Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-09 / 27. szám

A paplakba lépve, ilt ismét egy özvegy lelkészné, az ezelőtt 9 hóval elhunyt Soltra Alajos neje hulló könye volt az, mivel találkozott, ezt kellett letörleni s felszárítani, s a vallás vigaszával enyhíteni a még mindég sajgó sziv sebének fájdalmát. Félórai pihenés után presbyteri gyűlést, tartott püspök ur, hol az összes tagokkal az egyház anyagi ügyeiről s az iskolák állapotáról tanácskozott, s az egyház vagyonáról, jegyzőkönyvekről s levéltárról készített jelentést vette át a helyettes lelkésztől. Estére Szilágyi Lajos főszolgabíró vendégszerető házához szállt, hol kitűnő magyaros vendégszeretetben részesült piispök ur és kísérete. Étkezés közben a ráczkevei önkéntes tűzoltók és polgári olvasó kör s dalárda tagjai nagy néptömeg kíséretében fáklyás zenével tisztelték s lepték meg a főpapot. A dalárda szabatos szép éneke után Nagy Győri István városi jegyző szép beszéddel üdvözölte, melyben mint f'őpásztort, mint költőt, mint a köznevelés kitűnő nagy féríiát méltatta, mire püspök ur a nála már megszokott meleg hangon köszöné meg a figyelmet. Másnap 9 órakor beszédet tartott a templomban, melynek urasztalát a Szilágyi család által a püspöki látogatás emlékére ajándékozott bársony s aranyhímzéssel ékített terítő borítá. »A közel és távol mult emlékeitől mélyen meghatva — így kezdé beszédét — s az általok felköltött kegyeletes érzelmekkel állok előttetek Atyámfiai, ráczkevei nemes gyülekezet! A közel mult, ha tavaly elhunyt lelkipásztorotokra emlékezem, kivel — ez egyházmegyében töltött szolgálatom kilenc éve alatt, az elvek és törekvések rokonságánál fogva a legbensőbb barátságban állottam; mert mint férfiak közt nem ritka példa, nem annyira a személyes rokonszenv és hajlamok, mint az elvek és törekvések kötöttek össze vele. Később elválasztott a tér, a körülmények, elágazó életpályáink. Csak ami az embereket elválasztja — a halál hozott ismét közelebb egymáshoz, mikor végrendelkezése ismét elevenebbé tette bennem az iránta való becsülést s sajnálandőbbá, hogy nemes lelke elidegenült vala tőlem. Most még egy könynvel adózom emlékének! S a régi — a három százados mult; e ráczkevei egyház dicső múltja ! Mikor ez, a reformáció századának második felében, az akkor keletkező dunamelléki superintendenciának öt püspök idején át központja, kormányzó székhelye vala. Mikor a magyar reformátorok közül az elsők egyike, a nagy Sztáray Mihály, a dunántul déli részeiben a Duna és Dráva szögén s Dráván tul is a baranyai superintendenciát 1544-ben megalapította, melyhez utóbb a tolnai egyházvidék is csatlakozott, három évvel később Bakonyi Albert, czeglédi prédikátor gyűjtötte maga körül a mai dunamelléki egyházkerület nagyobb északi felét. Utána 1563—72-ig a hírneves tudós Szegedi Kiss István, előbb tolnai lelkész s Sztáray utóda a baranyai püspökségben, ráczkevei lelkészszé hivatván meg, ez egyházkerület második püspöke lőn. Harmincöt éven át, 1607-ig, a háborús idők s nyomasztó viszonyok miatt nem volt püspöke az egyházkerületnek. De a bécsi béke helyre állítván legalább egy időre a protestánsok szabad vallásgyakorlatát, attól kezdve 1632-ig egymásután négy ráczkevei lelkész, Herczegszőllősi Gáspár, K. Molnár István, Monostori János és Simándi Mihály viselték a püspöksüveget. Majd a század végén még