Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-11-10 / 49. szám
Nem marad fenn más eshetőség, mint bizonyos, nagyobb szabású pénzügyi miveletnek végrehajtása. A pénzügyminiszter ur ő nagyméltósága ezelőtt két évvel törvényjavaslatot terjesztett be a prot. sorsjátékról, mely az országgyűlés által el is fogadtatott, törvénybe iktattatott. Ebből, a számítás szerint, mintegy két millió forint jövedelme lett volna a prot. egyháznak. Azóta azonban, a kérdésről nem lehet semmit hallani, a sorsjegyek nem bocsáttattak ki, és pedig, állítólag azért, mert a kath. egyház basilika-sorsjegyei még nem keltek el, s más jótékony kisorsolásoknál is nem nagy a kereslet. Szorgalmaznunk kellene nekünk a sorsjegyek kibocsátását, nehogy az engedélyezési időből kifogyjunk. A vétel bizonyára nagy lenne hazánkban is. De még nagyobb lenne akkor, ha a német pénzpiac fölnyílnék előttük. A szorgalmazásra és a külföldi elárusításra pedig tekintélyes államférfiak közbenjárása szükséges, mint a Tisza Kálmáné, ki külföldön Magyarország legnagyobb élő embereként ismeretes, s kit büszkén vallunk magunkénak, mi, kálvinisták is. Bár hiányos a mi pénzügyi ismeretünk, de ugy tudjuk, hogy az angol, gazdag bankok 11 /2 —2°/0 -ra, kellő biztosíték mellett, adnak ki pénzt. Egy nagyobb összeg felvétele és annak hazánkban legalább 4°/0 -on kamatoztatása is, az évi szükséghiányt nemcsak teljesen fedezné, de alapot is teremtene annak. Igénytelen szavunkat emeljük fel azért e helyről is egyházunk vezérlő férfiaihoz, különösen pedig a zsinati atyákhoz, hogy ily pénzügyi miveletekkel teremtsék meg a két intézet fedezeti hiányát! Az erdélyi egyházkerület egymagára évenkint százezer forint nyereménytöbbletet mutat ki ily módon. Az egyetemes egyház vezérlő testülete annál inkább megteheti ezt. A két intézet felállításának sorsa a zsinat kezébe van letéve. Munkáljanak közre zsinati atyáink, hogy a magyar nemzet ezredéves örömünnepén megnyilhassék mindkettő. Nemcsak a protestántizmusnak, de a magyar államnak is igen nagy szolgálatot tesznek vele, mert megmutatják, hogy a protestántizmus életképes, s célja, feladata egy a haza jólétével, előhaladásával! Adja Isten, hogy úgy legyen! A — Z. T Á R C Z A. Reformáció ünnepén. Elmondva a budapesti lelkészi körben 1892. október 31-ikén. Eféz. V. 14. v. »Serkenj fel, te ki alszol és támadj fel a halálból és megvilágosodik neked a Krisztus.* E szavak tulajdonképen az ó-testamentomból vannak idézve, de nem szószerint, hanem mint Pál apostol gyakran teszi —emlékezetből. Ézsaiás próféta mondott egykor ilyen szavakat, olyan időben, midőn vesztének indult Izráelben a hit, elesett az igazság s a békességet békételenség váltotta fel. E kort maga a próféta ekkép jellemzi: Nincsen senki, ki az igazság mellett szólna és senki nincsen, ki az igazság mellett perlene; haszontalan dologban biznak és hiábavalóságot szólnak, bosszuságtételről gondolkodnak és hamisságot cselekesznek; Áspis kígyónak tojásit költik ki és pókhálót szőnek: valaki annak tojásiban eszik, meghal, akire reá fecscsen, mintha a kigyó marná meg. A békességnek utát nem tudják és semmi igazság nincsen az ő utaikban; a magok utát elfordították: valaki azon jár, nem tudhatja a békességet. Azért messze eltávozott tőlünk az ítélet — sóhajtja busán — és az igazság nem vészen körül minket. Várjuk a világosságot, de íme setétség vagyon; a fényességet