Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-25 / 38. szám

jó alkalmat most megragadni! »Áron is megvegyük az alkalmatosságot!* vagy a mint Lukács mondja: »Kérjetek és megadatik néktek, keressétek és megtaláljátok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert valaki kér, elvészi; és a kereső megtalálja;* stb. (Lukács ev. XI. v. 9—10.). Vajha mi is megtalálnánk azt, amit keresünk! Quod Deus faxit! Abauj-Szántó, 1892. Czékus László, ev. pap. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházszertartástan. (Liturgika.) Az ev. ref. lelkészek, de főként hittanhallgató tanítványai számára készítette Csiky Lajos debreczeni ev. ref. theol. akad. tanár. Ára 1 frt. Szerző tulajdona. Debreczen. Nyomatott a város könyvnyomdájában. 1892. 508. 8-adrét. 140 lap. I. »Főként hittanhallgató tanítványaimra tekintettel, hogy tanulmányaik megkönnyítése céljából kézikönyvet adhassak nekiek, határoztam el magamat ez egyházszertartástan összeállítására és kiadására.« Igy szól a buzgó munkásságu s tanítványai előhaladása iránt melegen érdeklődő szerző e most jelzett műhöz irt előszavában, s úgy hiszem, már ezzel is eléggé indokolva van ez ujabb könyvének megjelenése. Tanítványait fölmenti ezzel a sok drága időt rabló studium-másolgatástól, mely hazai prot. theol. intézeteink egyik még mindig dívó, sajnálatos, bár a körülmények által többé kevésbé indokolt specialitása, de egyszersmind valóságos anachronizmus a gőzsajtó és villamosság e századának utolsó évtizedében. Ezért csak örömmel üdvözölhetjük a szerzőt, hogy fáradságot nem kiméivé, előbb Enchetikájával, s most ime e nagy szorgalommal összeállított Liturgikával ajándékozta meg a hittanhallgató ifjúságot, nem különben a liturgikai művekben is annyira szegény magyar prot. egyházunkat. A szerző különben szerényen, »minden nagyobb igények nélkül lép e munkával a világ elé,« kötelességszerűleg kijelentvén, hogy müvének főként elméleti részét Van Oostrrzee utrechti, immár elhunyt egyetemi tanár gyakorlati theol. műve után dolgozta, sőt »egyházszertartástanának elvi kérdéseit majdnem egészen csak fordította*. Lehet-e, szabad-e már most e nyilt kijelentés után nekünk magasabb igényekkel lépnünk föl e művel szemben, holott hazai theol. tudományosságunk vajmi kevéssé mívelt mezején őszinte örömmel kell üdvözölnünk bárkit, aki ha nem is alapvető, de legalább útegyengető munkára hajlandó vállalkozni ez elhanyagolt téren. Csak félve s szerény óhajtáskép teszem hát azt a megjegyzést: Nem lehetne-e már egyszer s hovatovább nagyobb mértékben függetleníteni magunkat a külföldi tudományos irodalomtól? s hogy ha már az idegen kútfőket egészen nem mellőzhetik a theol. irodalmi szakmában búvárkodó iróink és tudósaink, legalább igyekeznének dolgozataikban többékevésbé önálló s a magyar nemzeti géniusznak megfelelő felfogást és tárgyalási modort érvényesíteni. Az, akinek nyelvi ismereteinél fogva, mint szerzőnek is, módjában áll, sőt hivatása, alaposan tanulmányozni a külföldi protestantizmus valóban bámulatos irodalmi termékeit: egy kis erőfeszítéssel s kissé nagyobb önbizalommal — úgy vélem — képes is volna legalább annyi eredetiséggel és tudományossággal irt művet alkotni, mint teszem a külföld másodrendű irói, kik szintén csak 5—6 műből gyúrják össze a hetediket. E megjegyzéssel azonban semmit sem akarok levonni Csiky Lajos irói munkássága érdeméből, hisz