Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-30 / 13. szám

Iskolaügyünk története 1770—1820-ig. (Folytatás.) Mária Terézia iskolaügyi reformjai s azok fogadtatása a protestánsok részéről. Az iskolák szervezetének a Ratio Educatíonis útin utatása szerint való átalakítása azonnal munkába vétetett, miközben a protestáns iskolák ujabb zaklatásoknak lettek kitéve. Igy például a váradi kerületben több református tanítót kényszerítettek, hogy a normális tanításmód elsajátítása végett Váradra menjen. E mellett a végrehajtással megbízott királyi tisztviselők nem ritkán felhasználták e szervezetet a katholicizmus érdekének előmozdítására a protestáns egyház sérelmével. Ez történt főként a nyilvános vallásgyakorlattal nem biró helyeken, hol a protestánsok iskolát nem tarthatván, gyermekeik a katholikus iskolába járásra kényszeríttettek. Sőt még nagyobb erőszakosságok is történtek. Így több protestáns községben, hol a katholikusok elenyésző csekély számmal voltak, a protestánsokat kényszerítették katholikus iskolák állítására. Mindezen apróbb sérelmek még inkább bizalmatlanokká tették református őseinket a kormány iskolai szervezete iránt s mintegy kényszeríték a két protestáns egyház elöljáróit, hogy nagy gonddal ápolt iskoláiknak megmentésére még egy kísérletet tegyenek. Minthogy azonban az evangélikus vezérférfiak közül néhányan ügyük diadalában nem bizva, már hajlandók lettek volna a kormánynak némi engedményeket tenni, ellenben a reformátusok szilárdul megmaradtak korábbi álláspontjuk mellett: azért az értekezlet nehezen tudott megállapodásra jutni. Végre elkészült egy közös folyamodvány, melyben mindkét fél megegyezett és a mely 1780-ban a királynőhöz benyujtatott. E felterjesztés is, mint az 1777-iki, azon alapelven sarkallik, hogy az iskolaügy intézése elválaszthatlan alkotó részét képezi a szabad vallásgyakorlatnak: érvelései pedig részben a kormány által erőszakolt tanrendszerbeli egyformaság, részben a királyi katholikus direktorok igazgatása ellen irányul. »Nem fogadhatjuk el — úgymond — az egyforma tanrendszert, mert nálunk a theologiával annyira össze van kötve minden tudomány és minden igazság, hogy a számtanon és mértanon kivül, a theologiára nézve közönyösnek egy tudományt sem lehet tartani. Maga a bölcsészet s annak minden elméleti és gyakorlati részei, továbbá a történelem s különösen az egyháztörténelem és a többi tudományok is oly szoros összeköttetésben állanak a theologiával, hogy az evangélikusok, kik a dogmák igazsága felett saját elveik szerint szoktak vizsgálódni, magának a szentírásnak értelmét is ezen tudományok segélyével szokták kibuvárlani, megvilágosítani és védelmezni. . . Minden tudomány s maga a tanítás módja is, akként van nálunk ama főcélhoz, az Istennek imádásához és a valláshoz képest intézve, hogy ezen szoros egyezményt valamely uj s a mi meghallgattatásunk nélkül alkotott s ismét önkényüleg módosítandó tanrendszer által felbontani annyi lenne, mint magának vallásunknak szabad gyakorlatát súlyosan megháborítani. Nem fogadhatjuk el az említett direkciót — folytatja tovább a folyamodás —- s indokai röviden a következő tételekbe foglalhatók: iskoláink a szabad vallásgyakorlatnak részint részit, részint alapját alkotják: ennélfogva azok igazgatása, törvényeink értelmében, egyházi belügy; iskoláinkat saját erőnkkel állítottuk és tartjuk fenn: a dolog természete szerint hát minket illet azok igazgatásának joga; nem lehet az nagy romlásunk nélkül, hogy szabad vallásgyakorlatunk egyik alkatrészét tevő iskoláink igazgatása, az irántunk sokszor ellentétes indulatu római katholikus egyének kezébe adassék; nem állhat az meg a tanítókra nézve gyakorlandó egyházhatósági s kánonszerü fegyelemmel sem ; végre maga Felséged igérte, hogy vallásos jogainkban nem zavartatunk: ámde mi lehetne már nagyobb zavartatás, mintha gyermekeink nevelésének természeti szent jogában szenvedünk sérelmet.