Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-28 / 4. szám

kozott egekig Isten szent emberei által feljegyezve. Nincs könyv, mely oly óriás könyvtárak összeírására szolgált volna ihletül; nincs irodalmi mű. mely annyi másnak lett volna szülője, mint a biblia. Az atyák porlepte fóliánsaitól a könyvpiac legújabb termékeiig beláthatatlan irodalom nyugszik e tisztes alapon s az első századtól napjainkig mindig oly érdeklődés, tanulmány, magyarázat tárgya, mint egy más könyv sem. A biblián alapuló tudományos s gyakorlati irányú művek megszámlálhatatlan sokaságára elég csak rámutatnom ; a befolyásra, melyet e könyv s az ezzel kapcsolatos eszmék feldolgozása minden müveit nemzet irodalmára gyakorolt, elég csak utalnom : e művek s e befolyás ismerete nélkül egy nemzet irodalomtörténete sem irható meg a maga teljességében. Ezektől itt eltekintve, csak azon ellenállhatatlan befolyást óhajtom, a továbbiakhoz mintegy bevezetésként, röviden körvonalozni, melyet kezdettől máig a népek költészetére gyakorolt. Az emberi kedély, különösen az alakulóban levő kedély kiváló mértékben vallásos s ennek megfelelőleg csaknem minden kezdődő irodalomnak jellege majdnem kizárólag vallásos. A vallás hatja át a többi érzelmeket s a tények felfogása, a kül- és belvilág szemlélete, a látható s az érzéki tapasztalaton felül" álló dolgokkal szemben elfoglalt álláspont főként a vallásos nézlet szerint alakul. Ezért fonódik oly elválaszthatatlanul össze a fejlődni kezdő irodalmak emlékeiben a vallás és költészet. Az ó-kor naiv és klasszikus epopéái, a népek gyermekkedélyének ez első költői maradványai, egyúttal az illető népek vallásos hajlamainak s ismereteinek kézikönyvei; magában a bibliában, különösen annak régibb felében költészet, történelem és theologia édes testvérekként ölelkeznek. Nem természetes-e, hogy főként a kánon megalakulta után ez isteni kinyilatkoztatás tekintélyével felruházott könyv folyton inspirálólag hatott a költői kedélyekre. A legelső himnuszok, melyekben a vallásos lélek még töredezve buzog, a középkor ódai szárnyalású latin énekei, hol a lelkesült tartalom már csiszolt formákba helyezkedik. majd a német reformáció egyházi énekei, melyek főként Luther korában s után oly magasztos költői lendülettel szárnyalnak a világi dalok felett s azóta is a különböző énekeskönyvek egyes remekei a keresztyén vallásos érzület és költői ihlet egyformán édes szülöttei. De amint keresztyénségnek s általában a bibliának nemcsak a vallásos kedélyre számító s ható tulajdonsága, hanem és sok tekintetben tani oldala van: a biblia alapján munkálkodó írók e szempontot még inkább érvényesítették, mint az előbbit. S e célra igen alkalmas eszköznek tekintetett egyebek mellett a költészet, úgyhogy a tiszta inspiráción alapuló, mintegy benső lelki szükségességből előállott igazi vallásos költői művek mellett még nagyobb számú oly verses termékekkel találkozunk, melyek pusztán didaktikai céllal öntik a költészet formáiba a vallás, vagy a biblia egyes tételeit, tanait, könyveit, vagy kiváló alakjainak történetét. Minthogy az elméleti fejtegetések és tudományos értekezések az inkább kedélyi embert csak távolról, vagy alig érintik, mert az ily művek inkább az értelmi emberre hathatnak, mintegy magától kínálkozott a tetszetős költői alak, hogy a közölni óhajtott eszmék és tanok köz vetítőjeként felhasználtassék. Az ily költői munkálkodásnak tisztán gyakorlati célja volt: a bibliát s annak tanait megérthetővé tenni, népszerűsíteni, megkedveltetni s mintegy a nép tudalmába átvinni. Az ily munkákban azért a költészet nem lényeg, hanem csak forma; nem öncél, hanem eszköz s e körülményt e művek bírálatánál figyelmen kívül hagyni nem lehet. A legrégibb enemü kísérletek egész az ős egyházi atyákig nyúlnak vissza, kik latin, esetleg görög nyelven próbálkoznak meg egyes bibliai tárgyak költői feldolgozásával. A legelső nyomok Alexandriai Kelemenig s Nazianzi Gergelyig vezetnek, kik közül ez utóbbinak tulajdonítja a kritikusok legnagyobb része a »Szenvedő Krisztus* cím alatt fenmaradt görög tragédiát, mely műben Villemain nézete szerint »a megható és merész költői inventió bámulatot érdemel« 1

