Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-05-11 / 19. szám

Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. (Folytatás.) A tanárok számának szaporítása; fizetésük javítása. Mig a dunántuli egyházkerületben egész a vetélkedésig menő buzgalom ad a tanügynek magasabb lendületet, az alatt a többi egyházkerületek is iskoláik korszerűbb berendezéséről gondoskodnak. Eltekintve a nagyszámmal készült iskolai szervezetektől, melyekről más helyen szólunk, itt csak az iskola külső képét féltüntető néhány mozzanatról akarok megemlékezni. Nevezetes haladásra mutat a tanárok számának szaporítása. Általában elmondhatjuk, hogy a tanárok száma majd minden iskolánkban növekedett. Láttuk, hogy a pápai egyház rövid időközökben állít második, majd harmadik tanszéket újból szervezett főiskolájában. A debreezeni kollégiumban korszakunk kezdetén négy rendes tanári szék állott fenn, de 1800-ban már öt rendes és egy rendkívüli tanár működik. Sárospatakon, mint Szombathy János feljegyezte,* 1770-ben négy rendes tanár s hét klasszikus praeceptor tanított; de már 1804-ben hét professzora van a felsőbb tudományoknak (scientiarum altiorum), öt állandó tanár adja elő a humániórákat vagyis a gimnázium felsőbb osztályainak tárgyait, négy publikus praeceptor tanít az alsóbb oszályokban s ezeken kivül rendkívüli tanára van a német nyelvnek, rajznak és latin irodalomnak. A korszak végére a rendes tanárok száma még egygyel megnövekedett, miután 1819-ben Vay József saját költségén uj tanszéket alapított az egyháztörténeti és exegetikai tudományok számára. A nagyenyedi kollégiumban a tanárok száma 1779-ben háromról négyre, 1790-ben pedig már hétre emelkedett. Nevezetes, hogy kollégiumainkban e korszakban nyertek a jogtudományok külön tanszékeket és pedig Sárospatakon 1793-ban, Debreczenben 1800-ban, N.-Enyeden 1790-ben; Kolozsváron már 1770 előtt is létezett. De nemcsak a kollégiumokban szaporodott a tanárok száma, kisebb iskoláinknak vagy a partikuláknak elöljáróságai is majd mindenütt igyekeztek egy-két rendes tanszéket alapítani vagy az eddig gyakran változó praeceptorokat állandósítani; biztos adataink vannak erre nézve Losonczról, M.-M.-Szigetről. A tanári székek szaporítása mellett a tanári fizetések javítása által igyekeztek őseink tanáraik munkakedvét, buzgóságát s ez által közvetve az iskolák szellemi szinvonalat emelni. A pápai iskoláról tudjuk, hogy Márton I. fizetése itt kezdetben 400 frt volt; de már 1805-ben ugy az ő, mint két tanártársának évi jövedelme 500 rh. frt, 20 pozs. mérő buza, 12 öl fa, a városon lakóknak még ezen felül 150 frt lakpénz. A debreezeni tanárok fizetése 1789-ben lakáson kivül, mely természetben adatott, 500 írtban állapíttatott meg, mihez bordeputátum cimen még 60 frt járult. A miskolczi tanárok fizetése 500 frt, a köztanítóké 120—160 frt, de ezek e mellett az iskolában lakást s házankénti főzéssel (coquia) élelmezést is kaptak. Legtöbbnyire azonban, főként a nagyobb iskolákban. a köztanítók élelmezésüket alumnaeumokban nyerték. Konviktusok s más jótétemények. Az alumnaeumoknak vagy konviktusoknak s ezzel kapcsolatban azon intézményeknek megismerése, melyek a tanuló ifjúságnak anyagi segélyt nyújtottak, lényeges részét teszi az iskolák beléletéről vázolt képnek. * A sárospataki reform kollégium históriája cimü művében. Református iskoláink növendékeinek nagy része e korban is, mint minden időben, a közép és alsó néposztály szegény