Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-05-04 / 18. szám
el a felsőbb leányiskola felállítását az egyházmegye kebelében ; ha tehát e kötelesség rá rovatott az egyházmegyére, akkor a pénzszerzés jogának az adókivetésnek is meg kell lenni. A közgyűlés adót nem vet ki, mert ez az egyháztanácsok és egyházközségek jog;a, hanem ha tudva lesz egy reális költségvetés alapján, hogy mennyi kell még az építkezésre és fentartásra: akkor keresni fog fedezetet; addig is azonban elhatározza, hogy az intézet internátussal legyen egybekötve, s épülete ugy terveztessék, hogy majd ha az első íendü felsőbb leányiskolát is fel lehet állítani, az is elhelyezhető legyen benne; egyelőre azonban csak másodrendű felsőbb leányiskola terveztetik. Az egyházmegyei közgyűlés felhívására az egyes egyházaknak meg kellett állapítaniok, hogy belhivatalnokaik temetkezésére milyen összeget praeliminálnak? Minden egyház hozott határozatot, melyből kisebb-nagyobb mértékben kitűnt a kegyeletesség: csak egy nagv egyház mondta ki kereken, hogy e célra nem ad semmit Ne Ítéljünk, hogy ne ítéltessünk! Az egyházmegyei és egyházkerületi közigazgatási adókivetés megállapítása után az egyes egyházakból beterjesztett adótermészetü ügyek intéztettek el, melyekből megjegyzésre méltó mozzanat, hogy egyházmegyénkben mindinkább terjed az a törekvés, hogy az eddig terményül fizetett párbér és tandíj készpénzre fordíttatik át. Most ujabban T.-Abád és T.-Szőllős kérelmeztek ez iránt s minthogy Szőllős már teljesen elkészítve hozta az ügyet a közgyűlés elé és a megváltási ár is elfogadható volt: intézkedése megerősíttetett; de Abád az említett kellékek hiánya miatt pótlásra utaltatott. A belhivatalnokok terményfizetésének készpénzre változtatása megengedtetett Karczag, T.-Szőllős és T.-Roífnak. A tárgysorozatban 13. pont alatt foglalt iskolai ügyekből fontos és örvendetes az egyházmegye területén levő gimnáziumoknak — mondhatnók — rohamosan fejlődése. A kisújszállásiak 16.000 frtos portán 100.000 frt előirányzattal diszes főgimnáziumi épületet emeltetnek s az eddig hatosztályu intézetnek teljes főgimnáziummá fejlesztésére — a fokozatos egyházi hatóságok utján már biztosították is gimnáziumoknak a 10.000 frt évi államsegélyt. Mező-Tur most jelentette be, hogy ő is biztatva van 3000 frt évi segélylyel ugyanazon célra, ha a fokozatos egyházi hatóságok hozzájárulása meg leend. Közgyűlésünk készséggel adta meg beleegyezését s az ide vonatkozó kérvényt pártolólag terjeszti fel az egyházkerületre. Lesz tehát egyházmegyénkben, a magyarság szivében két főgimnáziumunk — teljesen biztosított autonómiával s a harmadik középiskola a karczagi négyosztályu gimnázium is diszes csarnokban leend már elhelyezve a legrövidebb idő alatt; a kor kívánalmainak megfelelő épület terve szintén megerősíttetett. Az elemi oktatás terén azzal a lépéssel haladt előre egyházmegyénk, hogy mostani közgyűlésében megerősíttetett az utasítás, mely szerint az egyházmegyei tanügyi bizottság iskolalátogatásait végezni köteles leend s ellenőrzi az országos és egyházi törvények és szabályrende-letek végrehajtását, melyek az elemi oktatásról intézkednek. Uj népiskolát építtet T.-Szőllős, uj tani! óságokat állít ugyancsak Szőllős egyet, D.