Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-27 / 17. szám

sikerrel használják. »Tanmód és tanmenet* c. értekezése az eperjesi főiskola értesítőjében kivívta a tanügyi körök osztatlan elismerését s nem rajta, hanem pénzügyi okokon múlott, hogy a sok tekintetben fogyatékos eperjesi praepa­randiára vonatkozó nagybecsű javaslatai életbe nem léptet­tek. Az eperjesi képezde legközelebbi múltja az ő neve és működéséhez füzetik. E tekintetben igen nagy ürt hágy maga után. Temetése a közönség, a tanárkar és az ifjúság osz­tatlan részvéte mellett április hó 12-én ment végbe. A hálás kerület, a kollégiumi tanári kar s a kuglizó társaság koszorúival halmozta el koporsóját. Zelenka püspök és Péchy T. kerületi felügyelő, dr. Schmidt Gy. kollégiumi felügyelőhöz következő táviratót intézett: »Fejezze ki kér­jük mély részvétünket a sújtott család és tanári kar előtt, helyezzen a hálás kerület nevében koszorút, küldje meg a püspöknek a temetés összes költségeiről szóló kimuta­tást kifizettetésül. A kerület elnöksége. Zelenka, Péchy.* Három pap temette: Sztehlo, Nóvák és én. A praeparan­diai kar összhangzó éneke után a végére mehetetlen gyá­szoló közönség és ifjúság a főiskola főkapuja elé kisérte a halottat, a hol tanárkar nevében és megbízásából nekem e sorok írójának, jutott az elbúcsúzás nehéz és szomorú feladata, mig a sirnál egy chorál eléneklése és Sztehló főesperes az elhunythoz méltó beszéde után Kengyel J. képezdész búcsúzott el egy szépen kidolgozott és még jobban elmondott beszéddel a praeparandiai ifjúság ne­vében. Búcsúbeszédem következőleg szólt: »Mélyen megszomorodott szívvel állunk itt, ez ősi kollégium előcsarnoka elé kisért gyászkoporsó előtt, mely néhai Fabriczy János tanítóképezdei tanárt, egy mind­nyájunk által igen tisztelt és szeretett testvérünket, a legjobb férjek és atyák egyikét, főiskolánk egyik jeles és buzgó munkását, társas életünk egyik legkedvesebb s leg­kedveltebb alakját s hozzám igen közel állott felejthetetlen barátomat zárja el előlünk. Óh nehéz, szinte elviselhetetlen és pótolhatatlan az a veszteség, mely bennünket s külö­nösen szerető övéit: gyászoló özvegyét és híven nevelt és tanított árva Lenkéjét az ő elhunytával érte, szivszag­gatva érezzük, sőt tudjuk, hogy igen nagy lesz ez az ür, melyet maga után hágy első sorban az ő családjában, aztán e főiskolában s különösen annak tanítóképzőjében, a hol gyenge és beteges testalkata dacára 15 éven át lelkesen és szakadatlanul munkálkodott a hazai közműve­lődés templomának felépítésén, s igen nagy lesz ez az ür, melyet maga után hágy társas életünkben, Óh, hogy be kellett következnie a katasztrófának, mely oly mélyen sújtó mindnyájunkra nézve, kik ismertük őt mint apát, élveztük baráti és kartársi szeretetét, gyönyörködtünk tréfás és szellemes megjegyzésein s csodáltuk munkakedvét és erejét az iskolában s az irodalomban, a hol a legérté­kesebb tényezők közé tartozott. De még se szomorkodjunk túlságosan. Keserves bánatinkkal ne zavarjuk meg drága halottunk csendes nyugalmát. Az Isten szent akaratában, a melynek utjai végére mehetetlenek és megtudhatatlanok, meg kell nyugodnunk. Azon, a mi reánk nézve onnan felülről örökre elvégeztetett, mi segíteni vagy változtatni ugy sem tudunk. E korán elhunyt keresztyén testvérünk méltán mondhatta magáról az apostollal: Ama nemes harcot megharcoltam, a hitet megtartottam, végezetre elté­tetett nékem az igazság koronája. Igen, megharcolta ama nemes harcot, az életnek ama ezer