Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-11 / 36. szám

melyhez Remete a magyarság és reformátusság véghelyén támaszkodni látszik — A vas-Újváros. Harangoznak K.-Remetén, de csak egy haranggal, a nagyobbik az ünnepély előtti napon használhatlanná repedt. Megtelik az Istenháza buzgó hivőkkel; de bár fulladásig töltözik a diszes tiszta templom, alig képes felét befogadni azoknak, a kik eljöttek az urnák nevében, hogy fogadják az üdvözlet áldását püspöki ajkakról: Áldunk titeket, kik az Ur házából valók vagytok. Megzendül a CV-ik Zsoltár háladala, zeng buzgón, zeng örömkönyek csuklásai között, az l. és 2-ik versen át, aztán felálló, majd a 233-ik dicséret: Nagy Isten, téged az egeknek egei be nem foghatnak első verse. Szószékre lép a püspök, nem templomot szentel, tornyot avat hála-istentisztelettel, nem refleotál tehát a minden templomszentelési imák ősképére, Salamon imájára (2 Krón. 6\ hanem tornyokra. Nem Bábel ez, melyet büszkeség emelt, nyelvzavar és elszóratás követett; nem ama torony, melyben bent, melyre az ellenség elrettentésére kifüggesztve dárdák, kópiák, paizsok és egyéb öldöklő fegyverek ezrei valának: ezt az Isten előtti alázat és mély hódolat hangyaszorgalma emelte a fészkedöfött fecskeiparkodásával azon Atya iránti hála és bizalom kifejezésére, aki ha gyermekei hitének megpróbálására megengedte is, hogy ledőljön az első torony; de nem azt, hogy gyermekei körül annak romlása által csak egy is elveszszen. Ennek csúcsán csillag ragyog: jelképe ama bethlehemi csillagnak, mely minden népeknek, nemzetségeknek és népfajoknak ama helyet jelzi, a hol világ békessége volt szülemlőben, kivel lőn dicsőség mennyben az erős Istennek és e földön békeség s az emberekhez jóakarat. Ez a torony nem a szertetelepülés célzatával, de egymásközt és az Istennel szorosabb egyesülés szent tényéből emelkedett sudaran fel; ezalatt egy ur hirdettetik a Jézus egy hit és az evangéliom minden egyenetlent megegyenesítő, minden fogyatkozást megszámláló, mindeneket egyesítő megváltó isteni szerelme, mely előtt nincs sem zsidó, sem görög, sem római, sem arameai, sem dák. sem szarmata: mert mindnyájan egy vagytok a Jézus Krisztusban. Reflectál mindenek felett a legerősebb toronyra: az Urnák nevére, ez erős torony védő árnyába esdi be a templomot, a tornyot, a népet, a nemzetségeket, kegyelmet kérvén onnan felül, hogy az apák, a fiak, az unokák nagy sok nemzetségeken át ugy járhassanak az Ur előtt, hogy az Ur neve mindenha erős tornyuk és bátorságok, menedékök lehessen. Mig a püspök nagy buzgón imigy imádkozott, nekünk, kik 4-2 év óta kisérjük figyelmünkkel, mint kiséri hold vagy napvirág a sugár forrását, fokról fokra nőtt alakja; nem a költők szárnyas lovának biztos lovagja állt többé előttünk, ki most pajzán nyillal és attikai sóval kényszeríti a maradi gyülekezetet korigényeknek megfelelő külső és belső építkezésre »Egy régi templom« rajzával. Mi templom ez? Körülbelől olyan — minőnek nem kéne lenni, de sok van — melyben gödrös bakolt sárból a kövezet stb. Majd lassú, komoly lépésbe kényszerítve: a » Bűnbánó énekében« ereszti meg vallásos lelke fellengő gondolatait s kedélye mély érzelmeit: Templomodba jöttem, oh nagy Isten! Bűnbe sülyedt téveteg fiad stb., melyben minden versszak