Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-10 / 49. szám

ben 2 százalékot szintén tartoznak pótlólag fizetni. Kon­krét példával illusztrálva: aki az uj törvényig 300 frt után fizetett járulékot, de tiszta tanítói fizetése pl. 500 frt, az most a 300 frton felüli 200 frt után fizet egyszer­mindenkorra kétszer öt százalék pótlékos — 10 frtot, és ezen felül az egész 500 frt után 2 százalék állandó évi járulékot, azaz évenként 10 frtot. * A gyülekezetek életéből. Hódmezővásárhelyi eklézsiánk presbyteriuma elhatározta, hogy azt a 15—15 krt, mely minden népiskolai tanuló után a tanítói nyugdíjinté­zet számára fizetendő, állandóan az egyház pénztárából fogja kiszolgáltatni, hogy ennek terhétől és zaklatásaitól a szülők megkíméltessenek. Ugyancsak a hódmezővásár­helyi presbyterium a most szervezett lelei eklézsiába, mely Hódmezővásárhely filiája, lelkészül és tanítóul egy­hangúlag Vörös Zsigmond resiczabányai lelkésztanítót, ezt a hitbuzgó és tevékeny fiatal lelkészt hivta meg. * A marostordamegyei általános tanítótestület ez évi közgyűlését nov. 9-ikén tartja Maros-Vásárhelyit, Lakatos Sámuel főgimnáziumi tanár elnöklete alatt. Gyü lést megelőzőleg két gyakorlati tanítás, magán a közgyű­lésen az elnöki megnyitón kívül két felolvasás lesz és egy csomó folyó ügy. Á maros-tordamegyei egyike a legte­vékenyebb vidéki tanítótestületeknek. * Templomavatás Gyulaváriban. A békés-bán­sági egyházmegyében fekvő Gyulavári egyházközségünk­ben az október 30-án lefolyt ünnepélyes templomavatásról, Nagy Sándor ágyai lelkésztársunk szívességéből részletes tudósítást vettünk, melyből a következőket emeljük ki. A templomavatást Kiss Áron tiszántúli püspök ur végezte, kit előző nap nagy fénynyel, üdvözlő beszédekkel, bandé­riummal, fáklyás menettel stb., de egyszersmind ritka szívességgel is fogadtak Békésvármegye és Gyula város polgári hatóságai és Gyulavári község lakosai. Á templomi ünnepély Kiss Áron püspök ur felavató hatalmas imájá­val vette kezdetét, melynek tartalmában mélység és magas­ság, előadásában erő és lélek nyilatkozott meg. Az alkalmi beszédet Szabó János esperes tartotta Esdrás V. 9 — 11. alapján »péteri lelkesültséggel, jánosi szelídséggel és páli bölcsességgel* elmélkedve Isten házáról az ő szolgáiban és Isten szolgáiról az ő házában. Prédikáció után urvacsora­osztás következett, melynél Garzó Gyula gyomai lelkész mondott szép liturgiális beszédet, nagy szónoki erővel fejtegetve, hogy a régiek elmultak, ime mindenek meg­ujultak. Keresztelést Tatár János szeghalmi lelkész végzett tartalmas beszéd előrebocsátásával, esketést Dombi Lajos gyulai lelkész a tőle megszokott szónoki szépséggel és kedvességgel. A ritka szép templomi ünnepélyt a gyula­vári-i fiatal lelkész buzgó és bensőségteljes imája rekesz­tette be. Az ünnepély végeztével a közönség egy része s a szép számban jelen volt lelkészi és tanítói kar a teme­tőbe vonult ki, hol Ecsedi János, volt gyulavári-i lelkész síremlékénél Szabó János esperes mondott gyönyörű imádságot. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. 1833/92. sz. Az országos közegészségi egyesület az egészségtani ismereteknek a nép között való terjesztése végett, miként a mult évben, ugy az 1893-ik évre is szerkesztette a »Jó egészség Naptára« című népies kiadványt, mely kivá­lóan alkalmas arra, hogy népszerű modorban irt elbeszé­léseivel, verseivel, tanácsaival az egészséges építkezés, életmód, gyermekápolás tekintetében jótékony hatást gyako­roljon. Bátor vagyok e becses kiadványt Ielkésztársaim s a tanító urak figyelmébe ajánlani. Budapest, 1892. november hó 7-ikén. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. 1916/92. sz. * Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közigazgatási bizott­sága, mint értesülök, a tanítói nyugdíjtörvényt módosító 1891. évi XLIII. t.-c. életbeléptetése tárgyában kelt »Uta­sítás*-át s annak mellékleteit, a területén levő s hatósá­gom alatti iskolaszékeknek megküldötte. Miután a szóban forgó utasítás a törvény és minisz­teri rendelet alapján lőn kiadva: felhívom tisztelt lelkész­társaimat, mint iskolaszéki elnököket arra, hogy a kiadott utasítás értelmében kívánt okmányokat kiállítani s általá­ban ahhoz alkalmazkodni s aszerint eljárni szíveskedjenek. Budapest, 1892. november hó 7-ikén. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök. ADAKOZÁS. A tápió-szelei ev. ref. templomra adakoztak: Alsó-Némedi 21 frt, Sályi 1 frt 50 kr., Bakarcz 2 frt 18 kr., Dancsháza 1 frt 6 kr., Zámoly 14 frt 56 kr.. Belényes-Ujlak 1 frt 12 kr., Feketehegy 6 frt 15 krajcár, Nagy-Ida 5 frt, Nagy és Kis-Toronya 4 frt 50 kr., Nagy­falu 1 frt 40 kr., Hajdu-Hadház 2 frt, Lád-Bessenyő 2 frt, Sárköz-Ujlak 4 frt 60 kr., Decs 28 frt, B.-Sámson 1 frt 50 kr., Szt.-Mihály-Valkó 1 frt 25 kr., Mártonfalva 1 frt 71 kr., Nagy-Gécz 2 frt 60 kr., Bihar-Nagy-Bajom 9 frt 50 kr., Majtis 2 frt, Iványi 50 kr., Harasztos 3 frt 69 kr., Nagy-Kajdacs 1 frt, Lácza 1 frt 48 kr., Hertelendyfalva 2 frt 21 kr., Esztergom 8 frt 74 kr., Szendrő 2 frt 46 kr., Al-Doboly 5 frt. (Folytatjuk.) Tápió-Szelén, 1892. novem­ber 4-én. Bányai Géza, ev. reform, lelkész. 1942/92. sz. Pályázat. A dunamelléki egyházkerület kecskeméti egyház­megyéjébe kebelezett s halálozás folytán üresedésbe jött tisza-várTconyí ref. egyház lelkészi állomására. Javadalom hivatalos felszámítás szerint 700 frt, és így ez egyház IV. osztályú. Pályázati kérvények kellő felszereléssel f. évi decem­ber hó 4-ikéig nyújtandók be nagytiszteletü Ádám Kálmán esperes úrhoz Tisza- Vezsenyen (Jász-Nagykun-Szolnok­megye). Budapest, 1892. november hó 7-ikén. Szász Károly, dunamelléki ref. püspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom