Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-08-04 / 35. szám

külön élő házastársak; vannak vadházasságban élők, kik az apostol intéséről megfeledkeznek : »Tiszteletes mindenek között a házasság és a fertelmesség nélkül való ágyasház; a paráznákat pedig és a házasságrontókat az Isten megítéli* (Zsid. 13. 4.), sőt az Ur hetedik parancsolatjáról is. De ezek kevesen vannak s a közmegvetés és botránkozás sújtja őket. Szomorú mégis, hogy mikor a békételen párok a lelkész és a presbyterium által atyailag megintetnek, annak foganatja nincs. E részben azonban a legszomorúbb, s már. valóban setét folt a gyülekezet erkölcsi életén, annak a részben bár mindenki előtt ismeretes bűnnek a gyakorlása, melyeket én sem akarok megnevezni, de meg akarok bélyegezni. Tagadhatjátok-e? Nem bizonyítja-e a lélekszám, de különösen a gyermekek szembetűnő fogyatkozása? 1819-ben, ezelőtt 73 évvel, a mióta mindenütt, a hová az a bűn be nem férkőzhetett, növekedett a gyermekek száma, itt folyton fogy. Akkor volt 512 tanköteles iskolás gyermek; 1847-ben már 584, tehát 72-vel több; és ma csak 451, tehát 61-el kevesebb, mint 1819-ben, és 133-mal kevesebb, mint ezelőtt 45 évvel! Es mit bizonyít az. hogy kivált jobbmodú családokban egy-két gyermeknél több alig találtatik ? És nem üldözött-e a törvény is már közöttetek egy, e rettenetes bűnnel foglalkozó gyanús személyt, roszszabbat a boszorkánynál ? ! Ne tagadja senki a maga bűnét! Ne szépítse, ne takarja a gyülekezet! Mert ha valami, ez idézheti fel ránk e vidékre a Sodorna és Gomora veszedelmét. Még egy panaszom van ellenetek: hogy a fiatalság az öregeket, sőt némelyek a felnőttek közt is az előttetek járókat nem tisztelitek. »A vén ember előtt állj fel, és az ő orcáját megbecsüljed*, ismétlem, igy int már Mózes. Kivált ha bölcs, jó, példaadó, felvigyázó, vagy elöljáró, mint agg lelkésztek, kit 40 év óta ismerek és becsülök. Mindezekért pedig atyámfiai, fogadjátok szívesen az én jó indulatból eredt intéseimet. Én is öreg vagyok már és teljes gyengeségekkel. Azért csak kérni tudok, s Istenhez könyörögni Jertek könyörögjetek ti is velem.* Meg kell említenünk, hogy egyházmegyénk szeretett esperese: Baksay Sándor, e beszéd alatt érkezett Dunapatajra és jött be a templomba. El nem halasztható hivatalos kötelesség: egy fontos ügyben tartott egyháztanácsi ülés gátolta, hogy előbb a főpásztorhoz csatlakozzék. Innentul azonban hü kísérője volt a püspök urnák, egész egyházmegyéjében. A templomi beszéd után — gróf Teleki József kíséretében — azonnal elutazott a főpásztor. A hartai állomáshoz ment és onnét Budapestre, máskorra halasztván a dunapataji egyház tüzetesebb látogatását. Másnapra az egyház egy nagy bankettet rendezett, mely most már az ünnepelt nélkül folyt le. A 64 jelenlevő nevében üdvözlő távirat küldetett a távolba szomorú kötelességet teljesítő főpásztornak. Ordason a közbejött elutazás miatt — minden fogadási készület kárba veszett. Főpásztorunk május hó 12-én reggeli félnégy órakor hajóval érkezett oda. Köszönet a Duna-gőzhajótársaságnak e helyen is, amiért magas utazója kedvéért az ordasi állomásnál kivételesen kiszállást eszközölt. Főpásztorunk megérkezése után pihenésre vonult vissza, melyre a két éjszakai hajón utazás után nagyon is szüksége volt. A hajónál az ordasi lelkész és a püspöki kiséret tagjai — várták és fogadták a püspök urat és a paplakra kisérték. A templomi szertartás 9 V2 órakor vette kezdetét. Az ordasi gyülekezet örvendező tagjai, valamint a környékből érkezett vendégek teljesen megtöltötték a csinos és