Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-11 / 6. szám

állanak szegénynyel és gazdaggal, úrral és paraszttal, és hajlékaikban keresve fel mindnyáját, közvetlenül látják azt a küzdelmet, melyet Krisztus vív a hitetlenséggel; s a jelentésben kifejezést nyer az a meggyőződés, hogy a kétségbeesés filozófiájának napjai meg vannak számlálva, a »nihil« elvesztette vonzerejét, az emberi lélek mind jobban vágyódik valami állandó támaszpont, valami bizo­nyos valóság után, melylyel magát megnyugtassa. A léha­ság, mint erkölcsi irányzat, mind undorítóbbá válik s a megrothadt világból új élet csirái kezdenek felfakadni. Legszembetűnőbbek e jelenségek Franczia- s Németor­szágban, hol a harc leghevesebb volt; a győzelem első koszorúi is ott füzetnek. íme, nagy vonásokban a mező, melynek élő maggal való megtermékenyítésére a biblia-társaság vállalkozott. E jelentésben, mint egy tükörben, látjuk posványait, dud­váit, sziklás részeit, de látjuk azt is, hogy Istennek igéje mint szárítgatja, irtja s töri ezeket és mint alakíttatik át általa aprónként a világ uj földdé s az emberek benne uj emberré. Vonjuk le most már a tanulságot abból, amit láttunk. Nem másra, mint az igére kell támaszkodnunk, ha az evangéliomi keresztyénség ügyét előbb vinni akar­jak, mert nincs más biztos eszköz az akadályok leküzdé­sére ; de ez aztán mindenekre elégséges. Az elért nagy eredmények látása lelkesítsen buzgóbb szeretetre az iránt, mit hitünk alapjául vallunk: lelkesebb munkára az evan­géliom szent ügye érdekében. Legyenek bár nagyok az akadályok, burjánnal és tövissel benőtt az ut, melyen futunk, ne csüggedjünk; az, ami a biblia-társaságot a világot kor­mányzó hatalommá emelte, diadalra segítend minket is. Legközelebb a számbeli eredményekről számolunk be s egy pár vonást mutatunk be a munka részleteiből. Hamar Andor. NEKROLOG. Egy nemes jó szívvel, egy fáradhatatlan buzgalmu, hű lelkipásztorral református egyházunk újra szegényebb. Varga Pál, a szegedi ev. ref. egyház első lelkésze, ki 33 éven át működött buzgón az altala megalkotott egyház megerősítésén, f. évi január hó 7-ik napján, rövid szenvedés után, befejezte nemes életét. Egyszerű, puritán, fényleni nem kivánó, de áldásos élet volt az. Varga Pál született Tisza-Dobon 1824. jan. 6-án. Középiskolai s theologiai pályáját a debreczeni főiskolában szép eredménynyel megfutván, 1847-ben Gyomára ment rektornak. Itt töltött 3 évet. Innen Sápra rendeltetett idő­közi lelkészül, majd egy év multán Hódmező-Vásárhelyre hivatott segédlelkészül. Mint ilyen, gyakran járt be a vásárhelyi ref. egyház akkori filiáját képező Szegedre. Majd mikor 1858-ban a szegedi leányegyház, nagyrész­ben az ő buzgó közreműködésével, anyaegyházzá alakult, őt választotta meg első lelkipásztorává. Bizony szegény volt az a hamvaiból új életre kelt kis egyház. A buzgó lelkész azonban rendes évi segélyt eszközölt ki a szomszédos nagy egyházaktól. Hódmező­vásárhely, Szentes és Makó 3 éven át 100—100 forintot szavaztak meg a szép misszióra hivatott kis egyház részére s egyúttal szép eredményű gyűjtést is indítottak. Kezdetben az imaház és lelkészlak bérelt helyiségben helyeztetett el. De már 1859. év tavaszán megvásárolja az egyház (5251 forintért) az alsóvárosi kaszinó