Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-02 / 9. szám

Az ünnepélynek egyik megható része azonban a lelkészlakon — hova az értelmiség összesereglett — folyt le, hol is a megjelent lelkészi kar, mint egyházmegyei testület élén Nagy Sándor, ágyai lelkész üdvözölte, az egyházmegye s általában mindnyájunk nevében Szőcs Imre lelkészt, mint az Urnák 50 éves agg szolgáját, egyszerű, de szívből fakadt, szívhez szóló szavakban mondván a többek közt: jöttünk, hogy néked tisztességet tegyünk; nem hoztunk mi neked — mint a napkeleti bölcsek Jézus bölcsőjéhez — aranyat, tömjént, mirhát; nem hoztunk vagyont, gazdagságot, de elhoztuk mi mindezeknél drágább, elhoztuk elismerésünket, becsülésünket az Urnák egyszerű agg szolgája iránt, elhoztuk téged forrón szerető szivünket sat. Mely beszéd hatása alatt kevés szem maradt, melyben köny ne ragyogott volna fel, melyre jubiláns lelkész megköszönve a megtiszteltetést, a szíves elismerést, az őszinte szeretetet, könyekig meghatva válaszolt, azt mondván: hogy a hosszú életkor, nem az ő érdeme, hanem az Istené, ki őtet azzal megáldotta; nem az övé, hanem az Istené, az ő mennyei Atyjáé legyen tehát a tisztesség, hála, dicséret és dicsőség, s az őt megtisztelő lelkésztársaira is viszont Isten áldásait, különösen az általa elért hosszú boldog életet kérve, s jubilánssal mindnyájan egyenként kezet fogva, s őt megcsókolva bevégződött ez ünnepélyes eljárás is. Ezek után a már megterített asztalok hívogatták a szépszámmal egybegyűlt vendégeket, hol ősi magyar szokás szerint megindult a felköszöntők árja, köztetszéssel találkozott különösen Hajdú József, vadászi református kántortanítónak a kettős ünnepélyt méltató, szép ódája. Ezekben kívántam a kettős ünnepélyről, nagytis/;teletü szerkesztő ur becses engedelmével, rövid tudósításomat megirni, kívánva azt, hogy adjon az ég oly buzgó egyháztagokat, oly lelkes s áldozni tudó férfiakat, mint a minőkkel mi is dicsekedhetünk! Bél-Zerind. 1893. február 13. Váczi Dezső. ev. református s.-lelkész. KÜLFÖLD. Egyházi havi szemle. A luzerni egyetemes katholikus kongresszus jótékonyan hatott az ókatholikus reformmozgalom terjedésére és benső megizmosodására. Annak egyik legközelebbi gyümölcse a nemrég életbe lépett nemzetközi theologiai folyóirat, az uniói érzelmű és irányú »Revue internationale de Theologie*. Előttünk lévő első évnegyedi füzetében Beinkens német püspök a világteremtés végcéljáról, Kalogeras görög érsek a báseli zsinat uniói értekezleteiről, Herzog svájczi püspök Máté 11., 12-ről, salisbury-i Worthsworth anglikán püspök a buddhismusról, Michaud berni tanár a theologiáról s a jelenkorról, dr. Weibel és Ririeff tábornok a luzerni kongresszusról, Bonet-Maury tanár Döllingerről s Michaud tanár a theologiai bibliographiáról értekezik. Egy ügyesen szerkesztett »chronika« zárja be a terjedelmes s ép annyira tartalmas első füzetet, a melyet ez uton is szives figyelmébe ajánljuk az ó-katholikus ügy meleg barátainak. A folyóiratot a berni Schmidt és Francke-féle cég adja ki. De nemcsak a tudományos theologiai, hanem a gyülekezeti és gyakorlati egyházi életre is jótékopyan hatott a luzerni kongresszus, a mi arra mutat, hogy az ókatholikus reformmozgalom vezetői teljes tudatában vannak a belmissziói tevékenység fontosságának és áldásos hatásainak. Igy a bonni gyülekezet e napokban ülte 20 éves fennállásának