). Juvencus már a Konstantin korában irt hexameterekben egy evangéliomi történetet, Dracontius a világteremtésről, Victorin a Makkabeusokról, Sedulius a Krisztus csodatételeiről irnak latin becseket.2

) Általában latin nyelven irt ilynemű költői munkákkal a legtöbb nemzetnél későbbi korban is gyakran találkozunk.3

) A fenti munkákkal csaknem egyidejűleg álltak elő az úgynevezett Homerocentók, vagyis azon művek, melyek az lliás és Odüsseia vagy harmadfél ezer verséből műasztalosi ügyességgel állítják össze mozaikszerűen a Jézus élettörténetét, a nélkül, hogy az eredeti szövegen egy betűt is változtatnának, így akarván mintegy a népnél az előtte már ismert és kedvelt szöveg köntösében behízelegni az uj tan hirdetőjének személyiségét.4

) Á nemzeti irodalmak úgyszólván a biblia járszalagán kezdenek önállóságra törekedni. Félénk bibliafordítási kísérletek, költői és prózai töredékek a biblia egyes helyei alapján, majd már némi művészettel, de mindenesetre öntudatossággal kidolgozott nagyobb szabású bibliai költemények vetnek világot a különböző népek irodalmának őshomályába, mert az összes irodalomnak egész a XlI-ik századig jobbára csak vallásos tárgyú emlékei vannak. Felettébb érdekes volna részletesen nyomozni e vallásos költészet bibliai jellegét, e helyen azonban meg kell elégednünk némi futólagos történeti áttekintéssel, főfigyelemmel a német vallásos költészetre, mint amelynek irodalmunkra már fekvésénél fogva is legnagyobb hatása volt. Már az V-ik században van jele, hogy bizonyosan a latin egyházi költészet nyomán, egy nyugoti góth meg próbálkozik valami bibliai hely költői átírásával, mely kísérlet utánzását a VITI-ik századból több ilynemű töredék bizonyítja; 5

) az angol-szászoknál egy Coedmon már 680 körül, tehát nem sokkal a keresztyén vallás felvétele után himnuszokat zeng s ugyan e korból maradt fenn egy töredék, melyben az ismeretlen szerző megragadóan erőteljes vonásokkal irja Judit történetét. Egy másik Coedmon már a biblia parafrázisát adja oly lüktető hévvel s költőien színezve, hogy ez még fordításában is megkap.6

) A francia ősköltészet hagyományai közt is számos vallásos s bizonynyal bibliai, tárgyú költemény van, a mint ez az V. Károly könyvtárának megmaradt címjegyzékéből látható, de ezekről a mai kor már meg sem emlékezik.7

) Sokkal nagyobb súlyt fektet a német irodalomtörténet a maga evangéliom-harmoniáira, melyek közül főként kettő: az ó-szász »Heliand« a lX-ik századból s utána az Otfried »Krist«-je valóban figyelmet érdemlő alkotások. A Heliand (Heiland — Megváltó. Üdvözítő) az úgynevezett Tatián-féle latin evangéliom-harmonia, egy a Vulgata szerinti négy evangéliomból tervszerűen össze*) Egyetemes Philologiai Közlöny. VI. 452. 2) Gervinus, Die deutsche Dichtung. I. 66. 3) Hrotsuit (Roswitha) német apáca a X-ik században latinul irja drámáit, melyekben legendái alapon a keresztyén vallás fönségét hirdeti. Heinrich G. Német irod. tört. I. 125. kk. — Hugó Grotius a XVIÍ-ik században latin versekben énekli »Christus patiens«-ét s Gryphius ugyan e tárgyat szintén latin költeményben dolgozza fel. 4) Egy. Philologiai Közlöny. VI. 443. b) Gervinus id. mű. I. 67, 69. «) Taine, Az angol irodalom története. I. 77. 78. 80. 82—84. 7) Nisard. A francia irodalom története. I. 122. 128.