Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-20 / 16. szám

kat ne kérdeztek volna tőle, az teljesen hihetetlen. E kérdésekre vagy kaptak feleletet, vagy nem. Ha nem kaptak, a csalódásnak rögtön ki kellett tűnnie. Ha azt hitték, hogy feleletet nyertek, mindnyájan visionáriusoknak kellett lenniök; és ennek egy egész csomó visionárius beszélgetést kellett volna maga után vonni. . Az a tény, hogy az egyház mindjárt a felfeszíttetés után újra szerveztetett, kétségbevonhatatlanná teszi, hogy a Jézus követőinek hinniök kellett, hogy beszéltek feltámadott Mesterükkel és hogy e beszélgetések közben utasításokat adott nekik mind az egyház újjászervezésére, mind a kivitel módjára; mert, a mint már mondtam, ha nem hitték volna, hogy ily utasításokat nyertek, teljesen hihetetlen, hogy e kísérletet meg merték volna tenni és uira merték volna szervezni az egyházat az ő feltámadása és szellemi Messiássága alapján, dacára azon oppositiónak, a. mely okvetlen feltámadt ellenük. De ha a feltámadásról való hitük csak egy hallucináció eredménye volt, azon instruktióknak is, a miket nyerni hittek, s a melyek szerint sikeresen működtek, csupán visiőknak s az ő megzavarodott képelődésük teremtményeinek kellett lenniök. S a mi több, mindnyájuknak azt kellett képzelniük, hogy egyforma szavakat hallottak, máskülönben terveik különbözők lettek volna. Hogy ilyen theóriákat fogadjunk el a tényleges események megfejtésére, ahhoz nagyobb fokú hiszékenység kellene, mint a minőt a hitetlenek az Ur primitív követőinek tulajdonítanak. S figyelemre méltó továbbá, hogy a feltámadásban való hit nem valami múlékony hit volt, mint a milyen egy közönséges kísérteties történeté vagy egy közönséges csudáé. Az ilyen hit semmiből indul ki és semmivé lesz: de annak elég ereje és hatalma volt helyreállítani az egyházat, szemben a legnagyobb nehézségekkel és veszedelmekkel. Ez tehát nem olyan képzelődésen alapult hit volt, mely csak egyeseknek szivében élt, de a kik annak alapján semmit sem tettek; hanem olyan, mely oly institúciót teremthetett, a mely XVIII. század viharait kiállotta és sokkal hatalmasabban működött az emberiség életében, mint bármely más a világon. E hit folytonosan terjedt, mígnem, kevesebb mint 70 év alatt, szilárd alapot alkotott magának a római birodalom minden nagy városában s képesnek mutatá magát még a martyrság elviselésére is. Hol találunk a történelemben egy oly társaságot, mely nem a hiten alapult, hogy egy ember, a ki nyilvánosan kivégeztetett, feltámadt a halálból s igy bizonyult be róla, hogy ő az Isten országának királya ? Vájjon könnyű dolog lenne-e egy ily csudálatos tényt egy csomó férfival és asszonynyal elhitetni? Hihető-e, hogy egy hatalmas institúció, mely évszázadokon át fennállt s a mely nagyobb és hatalmasabb befolyást gyakorolt az emberiség lelkére, mint minden egyéb institúció összevéve, egy csomó vulgáris csudán épült volna fel ? Kérdem, mit használtak a kísérteties történetek, csudás események s a modern spiritismus a világ reformálásában? Ma igen sokat hallunk beszélni a spiritismusról és annak csudáiról; de vájjon támadt-e azoknak alapján, vagy fog-e valaha támadni valamely hatalmas institúció? Vájjon bölcsebb-e, jobb-e az emberiség, vagy annak egy csekélyebb töredéke is az ő felfedezései következtében? E kérdésekre csak egy lehet a felelet. A spiritismus, mely azzal . kérkedik, hogy hatalma van behatolni a láthatatlan világ titkaiba és minden egyéb csudás históriák, semmit sem eredményeztek; az embereket sem szentebbekké, sem bölcsebbekké nem tették; sőt még oly felfedezést sem tettek, a mely követőiknek tudását kiszélesítette, vagy épen szerencséjét megalapította volna. De a mi a feltámadás evangéliumát