szent­háromság-utcai házát, s annak nagy termét tágas ima­házzá, többi részét kényelmes lelkészlakká alakítja át. Majd csakhamar iskolahelyiséget is vásárol az imaházhoz közel. A buzgó lelkész Szeged szab. kir. város törvényhatósá­gához fordul segélyért s az a lelkész javadalmához előbb (1860-ban) 300, majd (1877-ben) 650 forintot, a tanító fizetésére pedig 4-20 forintot szavaz meg, mig az egyház részére a belvárosban értékes templomtelket ajándékoz. A legszebb bizonysága ez a legnagyobb kath. város, Szeged törvényhatósági bizottsága nemes gondolkozásának. Boldogan láthatta a hű munkás egyházát hovatovább fejlődni, erősödni, az evangéliomi kicsiny mustármagot erő­teljes sudárba szökkenni. De jött 1879. márc. 12-ike. Jött a nagy csapás, a magyar Alföld legnagyobb városát hullámsírba temető, lakosait bujdosásba űző nagy árviz. A külső töltések el­szakadásával a lakosság nagy része szétfutott. De a hű pásztor nem hagyta el a veszélyben nyáját. Naponként lejárt a veszélyes töltésre, ő maga is dolgozott, buzdított, lelkesített. Mikor az ár betört, legelső dolga volt egyháza értékeit menteni meg. A magáéból semmit sem mentett meg, de egyházáéból, mi csak menthető volt, semmit sem engedett elveszni. Segítséget nem kapván, azon a szeren­csétlen éjszakán ő maga tolta talicskán, térdig érő vizben gázolva néhol, a családja részére föntartott biztos helyre egyháza féltett értékeit. Az imaház összedőlt. Az egyházi élet egy időre szünetelt. Varga Pál Szentesre rendeltetett adminisztrátorul. Mintegy félév múlva azonban visszatért, hogy csügge­detlenül kezdjen a romok fölépítéséhez. Az örökkévaló megkönyörült elárvult népén. A koro­nás király, ki 1000 frttal elsőül sietett a lesújtott egyház segélyére, a város ujjáalkotásának nagy munkájára Tisza Lajos grófot küldte ki, ki oly fényesen irta be nevét nem­csak Szeged város, de a szegedi reformált egyház törté­netébe is. Ha az érdem legnagyobb része őt illeti is, utána kétségkívül a fáradhatatlan lelkész következik. Mig itthon lelkesített, áldozatra buzdított, addig kívülről is mindenütt zörgetett, hol csak egyháza részére segélyt remélt nyerni. Ő küldözte szét az egyház esdő szózatát, mind megannyi kibocsájtott galambjait a reménynek, nem­csak a magyar hazában, hanem a távol külföldre: Német-, Angol- és Franciaországba is, és Istennek hála, nem tértek azok vissza a vigaszhozó olajág nélkül. Igy épült fel, mintegy 43 ezer frt költséggel, a bel­városi remek kis templom, az új Szeged legszebb épít­ménye, majd később a paplakot és az iskolát magában foglaló diszes egyházi épület, mely mintegy 22 ezer forintba került. Mi, a kik a befejezett nagy munkát látjuk csak, el sem gondolhatjuk, mennyit fáradhatott az, ki apránként hordta össze annak minden homokszemét. Kétszer alkotta meg egyházát. Melyik alkotás volt a nehezebb, bajos volna megmondani. De annyi bizonyos, hogy egyik is elég volna arra, hogy egy emberi életnek becset, emlékének áldást, nevének maradandóságot bizto­sítson. Jó lelke, buzgalma, példás szorgalma széles körben tette tiszteltté nevét. Edzett, erőteljes ember volt, ki mindaddig nem ismerte a betegséget, mignem 1885-ben makacs gégebaja támadt s hangját elvesztette. Igy a különben erős, mun-

Next

/
Oldalképek
Tartalom