meg ezer bajait ő is, a melyek mindnyájunkkal, mint küzdő és küszködő földi lényekkel közösek. Hisz egész élete a küzdelmek szaka­datlan láncolata. Küzdött a szülői háznál, küzdött a ver­bászi és szarvasi gymnasiumban, a pozsonyi theológián, a budapesti tudományegyetemen és hosszas nevelői pályá­ján, sőt küzdött — az. ki soha senkit sem bántott — sokszor félreértésekkel és gyanúsításokkal mint tanár, s küzdelme csak halálával ért végett, mely halál a küzdelmek hosszú sorozatának befejezése vala. De e küzdelmek hitét meg nem ingatták, sőt hűségét, szeretetét, munkakedvét s humo­rát még fokozták, úgy hogy néki már küzdelmes életében is eltétetett az igazság, az igaz elismerés koronája a kartársak szivében, a közönség osztatlan szeretetében s a hazai prot. sajtó lapjain. Igen, küzdelme és nemes fára­dozása nem volt hiában való. Nagyszámú tanítványai iránt kifejtett hűsége és szeretete gazdagon gyümölcsözött, kik mindannyian becsületére válhatnak annak az ügynek, a melynek szolgálatában állanak. Az igazság, az igaz elismerés hervadhatatlan koronája illeti meg tehát korán elhunyt, szeretve tisztelt kartársunkat és drága bará­tunkat mindnyájunk részéről, ki az igaznak lélekemelő emlékeivel élni fog továbbra is közöttünk, élni fog hűsé­ges hitvestársa, szerető gyermeke s nagyszámú barátai és kartársai szivében és emlékezetében. Ennyiben testét, földi porait elrejtheti bár előttünk ez a koporsó, vagy magába fogadhatja oda künn a számára készült sír, de igaz lelke a mienk, áldott emléke soká közöttünk él, s buzdítani fog hasonló hűségre és szeretetre, mely az ő általánosan kedvelt egyéniségének legjellemzőbb voná­saihoz tartozott. Légy is meggyőződve immáron megdi­csőült lélek, hogy hitvestársi, atyai, kartársi és baráti emlékezetedet híven megőrizni s áldani soha meg nem szününk! Mi hátramaradottak pedig a kegyelem istenétől kérünk és várunk vigaszt és erőt a bennünk oly mélyen sújtott csapás és veszteség nyugodt keresztyén elviselé­sére. S mielőtt utolsó utadra kelnél kedves halott, vedd szerető övéidnek, kartársaidnak és eperjesi s közel és távol vidéki nagyszámú tisztelőidnek utolsó forró búcsú­ját: Isten veled! Isten veled!« Eperjes, 1893. ápr. 14. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. ** Magyar Táj szótár. E cim alatt a m. t. Akadémia támogatásával a Hornyánszky cég kiadásában dr. Szinnyei József egyetemi tanár szerkesztésében nagybecsű nyelvé­szeti munka jelenik meg. Tartalma lesz: 1. tulajdonképeni tájszavak; 2. jelentésbeli tájszavak; 3. alakszerinti tájszavak, s külön jegyzékben a dajkanyelv szavai, a keresztnevek nyelvjárási változatai, az állatok tulajdonnevei és az állat­hivogató és űző szavak. 80 ezernél több adat lesz benne fel­dolgozva. A »Magyar Tájszótár« folytatása lesz a »Magyar nyelvtörténeti szótárinak s mint ilyen, nélkülözhetlen segéd­könyve minden nyelvbuvárnak, nyelvtanítással foglalkozó tanárnak és írónak. Tiz íves füzetekben, évenként három fűzet fog belőle megjelenni, az egész munka körülbelől 150 ivre fog terjedni. Egy-egy tizives füzet ára 1 forint. Az első füzet junius hóban jelenik meg olyan formában, de valamivel nagyobb betűkkel, minta »Magyar Nyelvtörté­neti szótár*. Megrendelések Hornyánszky V. könyvkereske­désébe (Budapest, Akadémia bérháza) intézendők. Taninté­zetek, testületek stb. könyvtárainak melegen ajánljuk. ** Ráth Mór kiadásában megjelentek: Az állami tisztviselők stb. javadalmazásának felemeléséről szóló 1893,

Next

/
Oldalképek
Tartalom