Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-11-03 / 48. szám

találkoznak és különösen a bizarrságban egyeznek meg.p Nehéz volna megmondani, hogy melyik a szertelenebb?; Szerző is, mint Tolstoj, azt csinálja a bibliából, amit nekij tetszik. Tolstoj csinál a Jézus vallásából egy uj törvényvallást, csakhogy nem tízparancsolattal, hanem csak öttelU (1. ne tartsatok haragot, hanem legyetek mindenkivel^ békében; 2. ne paráználkodjatok; 3. ne esküdjetek;' 4. ne álljatok ellen gonoszszal a gonosznak, ne Ítéljetek, hogy ne ítéltessetek és 5. ne tegyetek különbséget az emberek között népek szerint és szeressétek az idegent ugy, mint a magatok népét). Tolstoj istene csak egy elvont eszme és Krisztus nem maga a megváltó, hanem az ő tanai a megváltók, nem ő általa, hanem tanai által van az üdvösség; nem a Krisztusba kell mint élő szőlőtőkébe beoltatnunk, de az ő tanaiba. Schmitt Jenő ugyan nem csinál uj törvény-vallást, mert a »Krisztus szellemének szabadulni kell mindazon bilincsektől, melyek őt puszta külső törvény kötelékeiben fogva tartják és egészen bensővé kell válnia ugy, hogy csak az legyen szentesítve ami belsőnkben szentesítve van« (44. 1.); de a hegyi beszéd magyarázatában ő is ép olyan askéta és socialista, mint Tolstoj, az Ő istene is egy philosophiai elvontság, Krisztusa is csak egy eszme, bár szerző annyiban közelebb áll az evangéliomok mysticismusához, mint Tolstoj, mert ő ez eszmével való benső közösségben találja az üdvöt és nem a tanok és parancsolatok külső követésében. Azonban találkozik Tolstojjal abban is, hogy mindkettőjük előadása valóságos agitatorius, kihívó, merész és kíméletlen s amennyivel hevesebb vérmérsékletű szerző, annyival kíméletlenebb is. De aztán óriási különbség közöttük az, hogy míg Tolstoj mindenütt egyszerű, világos, könnyen érthető; addig szerző irálya dagályos, sok helyütt gondolata elvész a frázisokban, bölcsészetileg elvont, fárasztó és egyhangú. Eleitől végig folyton szónokol, mennydörög, átkozódik, szinte zihálva rohan, ugy hogy gyakran kénytelen az ember őt magában futni hagyni és egy kis pihenőt tartani, gondolva, hogy »majd visszajösz még értem!* És vissza is jön megint rohamlépésekben, mert untalan visszatér ugyanarra a gondolatra; — bátran el lehetne felényi terjedelemben mondani azt, ami gondolat e füzetben van. Nem egy rendszernek átgondolt és egymáshoz illeszkedő mozzanatai az egyes fejezetek, hanem mindegyik egy-egy külön kiáltó szó, amikbe némi laza egységet csak a folyton ismétlődő hegeli gondolatok visznek. Igazságtalanok volnánk azonban szerző iránt, ha el nem ismernénk, hogy Tolstojjal, az ő nagy prófétájával együtt igazán nemes idealista. Morálja az asketismusig szigorú és azt hiszszük, hogy előadásában is az a türelmetlenség, annak az éles hangnak a folytonos használata csak modor, vagy inkább célzata érdekében felvett szónoki forma, mint egyéni belső jellemvonás; de ha az is, úgy e haragban is van valami igazság is, meg bizonyos szent lelkesedésből származó is. Annyi bizonyos, hogy a modern embernek van valami újra szüksége; de ez az uj semmi esetre sem lehet philosophiai speculatió; nem lehet világért sem a Schmittianismus, mert ez csak, mint Voetius, a nagy holland theologus mondaná, nubicula est, transibit; hanem igenis lehet és kell, hogy legyen: az evangéliom, a maga élő Istenével és élö Krisztusával. Uj teremtés csak azon az alapon lehet, amely egyszer vettetett, mert meg vagyon irva : * senki más fundamentumot nem vethet*. Az evangéliomot kell élővé tenni az egyesekre, a családokra, az egyházra éz a társadalomra nézve s akkor mindenek megujulnak. Kenessey Béla. REGISEGEK. Püspöki körlevél 1739-dik évben a kolera ügyében. A jelen kolera-járványos napokban talán nem lesz időszerűtlen és érdektelen, ha a mult század harmincas éveiben dühöngött iszonyú pestis idejéből egy adattal járulunk ama körülményekhez, miszerint az egyházi felsőbbségek is mennyire átérezték a veszély nagyságát s menynyire igyekeztek, hogy gyülekezeteiket figyelmeztessék, tanácsolják, óvják, őrizzék az akkori idők felfogása s gondolkozásmódja szerint. Igy például tudjuk azt, hogy dunamelléki egyházkerületünk püspöke, Bathai János is indíttatva érezte magát, miszerint a nagy mértékben pusztító járvány ügyében »Isten népeihez és az azok között szolgáló Krisztus szolgáihoz* körlevelet intézzen, amelynek tartalmát következőkben adjuk : Istenfélő szent hivek! Szigetszent-Miidós, 1739. május 20. Minthogy mind az Istentül elölállíttatott Felső Hatalmasságok kemény parancsolatjából is serény vigyázásokbol, mind pedig a keresztyén három városoknak (Kecskemét, Nagy-Kőrös és Czegléd városok) alázatosan fölvett böjtölésekből nyilván kitanulhatjuk, hogy boldogtalan hazánknak némely határiban Istentől ő szent Felségétől nem szenvedhető bűneinknek eláradásáért leküldötte öldöklő angyalát, hogy a pusztító döghalál által fogyassza a népet. Vájjon mikoron a városban zeng a kürt, nem rémül-e meg a nép ? mivel nyilván vagyon az ur haragja mennyből az emberek istentelensége és gonoszsága ellen, ez okáért kijött ellenünk az Úrtól a nagy harag, immár elkezdetett a nagy csapás, mert veri a nagy Házakat romlással, a kicsiny házakat hasadásokkal úgyannyira, hogy ha azokban tiz emberek laknak is, meghalnak. Pusztulnak és égnek szomszédainknak házai, halljuk, de mivel fordítsuk el rólunk a reánk következendő romlást és ellenünk fölemelt öldöklő Isten angyalának fegyverét mint megemésztő mérges tüzét? Bizony nem egyébbel, hanem orczáinkról lehullandó könnyhullatásokkal, igazán való megtérésünkkel és a buzgóságos könyörgéssel egyben böjtöléssel, mint amaz pogány Ninive városbelieknek példájából általláthatjuk, melyek Királyának és Főrendeinek s Lakosainak is csak a külső megalázódására elváltoztatá Isten a gonoszt, amelylyel megfenyegette vala és el nem vesztette annak Lakosait, mennyivel inkább kik megváltattunk a Jézus Krisztus vére által, ha látandja a mi igazán való megtérésünket és keserves könnyhullatásunkat, böjtöléssel egybenköttetett könyörgésünket, vájjon nem esnék-e meg rajtunk szánakozással teljes szive, csak igaz hittel cselekedjük Istenünkhöz való kötelességünket bűneink elhagyásáról. A megfoghatatlan Istent a könyörgés megfogja és az ő népének böjtöléssel egybenköttetett imádsága a 96*