illeti, a nagy keresztyén misszionárius, fenmaradt első levelében, a felfeszíttetés után csupán 23 év múlva igy írhatott azokhoz, kik ismerték a tényeket: »Szüntelen emlékezvén a ti erős hitetekről, a ti munkás szerelmetekről és a ti tűrő reménységtekről, a mi Urunk Jézus Krisztusban, a mi Istenünk és Atyánk előtt, mert a mi evangéliumunk nem állott ti előttetek csak beszédben, hanem hatalomban is; és ti a mi követőink lettetek és az Uréi; és hogyan tértetek a bálványoktól az Istenhez, hogy szolgáljatok az élő és igaz Istennek; és hogy várjátok a mennyekből az ő fiát, kit feltámasztott a halálból, t. i. Jézust*; és I. Thess. I: 3—10. a mint irt a megtérteknek egy másik gyülekezetében, négy évvel azután, a midőn azt mondá róluk, hogy megtérésük előtt több oly bűnben leiedzettek, mely az embert meggyalázza: »És ilyenek voltatok ti; de megmosattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Ur Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünknek Lelke által.« I Gor. VI: 11. A három alternatíva közül tehát az első az egyedül lehető. Jézus feltámadt a halálból. Ha ez tényleg megtörtént, a história minden eseménye megtalálja magyarázatát és észszerüleg meg van fejtve az egyház eredete. Minden más theória egy zavaros filozófia nevében végnélküli követelményekkel áll hiszékenységünk elé. Most már abban a helyzetben vagyunk, hogy megadjuk az evangéliumoknak is méltó helyüket a históriai okmányok között. Mivel a fentebb elmondott tényeket olyan okmányok alapján bizonyítottuk be, melyek az evangéliumoktól teljesen függetlenek, felesleges dolog a hitetleneknek azt állítani, már a mennyiben a feltámadásról van szó, hogy az evangéliumok névtelen szerzők által írattak, jóval későbben azon események után, melyeket elbeszélnek, mivel a feltámadás az evangéliumoktól függetlenül is bebizonyítható. Ha tehát tény az, hogy a Jézus Krisztus feltámadt a halálból, annak az á priori felvételnek is, hogy mivel az evangéliumok csudás elbeszéléseket tartalmaznak, nem lehetnek históriai okmányok, el kell esnie; sőt sokkal valószínűbb, hogy Jézus csudákat tett, mint az, hogy nem tett. Az evangéliumokat ennélfogva elfogadhatjuk azoknak, amik lenni akarnak: a Jézus Krisztus működéséről szóló memoiroknak, melyeket szerzőik oly célból irtak, hogy hirdessék általuk a keresztyénség alapigazságait. Adataik hézagosak, de tényleg megtörtént dolgokat adnak elő. Nem polemikus szándékkal Írattak, hanem a hivők építése céljából. Felhozták ellenvetésképen. hogy oly elbeszéléseket is tartalmaznak, melyeket a részletekben nem lehet összeegyeztetni. Megengedem, hogy ez igy van, de ez természetes dolog az oly természetű iratokban, mint a minők az evangéliumok, melyek nem valódi történeti iratok, hancn csak vallásos mernoirok: s a melyek nem is azzal a célzattal Írattak, hogy teljes és összefüggő elbeszélést adjanak. A végcél, mely szerzőik előtt lebegett, az volt, hogy megvédjék ügyöket az ellenfél támadásaival szemben. A feltámadás elbeszélésében a tény minden lényeges mozzanatát leírják. A húsvét vasárnapjának eseményei Jézus követőit a legnagyobb izgatottságba hozhatták. A három első evangélium erre vonatkozó elbeszélései teljesen olyan állápotot festenek, a milyenben természetesen gondolhatjuk az embereket, hasonló körülmények között. Töredékesek, összefüggetlenek, s semmi törekvésük, hogy teljes egészet mutassanak fel, s mégis a fődolgokra nézve teljesen megegyeznek és megerősíttetést nyernek egy szemtanúnak : a 4-ik evang. szerzőjének sokkal teljesebb elbészélésében. Ilyenek valóban s ilyeneknek kell lenniök, ha a szemtanuk tudósításait foglalják magukban; bizonyára nem ilyenek lennének, ha olyan emberek irták volna, kik összebeszéltek, s kik