Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-06 / 14. szám
Ki az. a ki megállhatna Ott. hol zúg bősz tenger habja — Ha te nem segítsz rajta! Sokszor megmutattad nekem, Míg könytől ázott két szemem, Hogy békességed velem! Add hát, hogy most se vétkezzünk, Csüggedés ne érje lelkünk, — Bár ostorod felettünk! Halld meg könyörgő szívünket! A gonosztól szabadíts meg! Tárd fel ajtaját égnek! Az eredeti után közli: ifj. Jeszenszky Károly. Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. (Folytatás.) József császár rendeletei még jobban elkeserítik a protestánsokat. A császár utóbbi rendeletei a remélt megnyugtatás helyett még inkább elkeserítették református őseinket. Ők a türelmi rendelet kiadatása után azt reménylik vala, hogy a Mária Terézia utolsó éveiben iskoláikat fenyegető veszedelemtől megszabadulnak. Mily nagy volt azonban meglepetésük, midőn .József nem sokkal ezután mind határozottabb lépéseket tett iskoláiknak állami kormányzás alá vonására, az ősi kálvinista szabadság megcsonkítására. A türelmi rendelet megjelenése után felhangzott örömhangokat csakhamar keserves panaszok váltják fel. És ámbár József több izben s legutóbb 1785. évi rendeletében biztosította a protestánsokat, hogy régi iskoláik épségben megmaradnak; sőt ugyanezen évi január 3-iki rendeletével felhatalmazta a protestánsokat uj iskolák állítására s ugyanezen rendelettel engedélyt adott az 1752-ben bezárt pápai főiskolának feltámasztására: sem az ígéretek, sem eme tények nem voltak elégségesek a reformátusok keserűségének, aggodalmainak eloszlatására. Mert hiszen a császár rendeleteinek végeredménye mégis csak a nagy L aldozatok árán fentartott iskolai önállóság megdöntése s az eddigi kizárólag kálvinista színezetű nevelésnek megszüntetése leendett; már pedig ez volt egyik legerősebb fentartójuk az üldözések viharai között. Aggodalmuk, bizalmatlanságuk a kormány iránt nagy részben ugyan a múltban gyökerezett, de fentartására s növelésére József császárnak némely másnemű intézkedései is sokat tettek. Ilyen volt pl. azon intézkedése, melylyel a protestáns ifjakat a külföldi akadémiákra való kimeneteltől eltiltotta; még inkább pedig azon, 1784. február 23-án kelt rendelete, melylyel a debreczeni és sárospataki tógátusoknak legációba járását beszüntette azon okból, mivel a papolás ürügye alatt tiltott gyűjtéseket eszközölnek. A szupplikacióknak már korábban, a legációknak az utóbbi évben történt betiltása súlyos csapás volt a református kollégiumoknak azon nagyszámú szegény növendékeire, kik egyedül a pártfogók kegyes adományából tartották fenn magukat a kollégium falai között. Nem is mulasztották el a négy református egyházkerület szuperintendensei és gondnokai egy jól megokolt folyamodásban kérni a rendelet megváltoztatását, mit a császár a következő évben teljesített is ugyan, de hogy az ilyes beavatkozások és rendelkezések mily rosz hatást szültek s milyen véleményt támasztottak a kormány szándékairól a protestánsok közt: arról elég meggyőzően tanúskodik ama föntebb említett folyamodás* is, melyben a kérelmező gondnokok igy panaszkodnak egy helyen: »Megtanultuk mi azt az elmúlt hosszú idő szomorú tapasztalásából, hogy valahányszor a vallás ügyében kiadott királyi parancsoknak magyarázásáról volt szó, csaknem mindannyiszor azok, melyek törvény értelmében nekünk kedvezők valának, a tanácsban ülő férfiak részéről megszorítva, ellenünk fordíttattak és épen ellenkező értelemben alkalmaztattak. Ez esetben annál inkább félelemmel aggódunk, mivel nyilván látjuk, hogy azok, kik Felségednél vagy pedig a Helytartótanácsnál gyüjtésszedéssel vádolnak, nem oda működnek, hogy minket a kegyes alamizsna szine alatti gyűjtéstől mind jelen, mind pedig a jövőben eltiltsanak, hanem inkább arra, hogy iskoláinkat, melyeknek kevés vagy úgyszólván semmi alapítványuk nincs, és igy. melyek ily jótétemény nélkül fenn nem állhatnak, egy ütéssel végképen megsemmisítsék. De nem is egyedül való fogás az, mely alatt ügyünknek vagy is inkább iskoláinknak ellenei, ürügyül véve az adományt — melyből annyira amennyire iskoláinkat fentarthatjuk — mely nélkül tanítókat nem volnánk képesek fizetni; hanem egyesen arra való törekvés, hogy iskoláinktól megfosztassunk®. A reformátusok közt ez időtájt uralkodó hangulat és vélemény jellemzésére igen találó egy kis költemény, melyben a derék Keresztesi József'** aggodalmainak ilyeténképen ad kifejezést: Az idők imé mely roszak : A midőn jókat várunk; Az aspectusok gonoszak. A melyek alatt járunk; Ha derül egy kis öröm : Isten tudja mire jutunk. Mig pályánk végére jutunk. Zavarják az oskolákat Idegen tanítókkal, A nevekedő plántákat. Hogy önként adott jókkal Szegények ne éljenek, — Eltiltják; az ilyenek Világosan azt mutatják, Hogy napunk ködbe juttatják. Ha igy ballag szabagságunk, Csak a csupa nevével. Végre e lészen romlásunk, Megkötvén kötelével. IJgy hogy maradékaink Azt kérdhetik fiaink: Hová leve szent vallásunk ? Hogy lett ily szép szint romlásunk. Imé egyházunk legjobbjaiban is ily nagy aggodalom és bizalmatlanság uralkodott a császár iskolaügyi törekvései iránt már az 1784-ik évben. Csodálkozhatunk-e már, ha most, midőn József újabb rendeletei a rettegett normának és királyi direktoroknak befogadására kényszerítették iskoláikat: a felállítani rendelt vegyes iskolákat is ugy tekintették, mint térítésre szánt alkalmas eszközöket s oly »hálókat, melyek a különböző vallásoknak uniáltatása szine alatt, vagy elébb vagy utóbb szent vallásunknak eltemetésére céloznak.« *** Nem is mulasztották el egyházunk főgondnokai, hogy ebbeli aggodalmuknak az uralkodó előtt kifejezést adjanak * Közölte Csuthy Zs. »Magyar prot. egyház történetének* 273-286. lapjain. ** »Naplója* 80. 81. lapjain. *** Keresztesi J, »Naplója« 169. 1.