refrainje: Irgalom nagy Isten! irgalom! Nem a férfiú állt előttünk, ki esperesi pásztorbottal kezében komoly eszmecserét folytat Clióval egyházunk legbensőbb története felett, nem is családi elődeivel állítá párhuzamba meghatott lelkünk; pedig teheti vala: a templomszentelés az ő családjában örökség szerint menvén nem tudom hány nemzedéken firól fira és ekklézsiáról ekldézsiára, szájról szájra járván át mind e mai napig azon becses imának első sorai, melyekkel atyja (?) az urai templomot felavatá: »Nagy a seregeknek ura; De azért a kisded Ura Oltárt épít őnéki!« A püspök állt előttünk hivatala egész egyszerű fenségében a Hevesi Mihályok, Tordai Demeterek, Boldi Sebők utóda a negyvenkettedik és Szatmármegyéből a tizenhatodik püspök a tiszántúli egyházkerület kormányán és jól esett éreznünk, hogy a nélkülünk lett püspökkel, ki elveiben és szellemében az egyetemes reformált egyházé, tehát mienk is, a szülőmegye közösségében találkoznak és buzgón ismételtük lelkünkben az avas-ujvárosi lelkész üdvözlő fohászát, hogy az Isten őt az emberi élet legmagasb határaig egyházunk s hazánk javára tartsa meg. Közvetlen utána az avas-ujvárosi lelkész, Szél György lépett a szószékre és 2. Krón. 24: 4. és 13. vers igéi alapján: »Ezek után végezé magában Jóás, hogy az Ur házát megépítené. Munkálkodának azért a mívesek és az ő kezek által a romlások megépülének és helyre állaták az Urnák házát az elébbeni áílapotja szerint és megerősíték azt.« Szólott festő csengő hanggal, művészi plasztikával a két Révész egyénítésével arról, hogy nem elég, hogy készen a ház, az nem szentel meg, hanem építtessetek fel lelki házzá a szózat értelmében: Isten temploma vagytok. Felépültök pedig L igaz hit által, 2. engedelmesség által Istennek, ha akaratod akarata, tetszésed tetszése leszen, stb. Hogy utat nem tévesztének az igék, mutatá a figyelem, mely Ámenig osztatlanul kisérte azokat. Végre a helybeli lelkész tartott előadást egyháza és a templom s torony történetéből, kiemelve a remetei elődöknek lelkesítő példáját, akik vallási meggyőződésökért oda hagyák ősi fészköket: Belső-Remetét Máramarosban és készebbek Szatmármegyében Külső-Remetét alapítani meg, csakhogy lélekben és igazságban imádhassák Istenöket saját bitök szerint. A megrepedt harang újraöntésére és az építkezésből fenmaradt némi adósság törlesztésére kitett perselybe ötvenhat forint és néhány krajcár gyűlt. Az ünnepség komolyabb fele után az ifjúság ünnepségei vették kezdetüket. Mert a püspök urnák kísérőjével, Peterdi K. esperes úrral és öcscsével, Kiss Albert d—i lelkészszel és a bikszádi vendégsereggel Bikszádra távoztával azonnal rázendült a zene két bálhelyiségben is. Az uri bálból a bevétel 120 frt, a népmulatságól 140 forint körül vala, amiből a kiadások letudásával is jelentékeny bevételi összeg maradt az egyház javára, mely nemcsak ezt, de minden jók elismerését és szeretetét, és azt érdemelte ki, hogy az ünnepségből távozóknak, ha nem is ajkairól, de sziveiből búcsudalként buzogjanak az ünnepély templomi részét bezáró eme dicséret-vers szavai: Vigyázzanak Uram szemeid Ez imádságnak házára, Ne jöjjenek Ítéleteid Ennek elpusztítására! Kedvezz e templomnak, Hogy sok embernyomnak Még unokája, Lelke szükségéhez Képest a mit érez, Itt megtalálja!!! r. I.