Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-09-08 / 40. szám

nem kecsegtet, se nem fenyeget) — provokálhat ugyan esetleg igen érdekes és épületes discussiót, de kerületi határozatot alig. S én meg is vagyok arról győződve, hogy a nyitrai esperesség, mielőtt indítványát megfogalmazta, magát az unió kérdését minden oldalról meghányta vetette, hiszen épen ez az esperesség az, ameiy oly igen szeret szorosan vett egyházi, sőt — mint látjuk — java részben dogmaticai kérdéseket feszegetni. Hanem egy tekintetben mégis elvétette a dolgot: magamagát elektrice megvilágosítva, minket indokolás nélkül beterjesztett indítványával ép aziránt hagy teljes homályban, ami fő, t. i. hogy miféle unió az, ami neki savanyu. Mert főtiszteletü és méltóságos egyházkerületi közgyűlés! az unió szó ugy magában odadobva, lehet ám csupán csak afféle mumus, amivel az ismeretben gyengéket igen nagyon megijeszthetjük (s úgy tudom, hogy a legutóbbi püspökválasztás alkalmával ez a mumus bizonyos elemeknek igen nagy szolgálatokat is tett), hanem ha már ide is jónak látták behurcolni, mi szemébe nézünk s lerántjuk a leplet róla is, meg a mumus-játszókról is. Nos hát az unió nem kell önöknek. Nem hiszem, hogy a nyitrai esperesség — gondolataival a legmagasb ideális sphaerákban mozogva — egész általánosságban a keresztyén hitbeli unióra célozna, mert hiszen — lévén a keresztyénségnek alaptörekvése a Krisztusban való üdvnek az egész emberiséggel való közlése, Krisztusban minden hivőnek — zsidónak is meg görögnek is — egybeszerkesztése — akkor — ez ellen is tiltakozva — még csak a keresztyén nevet sem érdemelné meg. De nem gondolhat a szorosan vett evangéliomi hitben való unióra sem, mert hiszen — hála Istennek — legalább ez az egy szintén tény még ma is. Avagy nem lobog-e mindkét tábor zászlaján most is ott a »sola gratia«, »sola fide« és »scriptura sacra« jelszava? Amire a nyitrai esperesség gondol, az legjobb esetben sem lehet tehát más, mint az u. n. hittani — dogmatikai — unió. Nos hát, ha ettől félnek, megnyugtathatom. Legyenek arról meggyőződve, hogy ilyen unió nekünk sem kell (de azt hiszem a reformátusoknak sem), mert ezen uniónak erőltetése ép attól a céltól t.ávolítana el, amelyhez mi közeledni akarunk — önök boszuságára. Az ilyen unió még mi magunk közt is csak szakadásra vezetne. Mi az oka hát, hogy önök az unió dolgában mégis határozatot sürgetnek? Határozatot ott, ahol arra semmi szükség, mert e tekintetben köztünk nincs véleményeltérés. Igenis, van unió, amely a két evangélikus felekezet közölt régtől folyamatban van s melynek üdvös jelenségei napról-napra szemeink előtt vannak, mely lehetséges is, kívánatos is és erősbödik is. Tekintsenek csak egyháztársadalmí téren folyó közös munkálkodásunkra. De hát nem vettük észre, hogy e miatt valaha fájt volna az önök feje. Vagy ha igen, hát akkor miért nem tiltakoztak, ha közösen fenyegető bajok és veszélyek idején a két prot. felekezet nagyjai közös tanácskozásra gyűltek össze s közös akcióban egyesültek, hogy viribus unitis megvédelmezzék igazainkat ugy a r. kath. klérus, mint — ha kellett — az államkormány túlkapásai ellen? Vagy. ha igen, hát akkor miért nem tiltakoztak, midőn a legutóbbi zsinat alkalmával ugyancsak a két prot. felekezet követei küldöttségileg kölcsönösen résztvettek egymás hálaadó istenitiszteletén s közös emlékünnepet ültek? Vagy ha