Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-11 / 19. szám

noha érzi a beteg test (szemmel is láthatott) erőtlenségét, elfogadja a megbizatást, mivel a kötelesség teljesítése elöl kitérni soha nem szokott. A napirenden levő egyházpolitikai kérdésekről csak azért nem szól, mivel tudja, hogy magyar állam és magyar protestántizmus egymástól valamint el nem választhatók, ugy egymás nélkül nem is képzelhetők. Azonban rámutat más, egyházunkat közelről érdeklő s teljes buzgalmunkat és áldozatkészségünket igénylő körül­ményekre, minők: a lelkészek és tanítók jobb javadalma­zásának ; egy protestáns egyetem létesítésének ; a belmisszió fokozatos fejlesztésének, s egy felsőbb leánynevelő intézet­nek egyházmegyénk kebelében leendő felállításának szent ügye. Tudja, hogy ezek egyike másika nem a közeljövőben éri el sikeres megvalósulását, de azért elcsüggedni nem szabad, s bizik a gondviselésben, a szent ügyünkben s magyar protestáns Sionunk építésében bennünket meg­segítő isteni kegyelemben stb. A közgyűlés mély meghatottsággal halgatta a beteg testből kitörő tüzlélek felséges megnyilatkozását, s alig birt szakítani a szeretett gondnok iránti ragaszkodásának, s szavai által felkeltett lelkesedésének szűnni nem akaró éljenzésben nyilvánuló kifejezésével. Majd a megválasztott tanácsbirák nevében Biró János egyházi és Kiss Elek világi legidősb tanácsbirák adtak kifejezést köszönetüknek, s tolmácsolták szilárd elhatáro­zásukat testi és szellemi legjobb igyekezetükkel munkálni egyházmegyénk jobb jövőjét; mire a gyűlés tagjai nevé­ben Sulyok István, Várad egyik mézajku lelkipásztora biztosította az elválasztott tisztikart a lelkésztársak további bizalma, szeretete s odaadó támogatásáról. A tisztikar következőleg alakult meg: esperes Szabó Károly n.-kerekii lelkész; gondnok: Bitoók Zsigmond a n.-váradi kir. tábla elnöke, s egyházunk egyik kimagasló oszlopférfia, tanácsbirák, egyházi részről: Biró János örvendi, Csillag Lajos böjti, Szemes László szentjánosi, Nádudvary Lajos borsi, a múltban is ezen hivatalt viselt lelkészek, és újonnan választva Csák Máté, n.-váradi lelkész. Világi tanácsbirák, régiek: Kiss Elek biharmegye központi főszolgabírója; Papszász Károly kerekii föld­birtokos; Hegyessy Márton, ösmert történész és publicista; Miskolczy Árpád megyei főszámvevő; újonnan válasz­tatott K. Nagy Sándor, szinte ösmert iró, több pálya­munka koszorús szerzője, különben pedig a nagyváradi kir. törvényszék egyik érdemes birója. Több kiváló tulaj­donságain kivül, erős kálvinizmusa a legszebb reményekre jogosít jövő szereplése iránt. Jegyzők, egyháziak: Zsig­mond Ferencz, ártándi lelkész: a másik állás üresedés­ben van; Világiak: Miskolczy Ferencz, élesdi főszolgabíró és dr. Várady Zsigmond, Nagyvárad egyik hírneves fiatal ügyvéde. Pénztárosok: lelkészgyámoldai: Kocsis József,, k.-szántói, egyházmegyei: Nádudvary Lajos, borsi lelkész. Ügyész: dr. Fazekas Imre, nagyváradi ügyvéd. Levél­tárnok : Sulyok István, váradi 1. és könyvtárnok: Eszényi Sándor, tanító Nagyváradon. A tiszti kar igy történt megalakítása, s az újonnan választottak eskütétele után következett az esperesi jelentés, mely kiemelve Veres Imre sz.-tamásii lelkésznek, az egyházmegyei lelkészi testület nestorának élete 8t-ik évé­ben, félszázadot haladó lelkészi, s több éven át köz­pénztárosi minőségben, s mindkét irányban biven telje­sített szolgálat után; Elek Károly borsi tanítónak 31 évig ernyedetlen buzgalommal és sikerrel folytatott tanítósága után történt elhunytát: örömmel jelzi, hogy egyházaink­ban mindenütt békesség és fokozatos előhaladás észlel­hető ugy anyagi, mint valláserkölcsi tekintetben. Tudatja, hogy a m.