érzem, tudom, hogy ily magas követeléssel eloállani még mindig alig lehet, a mi sajnálatos egyháztársadalmi viszonyaink között, holott még az egészen sajátos gondolkodással és vallásossággal biró jó magyar népet is többnyire nem a magunk szellemi konyhájáról, hanem németnek, angolnak, francziának való lelki táplálékkal, fordított tractatusokkal és prédikációkkal tartjuk, azaz koplaltatjuk. De talán mégis megengedhető, hogy olykor olykor rámutassunk arra a magasan fekvő célra, mely felé a magyar theol. tudományosságnak is törekednie kell, s hiszszük — mert jól ismerjük lankadatlan buzgalmát — törekedni fog maga az érdemes szerző is. Amint hogy e törekvésnek némileg e munkájában is jelét adja már, amennyiben, mint az előszóban mondja, művének főként gyakorlati részében maga a szerző adta meg a rendszert, s »a figyelmes olvasó látni fogja — úgymond — hogy az egész szertartástanon egy magyar ref. theologus szelleme ömlik át«. Lapozgassuk hát végig e munkát, s abban a reményben, hogy a szerző nem veszi rossz néven, amint hogy előszavában maga kéri a kritikát, tegyük meg könyvére szerény észrevételeinket. A mű felosztása a következő. Terjedelmes bevezetés (3—24 1.) után elméleti és gyakorlati liturgikára oszlik fel, az elméleti részben a liturgikai alapelvekről, a gyakorlatiban a liturgikai szabályokról értekezvén. A munka zömét e második rész (39—137. 1.) képezi, amelylyel szemben tehát az elméleti rész mintha némi rövidséget szenvedne. A gyakorlati liturgikát viszont három szakaszra osztja fel a szerző: 1. liturgiái kellékek, 2. liturgiái cselekvények, 3. liturgiái személyiség címek alatt. Itt meg a középső szakasz foglalja el megint az aránytalanul nagyobb helyet (61—134. 1.), amint hogy ez ismét uj hármas felosztás alá esik, a következő alcímek szerint: I. közönséges istenitisztelet, II. sakramentomok kiszolgáltatása, III. egyházi vallásos cselekvények. Csak ez utóbbi felosztásra kívánom megjegyezni, hogy véleményem szerint az nem épen szerencsés, mert nem eléggé szabatos, egyházi vallásos cselekvény lévén a sakramentomok kiszolgáltatása ép ugy, mint a közönséges istenitiszteletben előforduló aktusok is. Beismerem azonban, hogy e túlnyomóan gyakorlati tudománynak, a liturgikának, kissé bajos dolog is ugy a tudományos, mint a gyakorlati követelményeknek egyaránt megfelelő felosztást adni. A gyakorlati rész természetesen bármilyen felosztás mellett mindig domináló helyzetbe jut a történelmi és alapvető rész felett, s viszont nem kisebb nehézséggel jár az egyes liturgiái cselekvényeknek is teljesen logikus rendjét megállapítani. A bevezetésben szerző mindenekelőtt az egyházszertartástan fogalmát adja; nem elég szabatosan és világosan, mit maga is érzett, mert hosszas körülírással él. E fogalmi meghatározásnál jobb, mert egyszerűbb, a Tóth Mihály liturgikájában olvasható definíció. Szól azután a liturgika szó eredetéről, a liturgiái iratokról s csak pár szóval a liturgika fontosságáról. A 2. §-ban az istenitisztelet történetét adja elő, szólván a pogányság vallásáról, majd a héber istenitiszteletről a pátriárchai, a mózesi és a prófétai időszak alatt. Áttérve a ker. istenitiszteletre, erről azt mondja: »A megváltatás tudatának feltüntetése sajátképeni tartalma a ker. istenitiszteletnek, melyben a bűn kegyelmet igyekszik találni.* Kiérzik belőle a nem magyar észjárás, az, hogy ezt egyenesen Oosterzee mondja.