg a törvényjavaslat tárgyalását. A törvényjavaslatot a közoktatásügyi bizottság nevében Kammerer Em'ö, a pénzügyi bizottság nevében Fenyvessy Ferencz ismertette és ajánlotta. Kammerer Ernő a 300 frtos minimumot azzal indokolta, hogy az összes tanítói állásoknak csak kisebb fele az, a hol a 300 frt nincs meg, ugy hogy ezek inkább a kezdők első állomásának tekintendők. Szükségesnek tartja, hogy a tanító mellékfoglalkozást is űzzön. Fenyvessy kijelentette, hogy a pénzügyi bizottság az úgyis eléggé megterhelt államkincstárra való tekintetből foglalt állást a 300 forintos minimum mellett. OJcolicsányi László a függetlenségi párt álláspontját fejtegette. Keveslette a 300 forintos minimumot s felszólította a minisztert, hogy nyilatkozzék, vájjon igaz-e a hir, mely szerint az iskolafentartók óhajára a négyszáz forintos minimumot ís megadná a tanítóknak? Csáky miniszter azonnal felelt. Kijelentette, hogy a 300 forintos minimumnak változatlanul fenn kell maradnia, ugy amint azt a törvényjavaslatban tervezte. Ne lehessen Magyarországon tanító, a kinek 300 forint fizetése ne lenne. Evvel nem akarja kizárni azt, hogy 400 forintos fizetések is ne lehessenek. Ha nagyobb minimumot állapítana meg. ugy a felekezetek az egész vonalon nem lennének képesek önön erejükből megfelelni a követelményeknek. Szerinte a felekezeteknek meg kell hagyni az önrendelkesési jogot, a mig csak a saját elhatározásukból nem vetik alá magukat az államnak. Schwarz Gyula a helyzetet nem látja olyan sötétnek, mint az ellenzék, mert bár huszonöt év előtt ő maga sürgette a 400 forintos minimumot, ez akkor nem volt akkora összeg, mint a mostani, minthogy akkor korpótlékról szó sem volt. Kovács József és Thaly Kálmán az állami iskolák