Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-27 / 17. szám

féltékenyen őrzött és gondozott kincseinek, iskoláinak háborítatlan birtokába. Lássuk most már, hogyan gondozta egyházunk iskoláit, miként használta fel féltékenyen őrzött önkormányzati jogát iskoláinak célszerű berendezésére. (Folyt, köv.) Marton Sándor. KÖNYVISMERTETÉS. Magyar keresztyének imádságos könyve. Egy esztendei minden vasárnapi és ünnepi alkalomra való imádságok. Irta Bitciy Béla. 144 1. 8'. Ára 1 frt. Megrendelhető szerzőnél Csíkszeredában. Attól az ifjú Timotheustól, a ki az intést, hogy »a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze« és ama kérést, hogy »a te nálad letett drága kincset megtartsad a Szent Lélek által, ki lakozik mi bennünk« teljes igyekezetével törekszik követni s a ki az erdélyi »Prédikátori tár«-ban közrebocsátott kedves, egyszerű, mélyen vallásos és evangéliumszerü egyházi beszédeivel, a Protestáns Közlönybe irt tartalmas és építő erejű cikkeivel s a Lapunkban is nehánv év előtt közlött eszméitető tanulmányaival már nemcsak ismertté, de kedveltté is tette nevét: most egy kötet imádság jelent meg. Szívesen és melegen üdvözöljük ez alkalomból a fiatal lelkipásztort s méltóztassanak megbocsátani azt az ártatlan hiúságot, ha itt a nyilvánosság előtt jól esik eldicsekednünk azzal, hogy ő a mi tanítványunk volt. Ki vehetné rossz néven az édes apának, ha, a mikor fia valami derék dolgot csinál, önkénytelen dicsekvéssel kiált fel: ez az én fiam! Benső, lelkiszülői viszony fejlik ki tanár és tanítvány között is s ugy érzi az ember még hosszú évek multán is, hogy »van nekem valami közöm ahoz, a kit egykor tanítottam; sem sikerei, sem bajai, előmenetele vagy elmaradása nem lehetnek közönyösek előttem*. A szeretetnek kötelékeit viszi maga után az élet útjaira kimenő s e kötelékek utána nyúlnak még mikor messze távozik is. És ha jól esett fejtegetni a fiatal lélek bimbóit, százszoros örömmel tölt el mikor már a kinyílt virágokból érett gyümölcsök lettek, melyeken ott pompázik a frisseség hamva és az egészség pirossága. Még az élet durva érintése nem törölte le a hamvat s egészségtelen felfogás férge nem vetett rá foltot. Üde, fiatal, szinte gyermekies lélek közvetlen, egyszerű minden cicoma nélkül való, nemes termékei ezek az imádságok. Sehol semmi beteges érzelgés, hanem annál több igazi érzés. Evangéliumi derült világnézlet, mely érzi ugyan az ember gyarlóságát, bűnösségét, méltatlanságát; de ugy tud bizni az Isten végetlen s mindeneket eltűrő és soha el nem fogyó szeretetben, megtartó kegyelemben, hogy igazi gyermeki bizalommal mer oda járulni a mennyei atya elé. Hálával tud venni mindent. »Megköszöni a napot, melyre im' felvirradott, a sugárt és harmatot, a szellőt és illatot — — szóval, ami benne él s mit körében lát, szemlél, azt a pompát, fényt és szint«. Vannak ugyan küzdelmei is az életnek, érzi is, meg is próbálta; de hát »ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?!« Hála legyen neki, hogy erőt is ad a küzdelemre! Sok és nehéz a munka; de hát az erőtleneken dicsőíti meg az Ur az ő erejét. Felhők borítják el bár sokszor a napot; de annál igazabb, hogy »jó minékünk szemeinkkel látni a napot*. Lenyűgöz a test; de emel a lélek. Lever a korlátoltság; de emel a végetlen érzete. Komorrá tesz a halál; de felvidít az örökkévalóság reménye. Vágyakozunk a Krisztussal lenni, mert ez mindennél jobb; de szükség e testben is megmaradnunk a mieinkért s a nagy munkáért, melyet e földön kell még teljesítenünk