Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-09-22 / 42. szám
két is szolgálja, a társadalom minden rétegének hasznára van és súlyos áldozatokkal leveszi — bár saját érdekében, de mégis leveszi — az államról terheinek egy jelentékeny részét s ugyanezt teszi már több mint 300 év óta. Jogunk van tehát az államtól ezen a téren is viszontszolgálatokat követelni, annál inkább, mert hisz ő az, mely a haladásra méltán hivatkozva, ujabb és ujabb áldozatokra sarkal, ujabb és ujabb követelményekkel áll elő s mint hatalmas versenytárs, vele menni vagy a versenyből végkép kibukni kényszerít. Amellett az állam nem is követel olyat, amit a közoktatás természeténél fogva áldozatai fejében méltán meg nem követelhetne. Nem különösen ott, hol az évi költségvetés kisebb részét fedezi. Összhang az állami tantervvel, az állami ellenőrzés erősebb foka, 1 — 2—3 tanári állásnak, azonban felekezetbeliekkel való betöltése: íme, ezek azon ellenszolgáltatások, melyekért némely intézet valósággal lételét mentette meg, sok iskolánk pedig fejlődéshez, virágzáshoz jutott. Négy évig szolgáltam, veled, kedves barátom, az eperjesi kollégiumban, közelről szemléltem és tanulmányoztam, minő befolyással van főgimnáziumának protestántizmusára az államsegély, azonban e szellem hanyatlását épen nem észleltem. Bizonyára igy van ez másutt is. De az is áll, hogy az államsegély a mondott intézetben a tanerők számát emelte, anyagi helyzetüket ha nem is tette fényessé, de javította, a felszerelést tökélesítette — nem említek mást, csak az újonnan épült tornacsarnokot — és az erőket némileg felszabadítva, egyúttal a jogakadémia helyzetét is javította közvetve. Bizonyára így van ez másutt is, ahol elfogadták az államsegélyt. Nézetem szerint tehát protestáns egyházunk mindenike előbb-utóbb kényszerítve leend arra, hogy iskolái és pedig felsőbb s alsóbb iskolái számára, kivéve a theol. intézeteket, az állam segélyét körültekintő, okos, bölcs módon igénybe vegye, és igy fejlődésüket lehetővé tegye, a tanerőket első rangú minőségükben megtartsa és erői egy részét más irányú feladatokra felszabadítsa; valamint hogy az állam sem vonakodhatik attól, hogy a protestáns egyházat kulturfeladatai teljesítésében az állami célok által előszabott határok engedte legkedvezőbb föltételek mellett gyámolítsa. Amit igy nyújt nekünk, még mindig elenyésző csekélység ahhoz, amit a kath. egyháznak a mult alapján egyházi javak, alapok és alapítványok, vagy ujabban is egyenes segély címén ad. S még egy nagy fontosságú, a jövőbe erősen kiható következménye lesz annak, ha az állam iskoláinkat anyagilag támogatva, az állami tantervhez s rendszerhez való alkalmazkodás által saját intézeteihez közelebb viszi őket. Igy a protestáns és állami oktatás között nem lesz meg az az éles ellentét, mely külföldön megvan a felekezeti s állami tanügy között, sőt bizonyos mértékben honunkban is, meg különösen a római kath. és görög felekezeti iskolák körében. Igy hazánk békés kulturfejlődésének szerencséjére, nem is fog a prot. és állami oktatást illetőleg az az erős küzdelem kifejleni, mely külföldön oly erősen dúl és melyek tekintetében, azt hiszem, elég csak Ausztriára, az ottani Liechtenstein-féle irányra, Németországra, illetőleg a Zedlitz-féle javaslatra, Franciaországra és Belgiumra hivatkozom. Ily szempontból is örülök az eperjesi kollégium s a Tiszakerület ama határozatának, melylyel az előbbi intézet érdekében az államsegély felemeléseért folyamodik. Az én fent kifejtett meggyőződésemnek igazolását látom benne s azt hiszem, a közel jövő még oly helyeken is nekem fog igazat adni, ahol — a