várjuk, de ime nagy homályosságban járunk. Tapogatjuk, mint a vakok a falat és mint akiknek szemek nincsen: akképen tapogatunk, megütközünk délben is, mint estve; kietlen helyeken vagyunk, mint a halottak! Kiáltunk mindnyájan, mint a medvék és felette igen nyögünk, mint a galambok; vártuk az ítéletet és nincsen: a szabadulást is, és eltávozott tőlünk. S a csalódásnál, mely e fájó panaszban jut kifejezésre, csak a bánat nagyobb, csak a bűntudat keserűbb, mely ekkép tesz vallomást Isten előtt, hogy megsokasodtak a mi gonoszságink te előtted, és a mi bűneink bizonyságot tettek ellenünk: mert a mi hamisságink velünk vágynák, és a mi hamisságinkat esmérjük; hamisan cselekedtünk és hazudtunk az Urnák, és hátra állottunk a mi Istenünktől ; szóltunk patvart és Istentől való elszakadást, gondoltunk és szóltunk szivünkből hazug beszédeket. S a kétségbeeséstől, mikor látja a rettenetes eredményt, hogy elesett az igazság az utcán és az igazságnak nincsen előmente, hogy elfogyott az igazság, és aki a gonoszságtól eltávozott, azt bolondnak tartják, csak a hit menti, a jövőbe vetett édes remény, hogy az Ur, az örökkévaló Ur, Ábrahámnak, Izsáknak és Jakóbnak Istene, nem hagyhatja el az ő népét. S e hit oly erős, e reménység oly biztos lelkében, hogy mint valóságot s megteljesedést, ugy szemléli a szabadítást. Látja, mint kél fel az Ur, mint öltözi fel az igazságot mintegy páncélt, mint teszi fejébe a szabadításnak sisakját, mint öltözi fél a bosszúállást mintegy ruhát és mint veszi körül magát mintegy palásttal; mint fizet meg kinek-kinek érdeme szerint s hogy áll bosszút az ő ellenségein haraggal s hogy rettegik napnyugottól fogva az Ur nevét és naptámadattól fogva az Ur dicsőségét. És egyszerre megvilágosodik lelkében az álmodott, a boldog jövő, melyben eljő Sionnak a Megváltó és azoknak, akik megtérnek az ő hamisságokból a Jákób közül; s mikor mint égi zengést hallja távolban a szövetség szavát: az én lelkem, mely te benned vagyon, és az én beszédim, melyeket adtam a te szádba, el nem távoznak a te szádtól, és a te magodnak szájától, és a te magod magvának szájától, mostantól fogva soha örökké: örömében mint egy tábor kiáltja oda Izráelnek: »Kelj fel, világoskodjál: mert eljött a te világosságod, és az Urnák dicsősége rajtad feltámadott«. (Ézsaiás LIX. és LX. 1. v.) Mindezeket elmondani nem volt ugyan mulhatlanul szükséges Pál apostol felolvasott szavainak lényegére s megértésére, de mert korunkat is igen jellemző s mindenek felett hitteljes s reményt tápláló szavak ezek, melyekre a mi lelkünknek is oly szüksége van, azt hiszem, nem végeztem hiábavaló munkát, hogy elmondtam. És itt egy igazság ugy megragad, hogy elhallgatni sehogyse birom, az t. i.. hogy a biblia legtöbb részei magukban is szép prédikációk, s ha azokat jól megtanulva, az egyes gondolatköröket a szükséges összekötő kapcsokkal s rövid commentárral ellátva mondjuk el a gyülekezetnek, bizony mondom, többen építünk általa s nagyobb gyönyörűséget szerzünk hallgatóinknak, mint sok híres szerzők bölcsességökkel. Visszatérve a fentrajzolt állapotokhoz s összevetve azokat ama körülményekkel s viszonyokkal, melyek közt az efézusi gyülekezet volt az apostol korában, a kettő közt sok hasonlót találunk. Ámbár mindaz, mit a próféta sok száz évvel azelőtt lélekben látott, beteljesedett; bár csakugyan eljött a Megváltó s megköttetett az uj szövet-
