Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-24 / 51. szám

aztán meg nem szorult e kép használatára a szerző sem, ki oly szépen tudja keresztvénileg is kifejezni a sziv hálás érzelmeit. A 2-ik őszi: a természet hervadása az elmúlás gondolatát kelti fel bennünk, de hitünk csillaga a halálban is életet mutat nekünk. Gyönyörű képek, hasonlatok, igen szép ima. Az 53-ik lapon 2-iknak alapgondolata, hogy valamint a természet betölti Isten rendelesét, ugy nekünk is be kell tölteni a lelki élet mezején rendeltetésünket. Tartalmas meleg hangú ima. A téliek között kitűnő, ódai szárnyalású a 2-ik. Úrvacsora osztáskor a), b) a kettő egymást kiegészíti, bűnösségünk érzete, a töredelmesség, a lélek magábaszállása megkapóan van festve, csak a megjobbulás Ígérete hiányzik. A vasárnap délutáni imák közül kiváló evangeliomi a negyedik, melyben ki van fejezve a fiúság viszonya, a lélekben és igazságban való imádás, a szívbeli buzgó hála Isten iránt s az ő törvénye szerinti élet, mely legméltóbb isteni tisztelet s minden ceremóniánál és áldozatnál nagyobb ; evangeliomszerűek szintén az 5., 6. és 7-dik, a beszéd utániak is mind közvetlenség, erős hit, bizalom és kitűnő irályukkal bilincselnek le. Az urvacsoraosztáskor délutánra való mindkét ima a), b) tartalmas, telve érzéssel és gondolatokkal. Az adventi imádságok magasan szárnyalók, igazán gyönyörű, keresztyéniek. Az első hatásos volta (96. 1.), a 2-ik a bűnvallás, a 3-ik a Krisztus váltságáért való hála és fogadástétel, a 4-ik töredelmes bűnbánata által tűnik ki, nem kevésbé szépek a beszéd utániak. Az ünnepi imákról általánosságban elmondható, hogy az ünnepi történet, valamint annak eszmei tartalma igen ügyesen van feldolgozva, kidomborítva, mintegy újdonság benyomásával hatnak, uj érzéseket fakasztanak, uj gondolatokat keltenek, magas szárnyalásukkal magukkal ragadnak, ugy hogy igen nehéz kiválasztani, melyik tehető a másik fölé, mert mindnyája tartalmas és szép. pl. gyönyörű költői lendületű az 1-ső karácsonyi, melyben a történeti tények, mint képek igen hatásosan a lelki világra vannak átvive és alkalmazva, a virágvasárnapi, melyben a »hervadó virágok* helyett szivünket, lelkünket ajánljuk ajándékul; a nagypénteki, melyben mély megindulásunk és csodálatunk; a húsvéti, melyben győzedelmünk és örök élet utáni vágyunk jut kifejezésre. Ugy az áldozó csütörtöki, mint a pünkösdi imákban gyönyörködik a lélek és mintegy önkénytelenül ragadtatik a magasságba. Ki kell emelnem az ó-esztendő délutánjára való imát, melynek gondolatmenete: Isten hatalma, nagysága, ezzel szembeállítva a mi kicsinységünk, bajaink, örömeink szép festése, Isten gondoskodása lelki- testi életünkről, önvizsgálat és gyarlóságunk beismerése, Isten irgalmas volta, ennek kérése, hálaadás az áldásokért, a gondviselés kérése továbbra is, kétség a jövővel szemben, végül hitteljes megnyugvás: »bármelyik percben kelljen is itt hagynunk a földet, nem félünk a haláltól, mert az is a te szolgád, az is hozzád vezet bennünket*. Kiváló érzelem-és gondolatgazdag, melancholikus kedves hangú; Isten gondviselését látja örömben, mint bánatban; az ő gondviselésébe vetett hit és bizalom megnyugvást, erőt, bátorságot ad, s mennybe emeli a lelket. Szép alkalmi. Hasonlókép ki kell emelnem a két bűnbánati imát (167—169. 