legtiszteletreméltóbb okokból, de nézetem szerint túlzott aggodalmaskodással — vonakodnak az államsegélyt igénybe venni. Pedig kérdem, hogy a közoktatási kormány által kezdeményezett s mindenfelé hozannával fogadott, felekezeti tanári nyugdíjintézet nem nagyarányú, általános jellegű államsegély-e? S mégis ennél nem az fáj, hogy elfogadták, hanem az, hogy még mindig az éji homályban késik. Te ismered az eperjesi jogakadémiához való viszonyomat, melyről nyilvános bizonyságot tettem e lapokban is. Azt az intézetet, melyet erőm és tehetségem szerint odaadó szeretettel igyekszem szolgálni most, ugy vélem legjobban megbecsülni, ha a hála s kegyelet érzelmeivel viseltetem az iránt, melyet elhagytam. Nyilvános bizonyságot tettem arról, hogy mily nagy jelentőségű, nélkülözhetlen intézménynek tartom én ugy a hazai köz- és szakművelődés, mint különösen a protestántizmus szempontjából a jogakadémiákat. Ezek ismétlése itt most nem szükséges, eltekintve attól, hogy a tér szűke sem engedi. Elég az egyszerű hivatkozás reájuk, annak a kétségtelenné tételére, hogy mily igaz örömmel olvastam tudósításodból azt a hirt, mely szerint jogakadémiátokat jövőre az egyházkerület évi 1000 frttal fogja segélyezni. Gazdag kamatra adott pénze ez a tiszai ág. ev. egyházkerületnek s áldás ama férfiakra, kik megértve a haladó kor szükségletét, megértve, mily fontos a protestáns, világi elem egyik leghathatósabb tényezőjének, a jogászságnak protestáns szellemben való képzése, segítenek megmenteni a hazai ág. evang. egyház egyetlen ily intézetét, mely mindenkor teljesen méltónak mutatta magát a reá váró feladatokra. Már ez az egy vívmány is hervadhatlan érdeme Zelenkának, a kezdeményezni sőt alkotni tudó fáradhatlan püspöknek, ki oly gyorsan váltja valóra a hozzáfűzött reménységeket, Persze ez csak kezdete annak a nagy akciónak, mely e derék jogakadémia fennállását teljesen biztosítja. Nincs messze az idő — mint már fentebb is említém — midőn az oly vidéki jogiskoláknak, melyek az újonnan szervezendő államvizsgálatok tarthatásának jogát megakarják nyerni, más szóval élni s virágozni óhajtanak, nyolc rendes tanárt kell alkalmazni ok s amellett a jogtanári formai kvalifikáció is emelkedni fog és azzal a fizetésnek is lépést kell tartania. Némiképen oda számíthatom magamat az eperjesi kollégiumi pártfogóság körébe, meghozván a jogakadémiáért erőm szerint, jobb szívvel mint tehetséggel nyújtott áldozatomat. Ezért s mint a protestáns közösség tagja, a protestáns tanügy munkása, nem követek el illetlen merészséget, midőn a nevezett intézet belső ügyeivel törődöm. Nézetem szerint az ág. evang. egyházegyetemnek is meg kell hoznia az eperjesi jogakadémiáért a maga áldozatait s én hiszem, hogy meg is hozandja. Sáros vármegye ugyan odaadta egy országos gyűjtés, a Dessewffy Arisztid szobor-alap kamatait, s ez kétségkívül dicsérendő dolog, s emelt a nagynevű férfiúhoz méltó emléket a nevéről nevezett jogtanári székben, melyhez a javadalmazásnak mintegy 3 /'7 -éve 1 járul a kérdéses alap kamata a mostani viszonyok szerint. De a megye, mint ilyen, a sajátjából még nem áldozott, pedig Sárosnak a jogakadémia méltó büszkesége. Talán a magánosok áldozatkészsége is hozhat be ismét valamit. S ha mindez nem volna elég, száz és egy méltó okon lehet kérni a jogakadémia részére is az államsegélyt. Az államnak, nem csupán a nép- és középiskolák, hanem a felsőbb oktatás körül is nagy érdekei vannak, s hogy a jogakadémiák szükségesek és fejlesztendők, e tekintetben nem hivatkozom kisebb tekintélyre, mint gróf Csákyra, a közoktatási miniszterre. Méltó dicsekedéstek tárgya lehet az az elismerés is,