előkelően feldíszített templomot. A főpásztor most már az esperes megérkezésével teljessé vált kíséretével vonult be a templomba. Ének végeztével a következő beszédet tartotta. »Kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és a mi urunktól, a Jézus Krisztustól. Amen. Örömmel jöttem hozzátok, ordasi kisded gyülekezet, mert a régi időkből ismerem a ti vallásos és egyházias érzelmeiteket, ami leginkább a kis gyülekezetek sajátsága, (mint általában a kicsinyek jobbak, mint a nagyok) és ti is engem örömmel fogadtok, mert ti is ismertek engemet, »mint a pásztor ismeri a juhokat és a juhok is ismerik a pásztort*. De vájjon »meghalljátok-e az én szózatomat és követitek-e azt? mint Jézus az ő példabeszédét* (Ján. X. 1—4) végezi. Hallgassatok meg, mert igaz szeretetből szólok. Ha dicsérlek és ha korhollak, az mind szeretetből van. És hogy mindjárt a nekem is, nektek is kedvesebben kezdjem, azokat akarom említeni, melyek a ti dicséretetekre szólnak. A ti ragaszkodásotok egyházatokhoz, vallásotokhoz, melyről titeket sem a rajongók, sem a hitetlenek rossz példái és csábításai, sem a világi gond vagy haszon el nem tántorít. Mert szeretitek a templomot és az Isten igéjét, s attól, ha a sürgős munka nem kényszerít, még hétköznap sem maradtok távol. Az egyház iránti tartozásaitokat is készséggel megadjátok. Egyházi felsőségetcket tisztelitek, annak engedelmeskedtek; lelkipásztorotokat megbecsülitek, s bár még fiatal, intéseit megfogadjátok. Egymás között, a hívek gyülekezetében s a polgári községben békességben éltek; s ennek szép bizonyítéka, különösen a község jóindulatának az egyház iránt örvendetes jele, hogy a polgári község sohasem tagadja meg segítségét az egyháztól, s legközelebbről a segédtanító fizetését a község adja ki, s a már halaszthatatlanul szükségessé vált papilak építését is tetemes segélylyel — egyelőre 20,000 téglával — igérte előmozdítani. Helyes tőletek az is, hogy ti a sokkal kisebb számú más keresztyén felekezetűekkel (róm. kath.): jó békességben vagytok, azokkal családi összeköttetésbe lépni nem idegenkedtek. Dicséretes az is, hogy iskolátok rendben van, a tanév a törvénynek megfelelő s gyermekeiteket elég pontosan iskoláztatjátok. Erkölcsi életetek is. mely a virágzó vallásos élet legnemesebb gyümölcse, általában és egészben véve dicsérendő. Iszákosság, korhelység — magyar népünk ez egyik mételye — köztetek nem uralkodik. A házassági életet tiszteletben tartjátok, törvénytelen különélések, vadházasságok, törvénytelen gyermekek köztetek ritkán fordulnak elő. Mind dicséretes dolog s vajha ezzel végezhetném beszédemet. De hogy fér össze ezekkel, a mit fájdalom közöttetek is tapasztalunk s a mire most figyelmeteket és ha kell, atyai vesszőm fenyítékét is fordítani akarom, az, hogy közöttetek az Isten legdrágább adományai — a gyermekek —• oly kevés becsben állanak? Mert mit jelent az, hogy köztetek a szülöttek száma évről évre kevesebb a halottakénál s a miatt annyira fogytok, hogy 1819 év óta (73 év alatt) mialatt más községek tetemesen szaporodtak, ti 1022-ről 75l-re, tehát több mint egy negyed részszel fogytatok; akkor az iskolások számát boldog emlékezetű elődöm Báthori Gábor 145-tel jegyezhette, én ma csak 66 tal jegyezhetem. Vájjon véletlen ez? Vájjon a rossz idők kedvezőtlen alakulása? Vájjon uralkodó járványok az okai (minő jelenben is?) — Ámbár ezeknek pusztításában hibásak részben a szülék is. Nem — hanem az a titkos bűn, melyet meg sem akarok nevezni. Vájjon ez a nagy gyermekhalandóság, járvány is. nem Isten büntetése-e rajtatok?