1.), melyek a mély megalázkodás, bűnvallás és töredelmes hang által igazán megrázzák a lelket, de vigasztalást is nyújtanak Isten könyörülő irgalmában és Jézus váltságában. A lélek mélyére szálló, eszméitető, a lelket feltáró valódi kálvinista és valódi keresztyén imák. Tartalmasak a reformáció ünnepére valók is. Itt nem mulaszthatok el egy megjegyzést, bár szorosan véve nem tartozik ide. Kívánatos ugyanis, hogy a reformáció emlekünnepe összes egyházainkban végre valahára megtartassék, kívánatos, hogy ez a nagy ünnepek sorába emeltessék az által, hogy nálunk az ujbori, vagy máshelyt az adventi urvacsoraosztás ekkorra tétessék ; termeszetesen vasárnap tartván az ünnepet. Felesleges bizonyítanom ennek szükségét és azt, hogy mily tartalmassá leend így ünneplésünk. A március 15-iki imában hazafiság és vallás, költői ihlettel, tartalmasan és az érzés melegségével vannak festve. A felsorolt tulajdonságoknál fogva nem habozunk kimondani, hogy derek munka van előttünk, ugy, hogy méltán állíthatjuk azt első rendű imádságainkkal egy sorba s iróját legjobb imairóink mellé. És midőn ezek szerint kifejezzük azon meggyőződésünket, hogy e mű egyházi irodalmunknak nyeresége, egyszersmind óhajtjuk és kívánjuk, hogy szerző — ki a >Reformátusok Lapjának* is szerkesztője — több ehhez hasonló derék művel ajándékozza meg irodalmunkat. A kiállítás egyszerű, a nyomás hibátlan, szép tiszta. A legmelegebben ajánljuk e művet lelkésztársainknak. Benkő István. BELFÖLD. Kiss Áron püspök Nagykállóban. Hála- és örömünnepet ült a nagykállói ev. ref. egyház folyó évi november 6-dikán, számos építkezéseinek, közelebb monumentális tornya fölépítésének alkalmából. Az egyház örömében részt vett az egyházmegye is, amenynyiben az évenként hivatalosan is megtartatni szokásos reformáció-emlékünnepélyt ekkor tartotta meg. Növelte az ünnepély fényét és jelentőségét 9.Z ci körülmény, hogy azon Kiss Áron tiszántúli püspök ur is megjelent. 1786 óta nem volt püspök a felső-szabolcsi egyházmegyében azon célból, hogy hivatalos működést végezzen s így csak természetesnek mondható, ha közelről s távolról eljöttek mindazok, akik tehették. És bizonyosan nem bántak meg, hogy ide fáradtak, mert láthatták az egykori vitéz hajdúk utódainak vallásos buzgalmát, érezhették szivök melegét s párját ritkító vendégszeretetöket. Az ünnepély voltaképen még szombaton, november 5-én megkezdődött. Az egyház főgondnoka: a tevékeny és nagybuz^almu Berethöy János, továbbá Lévay Sándor ügyvéd s presbyter egész Debreczenig mentek püspök ur elé, aki aztán az ő kiséretökben utazott Nyíregyházáig, ahová már akkor a kállóiak is megérkeztek 10—15 kocsin. Itt Lukács Ödön. a felsőszabolcsiak ékesszóló esperese, a nyíregyházai ev. ref. egyház presbyteriumának élén s Kállay Ferencz orsz. képviselő fogadták a magas vendéget. Majd kocsira ülve folytatták utjokat Kálló felé, amelynek határánál Nagy Kálmán városi főjegyző mondott üdvözlő beszédet: benn a városban pedig a paplak előtt, környezve az összes presbyterium által, Görömbei Péter helybeli lelkész fogadta a következő szép és hatásos beszéddel: »Főtiszteletü és méltóságos püspök ur! Miként az öreg Simeon aggodalommal és égő vágygyal várta azt az időt, midőn a világ Idvezítőjét, a Jézust megláthatta, és midőn meglátta, örömmel ölelte keblére, mondván: most már örömest halok, meg, mert látták szemeim Idoezítömet, akként várták a mi gyülekezetünk Simeonjai, presbyterei,