igen, hát akkor miért nem tiltakoztak, midőn a közös nyonor enyhítése s a közös érdek minél sikeresebb előmozdítása céljából a hazai összes protestánsok oltárára (s ugy tudom, önök ez oltárról élnek) br. Baldácsy letette nagyszerű alapítványát? Hát az unió eme beszédes és mindenekfelett önökre nézve hasznos tényei ellen nem volt szavuk. Mely unió miatt nem alhatnak tehát békén. Önök elhallgatták, megmondom én. Az az unió nem kell önöknek, amely a történeti viszonyok logikájánál fogva e haza összes protestánsait a hittani eltérések dacára is igazi magyar protestáns testvériségben, véd és dac-szövetségben, érdekközösségben szorosan egyesítette. Amit az Isten egybeszerkesztett, a hazafias magyar protestáns szivek unióját (pedig azok közt nem egy hű tót s német evangelikus szív dobog), ezt a százados küzdelmek és szenvedések, ezt az atyák együtt ontott drága vére szentelte uniót, ezt kárhoztatják önök, mert az nekünk jövőt biztosít, önök törekvéseire pedig halált hoz. S mert ezen magasztos uniónak e haza összes protestánsai között leglelkesebb hivét, leghatározottabb liarcosát, typikus képviselőjét, incarnatióját br. Prónay Dezsőben látják, innét az az évről évre megujuló dühös támadás, az a csúf hajsza, melyet a mi egyetemes felügyelőnk ellen intéznek. S nem gondolják meg, hogy a mily keveset árthatnak ép a személynek, kit űzőbe vettek, oly annyira gyalázzák meg egyházunk legmagasabb állását, mely iránt pedig önök is köteles tisztelettel tartoznának viseltetni. De mi az önök elkeseredésére, lelkesedéssel felelünk, s ép azért indítványukat teljes indignációval visszautasítjuk. TÁRCZ A. Tisza Kálmán a pátens idejében. 1859. szeptember l-jén jelent meg »a legfelsőbb nyilt parancs*, s szeptember 2-án annak foganatosítása végett a Thun-féle miniszteri rendelet, mely az egyházi önkormányzat századok vérével megpecsételt és országos törvények által biztosított elve helyére kétes értékű anyagi előnyökért a bürokratikus absolutizmus vagy legfeljebb a kegyelem elvét állította. A pátens megjelenése élénken foglalkoztatta a hazai és külföldi sajtót egyaránt, mely mozgalomnak igen hű és élénk képét nyújtja az akkoriban alig megindult »Prot. Egyházi és Iskolai Lap*, liévész I. »Néhány szó a Tájékozásról* című történeti visszaemlékezése (Figyelmező, VII 10) és Ballagi Gr. »A protestáns pátens és a sajtó* című legközelebb megjelent értekezése. A pátensellenes közvélemény egyik leghathatósabb organuma Ballagi Mórnak »Prot. Egyházi és Iskolai Lap«-ja volt, mely a pátensellenes mozgalommal rokonszenvező napi sajtót is prot. ügyekben táplálékkal látta el. S amidőn a magyarok ellen dühösködő »Österr. Zeitung* Pestről inspirált és csupa esetlenségek, ferde felfogások és gyanúsításokból álló egyik cikke (221. sz.) azt hangoztatta, hogy a pátens ellen csak a »Prot. Egyház és Iskolai Lap* csupán lelkészekből álló pártjának van kifogása, a világi elem ellenben s általában az egész protestáns közönség a pátenssel teljesen meg van elégedve, az ifjú Tisza Kálmán volt az első, ki az ellen tiltakozó szavát fölemelte. Itt tűnt föl Tisza legelőször, itt nyerte későbbi politikai hírnevének első keresztségét, s egyházilag csakugyan a pátens idejében tündökölt legfényesebben. »Tagadja — igy ir a »Prot. Egyh. és Iskolai Lap« 1859. 40. számában közölt »Viszonzás* című cikkében — hogy a »Prot. Egyh. és Isk. Lap« bármely pártnak orga-