Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-02-23 / 8. szám

rozatai azonban megerősítést nem nyertek, nyilvánították az utóbbit dogmának és végleg csak a tridenti zsinaton mondották azt ki, hogy átok arra, a ki a házasság ügyét világi ügynek tekinti. A fejlődés nálunk is majdnem hasonló volt. Magyarország a XI. században, tehát akkor lépett be a vázolt fejlődés folyamatába, a mikor az egyház a hatalmának és befolyásának tetőpontján állott, a mikor koronákat osztott és császárokat buktatott meg. A magyar királyok megőrizték ugyan az ország függetlenségét, a katholikus egyháznak azonban kezdettől fogva természetszerűleg és az alkotmány erejénél fogva is nálunk hatalmas és nagy befolyása volt. Mindinkább több ügy, a mely természeténél fogva polgári ügy volt, ment át az egyházi kezelés körébe, mint tudjuk, még a legutóbbi időkig is, például a hamis eskü, a végrendeletek külkellékei fölött, hozomány és hasonló kérdésekben való bíráskodás az egyházak hatáskörébe tartoztak. Annál természetesebb, hogy a házasság, a mely oly szoros kapcsolatban áll a valláserkölcsiség érdekeivel, szintén az egyházi törvényhozás és bíráskodás körébe jutott. Mind amellet érdekes, hogy elvileg nálunk is kifejézésre jutott az, hogy a jogát az egyház részben átvitt hatáskörben gyakorolja; mert a magyar törvényhozás ez ügyekre vonatkozólag a jogát — az előadottak ellenére is — több izben közvetlenül gyakorolta. Igy például utalok sz. István törvényére, továbbá Kálmán király törvényére, a mely annak ellenére, hogy akkor az egyház fölfogásával ellenkezett. az egyház szine előtt való házasságkötést követelte. Különösen nálunk az egyházi törvényhozás az állam beleegyezésétől függ. Nem is érvényesülhetett másképen, mint a magyar államnak képviseletében, a magyar király beleegyezésével, mert a legutóbbi időig fönn volt tartva a placetum joga;

ennélfogva az egyházi főhatóság intézkedései hazánk területén csak a magyar király beleegyezésével érvényesülhetnek. Én e tényeket csak azért akartam fölemlíteni, mivel a szaktanácskozmányban is szóba kerültek s utalni akartam a protestántizmusnak ama nagy harcosára, a kinek nevéből alkotja a lutberánizmust, mint az állhatatlanságnak, az ingadozásnak jelképét akarták föltüntetni, holott az mintaképe a legerősebb meggyőződésnek, határozottságnak és a legszilárdabb akaratnak. Megkezdte a harcot, hogy az egyház ne vindikáljon kizárólagos jogot ama föladatokra nézve, a melyek természetüknél fogva az állam föladatai közé és hatáskörébe tartoznak és oda igyekezett a házasság kérdésének ügyét is állítani, a hová az az ős keresztyénség idejében állott, a midőn császárok gyakorolták a római állam nevében a kérdésekre nézve a törvényhozás jogát. De egyszersmind szem előtt tartotta — amit a tanácskozmányunkon egyik püspökünk is felemlített — hogy tudniillik a házasság ügyére nézve az egyház misszióját, az őrködést a fölött, hogy a család valósággal a vallás és az erkölcsi érzületnek valóságos ápolója legyen, hogy az egyház, a mely az embert születésétől kezdve haláláig kiséri, az kisérje családi életén is, s igyekezzék oda hatni, hogy az mennél bensőbb, tisztább és az erényeknek minél zavartalanabb forrása legyen. Az eddig elmondottaknak akart a tanácskozmány lehetőleg kifejezést adni akként, hogy e fölfogást a zsinat nyilatkozatában határozottabban kidomborítsa, mint az a vegyes bizottság javaslatában történik. Mi abszolúte nem zárkózhatunk el az elől, hogy az államnak joga, sőt gyakran kötelessége a házasság intézményét a maga szempontjai és föladatai, de az intézmény természetéhez képest szabályozni és