egyszer Báczkeve lesz a püspöki székhely, mikor Ungvári Gergely püspök Nagy-Kőrösről hivatva meg. ide teszi át lakását. Igy Ráczkeve egy század lefolyása alatt öt püspök székhelye s egyházkerületünk központja. Jele. mily tekintélyben állott ez egyház akkoriban, s mily fényt árasztottak reá egymást követő püspökpapjai. Maradt-e visszaverődő sugara e fénynek a késő utódokra is? Kérdé tovább a püspöki beszéd. Egy tekintetben meg vagyok nyugtatva, hangzott a válasz: hogy ti őseitek, apáitok hitéhez, tőlök örökölt református egyházatokhoz most is szilárdul ragaszkodtok, hogy titeket sem a körültetek levő idegen felekezetek, sem a köztetek is futkározó s magukat prófétáknak nevező hamis atyafiak el nem téríthetnek. Erkölcseitekben is — egyen, a vadházasságok és törvénytelen szét- s összeállások gyakori esetén kivül, más tekintetben nem adtok okot komoly megrovásra.« De komoly aggodalmát nyilvánította püspök ur a gyermek-nevelés és iskolázás elhanyagolása miatt. Az iskolaügy felkarolására buzdított a beszéd másik felében s azután imádkozott a gyülekezettel. Isteni tisztelet végzése után az iskolákat látogatta meg s az itt tapasztaltakra nézve közié véleményét az egyháztanácscsal, s adott utasítást a további teendőkre nézve. Ezután fogadta a tisztelgő küldöttségeket : névszerint a szolgabiróságot, a királyi uradalom tisztségét, a. járásbíróságot, a városi elöljáróságot, takarékpénztárhitelszövetkezet és népbank, polgári olvasó-kör, a róm. kath. egyház presbyteriumát a lelkész nélkül, a görögkeleti egyház küldöttségét, az öreg lelkész betegsége miatt nem jelenhetett meg, községi iskolaszék, iparosok küldöttségét, izraelita hitközség képviseletét, kereskedőket és végül az önkéntes tűzoltókat: kiknek tisztelgő szavára, külön-külön válaszolván, megköszönte az irányában nyilvánult kitüntetést. Délben a polgári olvasókör által rendezett 100 terítékű diszebéden vett részt kíséretével együtt, hol számos felköszöntőt fogadott s azokra szokása szerint azonnal válaszolt, mi nagy tetszésben részesült. Délután öt órakor, a Ráczkevében tapasztalt hódolat és szeretet édes emlékével indult püspök ur több mint 30 kocsi kíséretével Szilágyi Lajos főszolgabíró házától Laczháza felé. Az iránta nyilvánult tiszteletnek jelével találkozott még a ráczkevei dunahid külső végén felállított diadalkapu feliratával, mely »Isten hozzádot« mondott, s a hídfőnél sorfalat képező s útjára virágcsokrokat hintő fehér ruhás leányok s nagy néptömeg »Isten veled* üdvözlő kiáltásában s éljenzésében. Az ág. evangélikusok zsinatja. A tanügyi törvényjavaslat. Borzasztóan sovány javaslat. Összesen 43 §. Ebből elmaradt 5, hozzájárult 1 uj maradt 39 §. De nem a §-ok kis számáért sovány, sőt ez még előnye volna; hanem azért, mert nem volt mit tenni beléjök. A tartalmat legnagyobbrészt elvette az állam, ami még megmaradt, abból a fődolgot megemésztette a — szegénység. Már csak a sovány csontváz maradt. A tanügy kerete. De csak adjon bele az egyház vért, értem költségei: akkor ezen elaszó aggból újra viruló ifjú lesz, a milyenek az ő állami testvérei. Nagy kár, hogy a zsinat Trsztyénszky F. indítványára csak annyit mondott ki, hogy »lehetőlegEz a »lehetőség« az indítványozó értelmében jó dolog lehet, de az életben a nem-akarás takarója szokott lenni. A protestáns egyházban is van »non possumus!« t. i. a szegénység!