Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-02-04 / 5. szám

ott ömlik eléjük a bölcsességnek, az Isten megismerhetésének hatalmas árja. Érzik, hogy mindig produkálni, emberi erő felett való volna. A történetben pedig az lép elénk, akinek életkijelentései kimeríthetetlenek. Ne mindig a maguk érzéseit (ha ugyan a maguké!) vigyék fel a szószékbe, hanem hadd beszéljen Az, aki a történetben uralkodik és azt alakítja, mennyivel komolyabb és jelentősebb lesz majd ezáltal az egyházi élet. De hát hogyan vigyük be a történetet az igehirdetésbe s illetőleg a gyülekezetbe? Kenessey Béla. ISKOLAÜGY. Népoktatásunk állapota. (Folytatás.) A legutóbbi miniszteri intézkedései?. A 2-ik szakasz bevezetésében a jelentés röviden utal azon miniszteri fontosabb intézkedésekre, rendeletekre, melyek az 1889/90 év folyamán a népoktatást javítani törekedtek. Nevezetesen nagy jelentőséget tulajdonít a kisdedóvási törvényjavaslatnak, mely időközben már törvénynyé vált; továbbá ugyanoly jelentős a nyugdíjtörvény revíziója és a tanítók fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat. Mindezekről alább emlékezünk meg. A tanítók fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslatát miniszter ur e jelentésben is mintegy mentegetni kívánja, felhozván azt, hogy a 300 forintnyi minimumnak magasabbra emelését kívánatosnak tartja ugyan, de az állampénztár azt egyelőre elviselni nem képes. Mert »a hit felekezeti iskoláknál 5278 oly tanítói állás van, melynek illetményei, a kántori teendőkért járó javadalmak beszámításával sem érik el a 300 forintot. E fizetéseknek a minimumra való kiegészítésére 603.455 forint összeg igény eltetik«. 400 frtnyi minimum esetében 10.025 tanító fizetését kellene emelni még pedig 1,442.334 frt összeggel! — És továbbá ismét a felekezeti tanító- s tanítónő-képző intézetekre önti ki panaszát a jelentés, mert »konstatáltatott, hogy ezen intézetekben a képzés és képesítés színvonala általában jóval alul marad az állami képezdék tantervében megállapított mértéken, és hogy ez intézetek nagy része még mindig nem rendelkezik a törvény-követelte gyakorlóiskolával«. Tanerők s felszerelés tekintetében is számos hiány találtatott. E tapasztalásból kifolyólag a közoktatási miniszter ur a hiányok megszüntetésére törekedett azzal, hogy a fentartó hatóságokat figyelmeztette, de ezek jóakarata mellett azt is kénytelen volt tapasztalni, hogy »a legtöbb esetben az anyagi eszközök hiánya, az alapos és gyökeres javításnak útját állja*. Azt ugy látszik a miniszter ur is érti, hogy a felekezeti intézetek állandó betegsége az anyagi szegénység, ami nem is csoda; ezért 23 év óta mindegyikök rendkívüli türelemmel ajánlgatja figyelembe az 1868. XXXVIII. t.-c. kívánalmait. De hogy a képzés és képesítés ne legyen annyira gyarló, mint a jelentés panasza mondja, erről talán a szegénység mellett is lehetne javítólag gondoskodni szigorúbb tanfelügyelet gyakorlásával, Egyébiránt arról vagyok meggyőződve, hogy a közoktatási miniszter ur csakis saját közegei utján értesül némely felekezeti tanítóképesítés gyarló voltáról; s épen e meggyőződésemből kifolyólag igen sajátságosnak találom azon kormányközeg szerepét, aki felekezeti tanítóképesítésnél jelen van és ugyanezen képesítés gyarlóságáról értesíti a miniszter urat. Másrészt, hogy zavaros ne legyen a kép, nem ártana talán nviltan megjelölni azt, hogy mely tanítóképző intézetben s mely tárgyakban és mely jelöltekkel szemben alkalmaztatik gyenge, törvényellenes mérték a tanítóképesítő vizsgálat alkalmával. Addig, míg határozatlan marad az intés, megeshetik, hogy az általános panaszból mindegyik felekezet kiveszi ugyan azt, amiben magára célzást lát, de e mellett a másik felekezetre mutatva erős hangon gyalázhatja ezt a miniszteri panasz miatt. így egyik a másikban találhatja a fő bűnöst. Zsinataink jóakarata s bölcsesége bizonyára nem a merő mentegetődzés, hanem az alapos javítás munkáját fogják tehetségeik szerint végezni s beszüntetik végre valahára azt a régi szemrehányást, mely tanítóképzésünket két évtized óta éri s hitelét egyre rongálja. Ezeken kivül megemlítendők a miniszter urnák azon rendeletei, melyekkel a méhtenyésztési, selyemtenyésztést, a polgári jogok s kötelességek tanítását, a segélyző könyvtárakat a tanítóképzőintézetek figyelmébe ajánlja. Megindította továbbá a népiskolai tanterv revízióját az országos közoktatási tanácsban, meghagyván neki nevezetesen azt, hogy az osztatlan elemi népiskolák számára minimális tantervet dolgozon ki. Itt van alkalma a közoktatási tanácsnak valóban áldásos munkát teljesítenie azzal, hogy a falusi, tanyai iskolákat (melyek nagyobbára mostoha viszonyok közt működnek) megszabadítja egyrészt a kinzó kapkodástól, másrészt oly semmittevéstől, melyét a magas röptű tantervek keresztülvihetetlensége szentesített. Miniszter ur két rendeletet bocsátott ki a segédtanítók alkalmazása és a tanítói állomásoknak lelkészi állomással történő egyesítése ügyében. Az elsőre vonatkozólag hibásnak találja miniszter ur azt, hogy sok iskolánál segédtanítói állás rendszeresítve nem levén, maga a tanító fogad lehetőleg olcsó és sokszor képzetlen segédtanítót, ami igazságtalan üzérkedéssé s a tanítás kárára válhatik. A második ügyre vonatkozólag az 1889. évi 32.661. sz. rendelet az egyházkerületi hatóságok előtt kijelenti, hogy a lelkészi és tanítói állomások egyesítését a kivánt szakképzettség és a tanfelügyelet szempontjából általában meg nem engedi. Rendkívüli helyi viszonyok tekintetbevételével azonban a miniszter ur »esetről-esetre« engedélyt adhat a lelkészi s tanítói állomás ideiglenes egyesítésére. E miniszteri rendelet ellen a tiszai ág. h, ev. egyházkerület 1891. évi közgyűlése felfolyamodott a közoktatási kormányhoz. Véleményünk szerint ez ügyben a miniszter urnák elvileg van igaza, a felekezeti iskolahatóságoknak pedig a tényleges viszonyok