Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

t. i. az evangéliom isteni erejét és bűntől megváltó hatalmát, a pápások épúgy, mint a socialisták félreismerik. Tagadhatatlan, hogy a reformáció a hit által való megigazulás sarkalatos alapelvében foglalt önálló személyes üdvbizonyosság hirdetésével a vallásos egyéniség jogait, annak nagykorúságát és érettségét proklamálta, ami aztán az irások szabad kutatására is kiterjedt. A hit által való megigazulás Luther theologiájának és életének központja, ez pedig keresztyén lelkiismeretnek az üdvközvetítőktől való felszabadulásával azonos. De a felszabadult lelkiismeretet a Krisztushoz, az Isten igéjéhez, s az irás tekintélyéhez kötötte, vagyis a hamis tekintélyek alól felszabadítva. az igazi tekintélyhez, a Krisztushoz s az írásban levő isteni igéhez vezette vissza. A keresztyén lelkiismeret reakciójában gyökerező protestantizmus ennélfogva, az üdv ferde közvetítése tekintetében, a »keresztyén ember szabadságának*, de egyúttal az evangéliom, az Isten igéje által való megkötöttségének az elve, tehát nem merő subjectivismus, puszta protestáció, hanem positiv erő. A protestantizmus épen a valódi tekintélynek, Krisztus tekintélyének egyháza, mert a vallásos hívőket a hierarchiai pá.pás egyháztól közvetlenül a Krisztushoz vezette. A protestantizmusban, Schleiermacher jellegzetes szava szerint, a Krisztushoz való viszony a fődolog, míg a katolicizmusban, híveinek vallási kiskorúságára számítva, Krisztus helyére az üdvöt közvetítő, sőt eszközlő egyház lép, a melynek csalatkozhatatlansága az üdvnek egyedüli garanciája. A protestantizmus tehát távol áll a revoluciótól, sőt lényegét és tanát tekintve, a hit által való megigazulásról és Krisztus egyedül való érdeméről, annak egyenes ellentéte. Hitvallását a benső isteni igazságra s az élő isteni szellem által való fentartása és fejlesztésére alapítva, a szent isteni felség iránti alázatos engedelmesség jellemzi, míg a forradalom éltető eleme az emberi akarat souverenitása, a népakarat felségességének proklamálása. Mi tehát a protestantizmus elvi jelentősége s mik annak valódi politikai következményei? Mert az kétségtelen, hogy hatásaiban nemcsak a lelkiismeret bensejére szorítkozik, sőt inkább világot átalakító hatalom az", amelynek a katholicizmussal és a revolucióval ellentétes felismerése képezi épen további feladatunkat. S ha Goethe dicsérőleg szól a kath. egyház ama intézkedéséről, amely szerint a hivő egyént sakramentomaival, a születéstől kezdve az élet összes mozzanatain át, a sírig kiséri, úgy a protestantizmus is ugyanazt teszi, mert megszentelőleg. erősítőleg és vigasztalólag hat az egyénre a maga összes viszonyaiban ; csakhogy nem emberileg kreált szentségekkel, hanem Istennek szent lelkével övezi körül az emberi élet összes viszonyait. A protestantizmus, mint politikai elv, sem lehet más, mint hit által való megigazulás, politikailag véve. S e sarkalatos alapigazságnak, mint politikai elvnek, tényleg két nagy politikai folyománya van, u. m. a fejedelmek önálló isteni joga s a nép^k nagyobb politikai szabadsága. Nézzük csak egyenként a protestantizmus e nagy horderejű következményeit, hogy mik azok és mit foglalnak azok magukban ? (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. BELFÖLD. Egyházi heti szemle. Azzal kezdem, hogy nyilvánosan megköszönöm nagytiszteletű szerkesztő űr bizalmát s megígérem a m, t. olvasó közönségnek, hogy lehetőleg minden héten szemlét tartok az egyházi élet eseményei felett. Mert akár jó dolog, akár rossz, de tény, hogy a hétnek mostanság »egyházi* eseményei is vannak. Régebben nem igen voltak. Messziről kezdem. Rómában. Mert az »egyházi« események szálai onnan indulnak ki s oda futnak vissza. Biz' az egy kicsit baj, hogy ennek a jó magyar népnek onnan dirigálják a lelkiismeretét. De hát ennek is ő az oka, miért nem érintkezik vallási dolgokban közvetlenül a Jézus Krisztussal. Már mi szegény kálvinisták és lutheránusok nem tűrjük el, hogy lelkiismeretünkben földi kezek turkáljanak. Nálunk csak Istennek van szabad bejárata ebbe a szentélybe. Nos hát Rómában kiadatott a jelszó a magyar valláspolitikai tervezetek megbuktatására. A pápa népies félhivatalos újsága (Voce della Verita) három cikkben szellőzteti a magyar vallásügyi kérdést, mely cikkeket a Magyar Állam, a »legilletékesebb helyrŐl« kapott felhívás folytán közzé is tesz. Az első cikk az 1868. törvényt s az 1890-iki elkeresztelési rendeletet ismerteti erőteljes római világításban. A második cikk a törvény és rendelet elleni okokat sorolja föl, azi az eredményt sütve ki, hogy 1. az 1868. t.-c. ellentétben van a szülők természetadta jogával; 2. ellentétben van a lelkiismeret szabadságával, mert az állam betolakszik a szülők lelkiismeretben szabad rendelkezésébe. A harmadik cikk a római szentszéket veszi védelmébe a türelmetlenség vádja ellen, melyről azt mondja, hogy »teljesen alaptalan és sületlen, mert a szentszék egész odáig elment az engedékenységben, a meddig csak mehetett«, Hát biz' az furcsa engedékenység volt, mikor a vatikán az elkereszelési kérdésben egymásután visszautasította a magyar kormány modus vivendi-jeit, a főpapi székek betöltésénél meg sorban visszavetette a magyar kormány jelöltjeit! Általában Rómában nagyon sokat foglalkoznak mostanság a magyar egyházi ügyekkel. Egyszer harci riadót fúnak, máskor béke és egyezkedés hirét kürtölik világgá, s ezeket itthon agyoncáfolják a félhivatalos lapok. Karácsony is hozott egy csomó ily halva született római kacsát. Nagyon szerethetnek ott Rómában bennünket. Csak az a különös, hogy ennek a nagy szeretetnek minden jele, minden nyilvánulása merő ellentétben áll a nemzet intelligenciának, törvényhozóinak és szellemi vezéreinek nviltan és több izben kifejezett valódi érdekeivel. A magyar társadalomnak égető szüksége van társadalmi konszolidációm, hogy ez a sokféle nemzetiség és faj keveredjék s a keveredés által egységes nemzetté váljék. Itt a polgári házasság megbecsülhetlen erkölcsi és politikai szolgálatokat