-telegdi román stylu ősrégi templom kijavítását az országos műemlék-bizottság fogadta gondjába, stb. A jelentés egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetni hatá­roztatott. A tanügyi bizottság elnökévé Szemes László, a köz­alapi bizottságba: Nádudvary Lajos, a szavazatbontó küldöttségbe Csillag Lajos tanácsbirák választattak meg. Nagy megelégedést keltett a számadásvizsgáló bizott­ság jelentése, mely szerint az egyházmegye felügyelete alatt álló pénztárak mind kifogástalan rendben, fokozatos többlettel zártan találtattak. Kiválik ezek közül a lelkészi gyámpénztár, mely nagyérdemű kezelője Kveris József gondozása alatt immár 55,555 frt 94 kr.-ig emelkedett, s a lelkészi özvegyeknek egyenként évente 300 frtot, ezen­kívül a lelkészárváknak fejenként 30—30 forintot juttat osztalékul. A tárgysorozat legkimagaslóbb s legnagyobb érdek­lődést keltett ügye: egy protestáns felsőbb leánynevelő intézetnek N.-Váradon leendő felállításának kérdése volt. Ide vonatkozólag felolvastatott az ez ügyben kiküldött bizottság jegyzőkönyve, mely az intézet felállíthatásának módozatait tárgyazza, s melyből folyólag kimondatott, hogy a végcél egy teljesen felszerelt s minden kellékkel biró felsőbb leányiskolának létesítése. Minthogy pedig ez az eszközök elégtelensége miatt csak a távol jövőben valósul­hat meg: legközelebb felállítandó lesz az internátus, mely­nek növendékei a helybeli az ez irányban formálhatott minden igényt kielégítő polgári iskolába járjanak, a hit és erkölcsre vonatkozólag külön ev. ref. vallástanároktól nyerve oktatást. A felmerülendő költségek fedezésére ki­jelöltettek: a három közelről érdekelt egyházmegye u. m. a bihari, szalontai és érmelléki személyes hozzájárulása, melyek közül eddigelé a szalontai 1000 frtot, a bihari pedig ez alkalommal, tűzkármentesítő pénztára egész tar­talmát t. i. 1144 frtot ajánlottak fel; az érmelléki hozzá­járulása szinte beváratván. Meg fog kerestetni a tiszántúli ev. ref. egyházkerület, mely már a debreczeni és szathmár­németi hason irányú intézeteket lábra állította. Végül elha­tároztatott a közadakozás igénybe vétele, mely célból a lelkészek felhivattak a legtágasabb körű személyes gyűjtés eszközlésére, és másfelől az egyházak elöljáróságai köte­leztettek, hogy állandó vagy évenkénti hozzájárulások összegét az esperesi hivatalhoz bejelenteni — már a leg­közelebbi közgyűlés előtt — buzgólkodjanak. A magasztos célra, ez ügyre vonatkozó beszéde kapcsán Szemes László szentjánosi lelkész, 100 frt, Zsig­mond Ferencz ártándi lelkész ugyanannyit, és mint érte­sültem, a fehér asztal melletti kedélyes időzés alkalmával, Zatureczky Albert h. k. kovácsii birtokos 500 frtot aján­lottak fel. Mindezekből folyólag alapos a remény, hogy a fel­sőbb leányintézetnek — legalább internátusi része — már a legközelebbi jövőben felállíttatik N.-Váradon, s hirdetni fogja a protestáns áldozatkészség még mindig gyümöl­csöző áldásos hatását, isteni erejét, s csodaszerü alkotá­sait. Adja a kegyelemnek Istene, hogy ugy legyen! A keblek örömteljes fellendülését, melyet a fentebb vázolt esemény okozott, nyomban lelohasztotta a n.-tót­falui leányegyház elpusztulásáról szóló esperesi közlés. N.-Tótfalu még csak 10—15 évvel ezelőtt is virágzó, egy lelkésztanító által vezetett leányegyházunk volt. De részint a levitái javadalmazás csekélysége, részint az elköltözés s ottani híveinknek a helybeli és környékbeli oláh lakos­ság általi elnyeletése miatt, ma már ott, se lelkésztaní­tónk, se iskolánk nincs! E tárgyban indokolt felterjesztés határoztatott az egyházkerületre s általa a konventhez, hogy N.-Tótfalu s az azt környező falvakban szétszórva élő, s körülbelül 300-ra rugó ev. ref. léleknek a magyar­ság és egyházunk számára való megmentésének okából,

Next

/
Oldalképek
Tartalom