Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-06-09 / 27. szám
latot, ajánló nyilatkozatokat pedig tömegesen mutathatok fel úgy a lapokból, mint hozzám intézett levelekből. Kész is vagyok a mü legrövidebb idő alatt befejezésére s ebbeli kijelentésemet az idő és módozattal együtt elfogadhatónak találta azon szakférfi közös barátunk, ki az utolsó értekezést kiadómmal közvetítni szives volt; valamint megnyugvással fogadták azon reklamáló előfizetők, kiknek jegyzékét elkérvén kiadótól, magam siettem a késedelem okairól felvilágosítást adni. Hogy pedig a könyvnek más iróval befejeztetését igéri Hornyánszky Viktor, azon ötlet eredetiségét meg kell tagadnom, mert 2—3 év előtt épen megváltozott viszonyaimra hivatkozással magam ajánlottam, hogy a hátralevő négy füzetnek a rendelkezésre bocsátandó jegyzetekből megírására bízzunk közösen egy fővárosban lakó szakférfiút meg; akkor nem találta elfogadhatónak ajánlásomat a kiadó, most én tartom szükségesnek, hogy magam fejezzem a munkát be. Debreczen, 1892. május 29. Eötvös Károly Lajos. ** Az Athenaeum Kézi Lexikoná-ból megjelent a 16-dik füzet, mely a II betűnek van szentelve s a Hajnövesztő—Homlokcsont közti anyagot tartalmazza. A legkülönbözőbb hasznos ismeretek óriási anyaga van e füzetben is felhalmozva. E füzet is gyönyörűen van kiállítva és remek műmelléklettel díszítve. Egyike többszínű díszítések remek kivitelű kettős szines táblája, a másik Budapest legújabb térliépe. KÜLÖNFÉLÉK* Kljén a ltirály! Szemkápráztató díszszel és ragyogó pompával, de egyszersmind meleg szeretettel és szívbeli örömmel ünnepli nemzetünk jó és bölcs királya megkoronázásának 25 éves jubileumát. Hü magyar népének százezrei között vonult be ős Budavárába a békében diadalmas király egetverő éljenzés kíséretében, melyet Kárpátoktól Adriáig visszhangoztatnak a nemzet milliói. Ezreiben az ország templomainak, milliók ajkairól szállt föl az egekbe a szívből fakadt hála-fohász: Tartsd meg Isten jó királyunk, ki békességet szerzett e drága hon sokat hányatott lakóinak! Ezüst menyekzőjén a király-vőlegénynek és nemzet-menyaszonynak 25 békés esztendő édes emlékei olvadnak felséges harmóniába, valósággá varázsolván a jóslatot, mit esküvőjén ihletett ajakkal mondott a király-vőlegény: »Az nem lehet, hogy amit őszinte egyetértéssel király és nemzet alkotnak, állandó s üdvös ne legyen«. Boldog a nép, melynek ily királya s boldog a király, kinek ily népe van. Üdv és áldás e boldogságért neked, földi királyunk! Dicsőség és hála ezért Neked, mennyei Királyunk, kinek kezedben vagyon a királyoknak és népeknek szive is, mint a vizek folyása! Éljen a király! * Személyi hír. Sántha Károly, Tolna-Szent-Lőrincz költő-papja, most pünkösdkor töltötte be lelkészkedése 25-ik évfordulóját; az evangélium hü szolgájának, Lapunk régi dolgozó társának szivünkből kívánunk ujabb huszonötöt! * Protestáns püspökök kitüntetése. Ő felsége a király a koronázási jubileum alkalmából Kun Bertalan tiszáninneni ev. református és Karsay Sándor dunántuli ág. hitv. evangelikus püspököknek közhasznú és hazafias működésük elismeréseül a Lipót-rend középkeresztjét adományozta. Kívánjuk, hogy a két evangelikus egyház nagyérdemű püspök-nesztorai a királyi kegy e kitüntetését sokáig élvezhessék! * Egyházi aranykönyv. A leégett kapolyi ref. templom felépítésére Vörös János országgyűlési képviselő ur 47 frt 80 krt volt szives gvüjteni. Ez összeghez járultak: Vörös János 10 frt; N. N. "50 krt; N. N. 30 krt; ifj. Nagy Ferenez 1 frt; Körmendi S. 1 frt; dr. Berger Samu 1 frt; Thierenreiter főhadnagy 1 frt; Rudolf százados 1 frt; Balogh János, Sima Ferenez, Madarász József, Vikár István, Heckenast György, Kun Miklós, Horváth Géza. Nagy Gyula, Bozzay János, Chernel Gyula, Meszlényi Lajos, Illyés Bálint, Kolozsvári Kis István, Szluha István, Szalai Imre, Tóth Aladár, Mérei Lajos, Reviczky Károly, dr. Visontai Soma, és gróf. Zichy Hermán, országgyűlési képviselők 1—1 frt; N. N. képviselő 50 krt; Makfalvay Géza és Fornszek Sándor képviselők 2—-2 frt; Ónodi Géza képviselő 3 frt; dr. Andorka Elek 50 krt; N. N. 50 krt; dr. Obetkó K. 50 krt; Krisanich József 50 krt; dr. Fekete Gyula 1 frt; N. N. 50 krt; Kazinczy Gábor 1 frt. Összesen 47 frt 80 kr. A kegyes adakozók fogadják hálás köszönetünket. Kapolyi, 1892. május 30. Tury Károly, ref. lelkész. Tollas József gondnok. * A gyülekezetek köréből. Ilódmezö-vásárhelyi egyházközségünk presbyteriuma május hó 23-án tartott ülésében több fontos tárgyban intézkedett. A malom-utczáben építendő monumentális iskolai helyiségre árlejtést hirdetett. Futó Mihály főgymn. igazgatót ez állásában ujabb hat évre megerősítette; a főgymnázium tanárainak órarendjét megállapította s az idegen nyelvek tanítására egy rendkívüli tanárnak 800 frt évi fizetéssel egybekötött alkalmazását már a jövő iskolai évtől kezdve elhatározta. Az ó-templom belső felszerelésére s különösen egy vaskarzat felállítására a jövő évi költségvetésben 7000 frt felvételét kimondotta. A főgymnázium téli torna-csarnokát, legközelebb felépíteni akarván, a terv elkészítésére bizottságot nevezett ki. Szappanos .1. tanárt állomásán véglegesítette. Faragóné B. Kiss Sára asszonynak, az ujvásáron építendő templom javára ujabban tett 500 frtos alapítványát örvendetes tudomásul vette. — A belső-somogyi egyházmegyébe kebelezett magyar-ladi ev. ref. gyülekezetben, melynek tagjai közül három évvel ezelőtt, személyes differenciák miatt, mintegy 4-0 lélek tért át az unitárius vallásra, mely apadás következtében a különben is kis egyház lelkésztanítósággá devalválódott, ujabban nyolc lélek jelentette be az illetékes unitárius lelkészi hivatalnál az ev. reform, egyházba leendő visszatérési szándékát; előzőleg is már egy család visszatérvén, a konvertiták száma jelenleg 12-re rug. Nem valószínűtlen, mint az uralkodó hangulat sejteni engedi, hogy az anyaegyház testétől elszakadt többi tagok is rövid idő alatt visszajönnek oda, honnan őket a körülmények vihara sodorta ki. * Egyháztársadalmi tevékenység H.-M.-Vásárhelytt. A hódmezővásárhelyi »Jótét egyesület« 1891. évi