Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-12 / 2. szám

Az apostoli királyi jogok és a pápa. I. Tudvalevő, hogy legfőbb, mert alapkiváltsága a magyar királynak az apostoli kir. cím. Ezt II. Sylvester adta I. Istvánnak amaz apostoli buzgalom meg,jutalmazásaként, melylyel ő a keresztyén vallást hazánkban terjeszté, püspökségeket, apátságokat, plébániákat alapított, templomokat, zárdákat építtetett, mindezeket gazdag javadalmakkal látta el; ennek következményeként viteti maga előtt királyunk az apostoli kettős keresztet. A kérdéses címet aztán XIII. Kelemen pápa 1758. Mária Terézia és utódai javára újra megerősíté. Különben e királyné öt püspökséget alapított, I. Ferencz hármat szervezett. Látjuk tehát, hogy azt a címet a pápa nem ingyen jókedvéből adományozta uralkodóinknak, hanem ama számtalan, anyagi s erkölcsi tekintetben ama korban már páratlannak mondható szolgálatok fejében, melyeket István s utódai a pápai széknek s a katholicizmusnak tettek. Nem is egyoldalú ajándék ez, hanem némi csekély viszontszolgálat azokért, épugy, mint a korona, melyet ugyanaz a pápa küldött. A király és a nemzet ily alapon fogadta el mind a Icettöt s tette az állam közjogának alkotórészévé, különösen a koronát minden állami és magánjogok forrásává. Ha állana az a képtelen theoria, hogy 960 esztendő multán a pápai utódok egyike konfiskálhatja a magyar király apostoli címét, akkor állana az is, hogy a magyar szent koronát, államiságunk szimbólumát, visszaveheti, ami már csak képtelenség. Hogy a korona mennyire a magyar állam s nemzet tulajdona lett, eltekintve attól, hogy hazai törvényeink közjogi jelentőségéről, a koronázásról, ennek szertartásairól stb. szabadon intézkednek s a koronát tették nálunk még a birtokjogok forrásává is és a kiváltságok kútfejévé (a nemes a szent korona tagja, a szent korona minden birtokjogok forrása s gyökere)1 mondom, mindezektől eltekintve, bizonyítja már csak ama körülmény is, hogy a koronázás a nádor előjogai közé tartozott, pedig protestáns nádoraink is voltak, s hogy hazai törvényeink értelmében az egyik koronaőrnek protestánsnak kell lennie. Kérdjük, volna-e elég merészség XIII. Leóban arra, hogy a magyar szent koronát állítólagos durva hálátlanság címén, mintegy magánjogi ajándékot, visszakövetelje az apostoli címmel együtt? Annak, hogy a »legkeresztyénibb király«, az »egyház első fia« stb. címzések elestek az idő folytán, annak az oka az, mert az uralkodó család, melyet e címzés illet, többé nem uralkodik, Franciaország köztársasággá alakult. Különben az apostoli király, s a legkeresztyénibb király címe közt erkölcsi értékre is nagy a különbség. Amazt I. István nagy érdemek alapján nyerte, melyek hazája s az embsriség történetében örökké élnek. Ezt állítólag a rokongyilkos Chlodvig, valójában pedig XI. Lajos korának legravaszabb, legzsarnokabb, legkegyetlenebb uralkodója kapta, kinek keze csakugyan vértől párolgott. S nem a pápa szüntette meg, hanem a juliusi forradalom, s a polgár királyság. De nem csak az apostoli királyi cím, hanem mindazon különös kiváltságok megszüntetéséről van sző a közlemények szerint, melyek ebből, illetve az u. n. főkegyúri jogból kifolyólag hazánk fejedelmét megilletik. Hogy ne lássam elfogultnak a legfőbb királyi kegyúri jogra (jus supremi patronatus regii) egy tősgyökeres katholikus írónak, néhai névrokonnak, dr. Barta Béla volt kúriai birónak meghatározását idézem: »A jus supremi patronatus regii sajátlagos magyar közjogi fogalom, mely a magyar királynak a katholikus egyházra vonatkozó hatalmát jelenti. Történeti alapját a katholikus egyház alapítása s javadalmazása által szerzett érdemek: jogi alapját pedig az egyház által adott, a magyar király személyéhez kötött kiváltság képezi.« »A legfőbb királyi kegyúri jog egyházjogi intézmény ugyan, de a magyar közjoggal kezdettől fogva szoros kapcsolatba hozatott, és a király azt, miként törvényeink határozottan rendelik, a magyar közjog szellemében és keretében gyakorolhatja.« (Irányelvek a magyarországi katholikus egyház autonómiája részére. Budapest, 1890) Nem értünk egyet a nevezett szerzővel arra nézve, hogy a főkegyúri joga jogi alapját kizárólag az egyház adományozásában keresi, még kevésbé abban, hogy ez nem államfenségi jog, csak a király kivételes személyes joga, mely ilvformán csakis általa, s nem felelős kormánya. vagyis annak befolyásával s közvetítésével, valamint felelőssége mellett gyakorolható. Mert hiszen királyaink mint ilyenek, az egész nemzet vagyonából tették egyházi alapítványaikat s igy, mint a nemzet királyát, közjogi állásából kifolyólag illetik ama jogok. És ha ez áll, akkor e jog fenségi jogok is a magyar királynak nem lehetnek oly jogai, melyek alkotmányunk keretébe bele nem illeszthetők: ha pedig alkotmányos ez a jog, akkor fenálló törvényeink, különösen az 1848 : III. t.-cikk értelmében csak a kormány közreműködése s felelőssége mellett gyakorolható. De annyit a mi legkatholikusabb irónk is beismer, hogy ez a főkegyúri jog a magyar közjog alkotó részévé lett s mint ilyen ítélendő meg. Tulajdonkép a főkegyúri jogban két elem foglaltatik, mivel mindazon jogok összege, melyek a magyar királyt a római katholikus egyházzal szemben megilletik. Az egyik, a nagyobb rész az államiság következménye s minden ország gyakorolja jura circa sacra cím alatt minden egyházzal szemben s gyakorolta a legszélesebb kiterjedésben a magyar törvényhozás is bármikor; a másik rész a különös pápai adományozás, az apostoli királyi cím következménye, de mint látjuk, ez a kisebb rész is ellenszolgálatok ára, a király, mint ilyet gyakorolja azokat s hazai törvényeink, közelebbről az 1848: III. szerint gyakorlandó. Lássuk már most a következő fejezetben ama nevezetesebb jogokat, melyek a mondott két alapon: az állami-