jubileumát, mely alkalomból kitűnt, hogy ez a 7—800 lelket számláló gyülekezet egyházi céljaira 158 ezer markot gyűjtött, mig egyik tagja a 80 ezer markot érő Johanneummal ajándékozta meg e derék gyülekezetet. Wicsbadenben a mult évben 55, Offénbachban 29 s a csehországi Dcsscndorfban 520 uj taggal szaporodott az ókatholikus hivők száma, s a mi a legörvendetesebb: a lelkes Warnsdorf tiliáival együtt ma már 10 ezer lelket számiái. München, bizonyára a luzerni kongresszus hatása alatt meghonosította a tisztán német nyelvű liturgiát, Essen egy ókatholikus diakonissza-intézet létesítésén fáradozik, a eonstanzi máris áldásosán működik, Beidelberg dr. Stubenvoll agitálására egy »Charitas« nevű ókatholikus halotti pénztárt létesített, mely ma már 27 ezer markkal rendelkezik, s végül Königsberg az ókatholikus diaspora szervezésére tett igen figyelemreméltó lépéseket. Az ókatholikus gyülekezeti élet föllendülését az is bizonyítja, hogy Solingenben dr. Webcr tanár egy az antijezsuita mozgalmat nagyon erősítő népies felolvasást tartott a jezsuit-kérdésről, mely hatalmas tanuságul szolgálhatna jelen egyházpolitikai viszonyaink között a mi antipápás hazafias törekvéseinknek. Megtanulhatnák nevezetesen, hogy miként kell »a népet is felvilágosítani az egyházpolitikai és társadalmi kérdésekről«, illetve mikép lehetne azt megóvni az ulramontán papi agitáció veszedelmes következményeitől. Olaszországban is örvendetesen halad az ókatholicizmus ügye, a melyre tudvalevőleg Bonghi a pápa figyelmét is fölhívta egyik nyilt levelében. Ventimiglia uj ókatholikus kápolnát szentelt, s általában az olasz ókath. egyház szervezetét és liturgiáját a német és svájci püspökkel egyetértőleg rendezte be Campello, az olasz ókath. ügy eme lánglelkü apostola és szervezője. Spanyolországban az anglikán egyház védnöksége alatt fejlődik az ókatholicismus, ugy hogy legközelebb Cabrena püspök a duslini érsek pártfogása mellett Madridban templomot is épített. Az ókatholicizmus közös theol. fakultása Bonnban van, a melyre évenként kilenc ezer markot áldoznak a gyülekezetek. Szóval az ókatholicizmus mindenütt gyarapszik, mert belmissziói hivatásának él. Papságának életerős hite terjed és hódít, eszméltet és emel, s ennek köszönhető az ókath. közösség tiszteletreméltó egyházi, egyházirodalmi és theol. tudományos élete. Tanulhatnánk tőle a sikeres evangélizálás müvében jelen kimerült és hiternyedésben szenvedő viszonyaink között, nevezetesen tanulhatnánk tőle hiterős érdeklődést protestáns egyházunk munkásai, tudománya és intézményei iránt! Annál válságosabb helyzetben van a protestántizmus ügye Németországban. A Schrempf-Hamack-féle vita az Apostolikum érvénye és használata fölött máig is lázas izgatottságban tartja a kedélyeket, s belső egyházi vitakérdéssé és merev pártellentétté fajult. A vita különben az írásnak, s az evangéliumi hitre vonatkozó normatív jelentőségének különböző felfogásán alapul. Nagy baj Németországban az is, hogy a hagyományos prédikálás és katekhizálás üres sablonokban mozog, a népélet széles köreire nézve teljesen érthetetlen, mert nélkülözi azt a kritikailag megtisztult keresztyén ismeretet, mely a keresztyén üdvigazságok felfogása és megértéséhez feltétlenül szükséges. A mai dogmatizáíó konfesszionálizmusnak azonban nem kell akadémiai, hanem semináriumi lelkész- és tanárképzés; a theologiai tudományt, mint