és imádkozunk, hogy meg is maradhassunk itt, mert szép az élet! Ez a tiszta keresztyén világnézlet, mely az evangéliumok örök friss forrásából meríttetett, nyer kifejezést ezekben az imádságokban. »Bár jégpáncélok kötik a folyókat — mondja egy téli imában — de télben is folynak a Jeruzsálemből fakadó életvizek: a Te beszédeid* »Nagy Isten, pihenést rendeltél a földnek s az megszűnt teremni magvat; de szivünket folytonos gyümölcsözésre rendeled; abban nem vehet uralmat dermesztő hideg, a tél komor fagya*. »Egy porszem hullott ma az égrenyuló hegy ormára s az nem lett magasabbá; egy év merült alá s az örökkévalóságot nem rövidítette meg« — mondja ó év utolsó estéjén; de hát nekünk rövid életű embereknek mégis egy hosszú idő s igy nagyon fontos annak az eltűnése stb. Az »Előszó« szerint az iró tervszerűen törekedett »a gondolat és nyelv egy közös világába emelkedni.* »A népek életében* — mondja ugyanitt — »a közös gondolatok és nyelv gazdag kincstárát teremtették meg a biblia s a nagy nemzeti írók. A nemzeti nagy irók müvei egy nemzet bibliáját teszik, s a biblia ez oldalról tekintve egy fenséges remek irodalom. S a mi fő, mindkettőből a nép nagy tömege is sokat merített. Van a bibliának s a nemzeti irodalomnak egy-egy szava, a mely egymagában többet mond egy könyvnél.* Szerző arra igyekezett, hogy e két forrásból merítsen; hogy »a közös gazdagságból adjon egy porszemet annak, a kié a kincstár.« Az öntudatos törekvés nem is maradt hiábavaló. A biblia kenetteljes szavai és a nagy irók költői kifejezései a legtermészetesebben vannak belehímezve a saját emelkedett s választékos irályába. Minden keresettség, erőszakolás távol van. Látszik, hogy a két forrásból állandóan merít és sokat forgolódik a két kútfő körül. De épűgy merít a maga imádkozni szerető és tudós lelkéből is, és még ott is, a hol egy-egy bibliai elbeszélés adja egyenesen az anyagot, (mint az új év utániban), vagy a hol csak parafrasisál (mint a 112. lapon a GUI. zsoltárt), ott is a maga benyomásait, a maga hangulatát tudja bevinni az imákba. És egészen természetesen azok a legjobb imái, melyeket ez a közvetlen hangulat szült. Az ő eleme a szelid, alázatos, gyermekies, hitteljes bizalomnak, az esdeklő vágyakozásnak és az örvendező hálaadásnak a hangja. Mihelyt nem e hangokon szól, már mindjárt nem tud oly közvetlenül beszélni. Túlzásba megy, erőszakolttá, keresetté, negélyessé válik, mint pl. a 66. lapon lévő imájában; vagy pedig elmélkedésekben, okoskodásokban laposodik el, mint a virágvasárnapi, vagy a pünkösdi első imában, a melynél hasonlíthatatlanul jobb és emelkedettebb a pünkösdi második; ugvanigy jóval kedvesebb a karácsonyi második, mint az első, bár formailag és tartalmilag ez ellen is alig lehetne kifogást tenni, de a hatása még sem oly közvetlen. A legszebbek az új évi, a »Legyen meg a te akaratod«, »Könyörgés az Isten hajlékáért*, a húsvéti (mindkettő), új zsengére, a > Közel vágaté Uram«, a konfirmációi, a »vigasztalást kérő keresztyén imája*, a reformáció emlékünnepi, a II. advent és ó-évi esti imák, mint a melyek abból a tónusból vannak írva, a mely szerző egyéniségének teljesen megfelel. De a gyermekies kedély mellett férfiúi erő is van benne. E felsorolt imák ereje abban az alázatosságban van, a melynek igértetett, hogy bírja örökségképen a földet; van azonban a gyűjteményben néhány olyan ima is, a melynek értéket meg az a duzzadó erő ad, a mely a honszeretettől, a nagy nemzeti aspirációktól tápláltatik, s a mely kiterjesztett