* E folyamodásra Mária Terézia ugyanezen év novemberében bekövetkezett halála miatt választ már nem adhatott; halála egy szenvedésteljes, szomorú emlékű korszakát zárta be a magyar protestáns iskolák történetének. II. József eloszlatni törekszik a protestánsok aggodalmait. II. József trónraléptével jobb jövőnek hajnala derült fel az elnyomott protestánsok felett. Ismeretes előttünk, hogy mit tett e nagylelkű fejedelem mindjárt uralkodása kezdetén a protestáns egyház érdekében. Tudjuk azt is. hogy mily nagy gonddal és jóakarattal fáradozott hazánkban is a valódi közoktatás megteremtése és szervezése körül. Tanügyi intézkedéseinek itt csak azon oldala érdekel bennünket, mely iskolaügyünk történetével áll összefüggésben. József császár — mint tudjuk — egy egységes, szellemileg és vagyonilag hatalmas birodalommá akarta összeolvasztani sok nyelvű és nemzetiségű országait. Ez elvnek természetes következménye s keresztülvitelének legbiztosabb módja volt a közoktatásnak egyöntetű állami szervezése. Épen ezért József a már anyja által kibocsátott iskolai szervezetnek minden nyelvű és vallású iskolába leendő bevitelére még nagyobb határozottsággal törekedett. Megállapodott nézetekkel fogott a közoktatás végleges szervezéséhez. Elvei röviden a következők. Főcélja: egyformává tenni mindenben a magyarországi iskolákat az örökös tartománybeliekkel; ennek eszközéül szolgál az egységes tanítási szervezet s a német nyelvnek — mint az állam nyelvének — az iskolákba bevitele. A felekezeti iskolák megszűnnek s helyettük az állam nevel. A tanítói, tanári és felügyelői állások betöltésénél, a vallási tekintet kizárásával, egyedül a képesség az irányadó. Végre mivel az állam a nevelés kötelességét magára vállalja, jogában kell állania, hogy az eddigi felekezeti iskolák alapjait ugyanezen célra lefoglalja. Az állami nevelés érdekében tehát a protestánsoknak is le kellett volna mondani jogaikról. Ámde láttuk fentebb, hogy mint irtózott a protestáns egyház a kérdéses szervezetnek s azzal együtt az állami felügyeletnek iskoláiba bebocsátásától. Ott állott az uj uralkodó előtt is az a felterjesztés, melyben a protestáns egyház határozottan tiltakozik iskoláinak államosítása ellen. Józsefnek, ha célt akart érni, számolni kellett a protestáns egyház magatartásával. És ő itt is jóindulatúnak mutatta magát a protestánsok irányában. Szóban levő fölterjesztésükre igazi szabadelvüséggel adja meg a választ, midőn hires Türelmi Rendeletének 12-ik pontjában az evangélikusoknak kihallgatását elrendeli: »miután — úgymond — a sokszor említett ágostai és helvét hitvallásuak arról panaszkodnak, hogy a Magyarországba legközelebb behozott s ő rájuk is kiterjesztett iskolai rendszer miatt, vallásuk szabadságában nyomattatást szenvednek: ennélfogva kegyelmesen megparancsoljuk, hogy egy-két tudósabb embertől vétessék vélemény a felől, hogy ezen iskolai rendszer, a vallásszabadság sérelme nélkül, miként lenne kiterjeszthető az ő iskoláikra s e vélemény nyujtassék be hozzánk, kegyelmes rendelet kibocsáthatása végett*. 1782-ben csakugyan összeült egy vegyes bizottság Pozsonyban, tanácskozás végett. Elnöke volt Skerlecz * Révész 1. Adalékok 28. 1.