-Ványa kettőt. Kilenc kérvény és öt felebbezett ügy lebonyolítása s öt díjlevélügy letárgyalása után végre berekesztetett a közgyűlés — a török-szent-miklósi vendéglátó egyház szívességének jegyzőkönyvi megköszönése után — a szellemek órájában, az elnökség kitartó és tapintatos vezetése mellett, melyért az elösmerést méltán fejezhetjük ki az olvasó közönség előtt. Referens. IRODALOM. ** Kalászok az életnek kenyeréhez cimü egyházi beszédgyüjteményből, melyet K. Tóth Kálmán és Papp 'Károly szerkesztenek, most jelent meg a III. füzet. Tartalma: Kereszt elési beszédek Garzó Gyulától és Antal Gábortól. Konfirmációi beszédek Petri Elektől és Lévay Lajostól. Bsketési beszédek Szász Domokos, Szász Károly, Dombi Lajos, Thury Etele, Szász K., Zábrák Dénes, Antal Gábor, Szász Domokos szerzőktől. Urvacsoraiak Lukács Ödön, Bachát Dániel, Vargha József és Czinke István szerzőktől. Püspökiktatás módja és sorrendje a dunántúli ref. egyházkerületben (ünnepély sorrendje, ima, alkalmi prédikáció, Török Pál püspök felavató beszéde és felavató imája). Különfélék. Koronázási jubileumi Zoványi Jenőtől, Lelkészi beköszöntő Révész Kálmántól, Torony- és templomújítási ima Kájel Józseftől. Végül két nyomtatott ív Könyves Tóth Kálmán imakönyvéből. — A jobbára hírneves szerzők beszédeiből álló gyűjtemény nem szorul a mi ajánlásunkra. ** A Pallas Nagy Lexikona. Ebből a hatalmas közművelődési vállalatból megjelent a 22. és 23. füzet, melyek az Augustus—Azbeszt—Bádogig terjedő több száz cimszó feldolgozását tartalmazzák. A 22-hez két színnyomatos melléklet van adva (Ásványok és Athéné Pallas) s három szövegábra, a 23-hoz Ausztrália térképe és nevezetesebb hazai és külföldi férfiak autográfjai vannak mellékelve, továbbá 10 ábra^a szövegben. A nagyobb cikkek közüí kiválnak Ausztrália, Ázsia, Baden nagyhercegség, Bács-Bodrogvármegye, Babszem Jankó és Bacsányi cikkek; a theologiába vágó cikkek között figyelemre méltóbbak: Autodafé, Baal, Bábeltornya, Babiloni fogság, Babona, Bachát Dániel, Bacon stb. A magyar közmívelődést hatalmasan előmozdító eme vállalat egyes füzetei egy-egy heti időközben jelennek meg, áruk 30 krajcár s megrendelhetők a Pallas Irodalmi és Nyomdai részvénytársaság könyvkiadóhivatalában, Kecskeméti-utca 6. sz. a., valamint minden könyvkereskedésben. ** Zenei Remekírók válogatott énekeit, egy és több szólamra, zongora kísérettel indította meg a Rózsavölgyi és Társa cég Langer Viktor szerkesztésében. A szép kiállítású daloskönyv a serdültebb ifjúság számára, valamint iskolai és magán használatra van szánva. Nagyon dicséretre méltó vállalat. Klasszikus zenészek, nagy nevü mesterek műveinek jó magyar szövegű kiadására égető szüksége van a magyar zenekedvelő közönségnek. A »Remekírók* most megjelent első füzetében Beethoven, Mendelssohn. Mozart, Schumann, Weber s több más klasszikus szerző énekei vannak közölve énekre és zongorára, legtöbbnyire egyszólainra és zongorára. A zene magyarosítását is előmozdító, a. zenei műízlést pedig kiválóan nemesítő vállalatot melegen ajánljuk a zenekedvelők figyelmébe. Az I. kötet ára 3 korona, megrendelhető Rózsavölgyi és Társánál, Budapest (Kristóftér). ** Az Athenaeum Képes Magyar Irodalomtörténete. Az Athenaeum e szép és értékes füzetes vállalatából megjelent a 3-ik füzet: változatos tartalommal és diszes illusztrációkkal. Az első cikkben (a munka során az 5. sz.) A királymondók és az énekmondók (dr. Sebestyén Gyulától) a keresztyén kor első századainak mondái vannak jellemezve s a legrégibb énekesekre (igricek, regösök, kobzosok, hegedűsök) vonatkozó gyér adatok össze-