családjainak fiaiból került ki, a kik csak jótétemények élvezése mellett tarthatták fenn magukat az iskolák falai között. És valóban a régi jóltevők alapítványai, a protestáns közönség áldozatkészsége most is gondoskodtak a szegény tanuló ifjakról, felmentik őket az anyagi gondok alól; alkalmat nyújtottak arra, hogy tehetségeiket a haza és egyház javára kiképezzék. Nagy-Enyeden a régi alapítványok jövedelmeiből alumnaeum állott fenn, melyben évenként több mint száz ifjú részesülhetett. Debreczenben, Patakon és Pápán, a hol nem voltak ily gazdag alapítványok, tanítás és gyűjtés által szerezte be a kollégiumi ifjúság élelmét. Aratás és szüret idején bejárták a nagyobb diákok az egész országot, felkeresve a tehetősebb református családokat a kegyes adományok elfogadása végett. Az összegyűjtött gabonát és bort az iskola vidékén különböző helyeken felállított raktárakban helyezték el s időnként, midőn szükséges volt, innen szállították be az iskolába. Az igy szerzett gabona és bor kezelésével külön hivatalnokok, az ifjak közül választott frumenti- és vini praebitorok voltak megbízva. Ők azután a gabonából kényeret süttettek s a libi praebitor naponként egy liba kenyeret, a vini praebitor időnként bizonyos mennyiségű bort osztott ki a szegényebb ifjak között. Sárospatakon az igy begyült gabona mennyiségét ifj. Tsétsi István 1759-ben 1000 köbölre, a borét a kollégium szőllőinek termésével együtt 100 hordóra becsüli, melyből a tanulók élelmezésére fordított rész levonásával, a fennmaradt tiszta jövedelem a tanárok fizetésére fordíttatott. A kenyér mellé hoztak az ifjak magukkal, szünidőről visszatérésük alkalmával, főzelékféléket: babot, lencsét (a patakiak lencsések); hust olcsón kaptak Patakon a kollégium mészárszékében s ezeknek elkészítése végett fogadtak többen összeállva egy-egy kifőzőnőt. Az élelmezésnek leirt módja, valamint a supplikáció intézménye is különösen Patakon virágzott. Debreczenben a nagyobb diákok magántanítással szerezték meg élelmüket, melyben a kisebb diákokat is részesítek az általuk teljesített szolgálat fejében. Pápán, Miskolczon, Losonczon, általában a kisebb iskolákban vagy konviktusok voltak vagy a soron étkeztek a szegényebb tanulók a lakosok jószivüségéből. A bennlakás intézménye minden kollégiumban fennállott, sőt még kisebb iskolákban, pl. Miskolczon, Hódmezővásárhelyen is divatozott. Ünnepek alkalmával a tógátus diákok legációba mentek, melynek jövedelme egészen sajátjuk volt. A tandíjat 11. József honosította meg iskoláinkban. Mindazáltal ezentúl is legtöbb helyen semmit, némely iskolában csak igen csekély összeget fizettek a tanulók tandíj cimén. Debreczenben a világi rendű gazdag szülék fizettek gyermekeikért az alsóbb osztályokban 2 forintot *Minervale« cimen az iskola pénztárába; a felsőbb tanfolyamba lépő vagy vidéki tanítóságra menő diákok pedig 1 frt 42 dénárt. Pápán minden tanítvány 2 frtot fizet tandíj fejében tanárjának. Az itt felsorolt jótétemények élvezése mellett vált lehetővé, hogy sok szegény jóravaló ifjú képes volt hazulról nyert segélyezés nélkül iskoláit elvégezni. Az így felnövekedett ifjak közül váltak ama tiszteletreméltó férfiak, kik mint papok, tanítók vagy tanárok, a kollégiumból magukkal hozott igénytelenséget tudománynyal és lelkesedéssel párosítva, egyházi és iskolai ügyeink kezelésében csekély tiszteletdíj mellett is szives odaadással és buzgósággal fáradoztak. (Folyt, köv.) Marton Sándor.