szervezni; annál kevésbé zárkózhatunk el az elől, mert az e mondottak szerint nincs és nem is lehet ellenünkre. Helyesnek tartjuk azért, hogy kifejezést adjunk annak, a mely szerint a házasság ügye első sorban államszempontok szerint bírálandó el; hogy tehát annál a kérdésnél, vájjon az állami törvényhozást illeti-e meg a házassági jog megalkotása és a házassági ügyekben való bíráskodás: ennél a kérdésnél mi ellenkező álláspontot elfoglalni nem kívánunk. Kifejezni akarjuk azt, hogy nincsen ellenünkre, ha a házasság polgári törvénynyel lesz szabályozva, a melynek folyománya, hogy az egységesen szabályoztassék minden honpolgárra nézve. Mi azonban, a midőn ezt a kijelentést teszszük, nem kívánunk forgalomban levő jelszó-értékű kifejezésekre támaszkodni; mi most csak azt tudjuk, hogy a házasságnak polgári törvénynyel való egységes szabályozása tervben van; de azt, hogy mi lesz ama törvények tartalma, minő alapon fog az nyugodni, meg fog-e felelni valóban az állami föladatoknak és érdekeknek, ugy amint azt az előzetesen kifejtettek szerint mi értelmezzük, azt nem tudjuk. Azt tartom, hogy világos megkülönböztetést kell tennünk a között is, hogy mi az állam érdeke és esetleg miképen fogják azt föl, egyik vagy másik időben azok, a kik az állam képviseletében javaslatokat előterjeszteni vannak hivatva. Mi nem politizálni akarunk. Mi csak kifejezést akarunk adni annak, hogy mi a mi álláspontunk. Ez az egyik, a mi a tanácskozmányban — hajói fogtam föl — óhajtásképen nyilvánult. Mi ezzel ki akarjuk mondani — amint már említettem —, hogy nem jelszavak után indulunk; mert annak hangoztatása, hogy polgári házasság legyen-e, sok alapja és értelme van, és annak hangoztatása is, hogy kötelező, hogy fakultatív, vagy szükségbeli polgári házasság legyen, valóban csak jelszó értékével bír. Gondoljunk csak arra, hogy ama fejlődésnél fogva, a melyet röviden vázoltam, az egyházi törvényhozás keretébe menvén át a házasság szabályozása, kérdésessé vált még az is, vájjon joga van-e erre az államnak és eme kérdéssel szemben a polgári házasság természetét abban kezdték keresni, vájjon az polgári tisztviselő előtt kötendő meg, vagy nem, holott nagyon lényeges, minő föltételektől függ a megköthetés, mely esetekben érvényes, vagy érvénytelen a házasság, fölbontható-e az, vagy sem, szóval nagyon is lényeges:, nem az alak, hanem magának a házassági jognak a tartalma. Helyesebb tehát, ha akkor, a midőn álláspontunkat kívánjuk jelezni, azt mondjuk, hogy első sorban a házasság ügye állami szempontok szerint biráltassék el, mert ezzel utalás történik arra is, hogy ez tartalmilag valósággal az állam jól fölfogott feladatainak és szempontjainak feleljen meg; hogy az ne tartalmazza csupán egyik vagy másik egyháznak a házassági jogát, a mi egyértelmű volna az egyik egyház házassági jogának a többi egyházakra való kényszerítésével. Hogy e tekintetben mily fontos a tartalom, mutatja például az, hogy kötelező polgári házasság van Olaszországban felbonthatlansággal. Francziaországban, a midőn behozatott a polgári házasság, az mint felbontható szabályoztatott és csak később a reakció, a resztauráció változtatta azt ismét át felbonthatlan házasságra. Ugyancsak tartalom tekintetében különösen figyelemmel kell lennünk arra, hogy több vallásfelekezet szabadságban és egyenlőségben élhessen e hazában, és hogy egyes honpolgárok is megszabadulhassanak törvényes módon oly kötelékektől, mely az állam érdekeinek helyes felfogása szempontjából, valamint a házasság természeténél fogva sem az erkölcsök, sem egyéb állami feladatok érdekében fenn nem tartható a mostani állapot.