Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-28 / 34. szám

gének élén, melyhez temérdeken csatlakoztak a hartai gazdák is, vegyesen mind a két felekezetből. Ötvenre tehető a kocsik száma, melyeken ide a főpásztor elébe jöttek és a melyekkel innen kezdve, a kísérethez csatlakoztak. A főpásztor Hauer szép és meleg üdvözlő szavaira örömének adott kifejezést a szívélyes fogadtatás felett, majd kiemelte látogatásának célját és fontos voltát. »Nem csupán csak a kötelesség ama parancsszava hozott ide, mely elében szabja, hogy a felügyeletemre bízott egyházakat személyesen megismerjem — mondá többek között —, mert hiszen ismerem főképen ezen egyházmegye egyházait és ebben a hartai egyházat kétféle minőségben is, ugy is, mint az egyházmegye volt esperese, ugy is, mint a megyének volt tanfelügyelője: hanem jöttem atyai szeretettel, mely néha dorgál is, ha kell, azért, hogy rámutassak a hibákra, a rossz szokásokra, a megcsontosodott százados visszásságokra és feltárjam a hívek előtt, hogy miképen szabadulhatnak meg ezektől.* Az oktató főpásztori szavakra, melyekben az atyai szeretet melege nyilvánult, éljenzés között megindult a menet Harta felé, közbe-közbe tarack-durrogatás váltva fel az éljen hangjait. Harta határánál a község elöljárósága, itt is mint mindenütt, valláskülönbség nélkül, élén a község derék jegyzőjével: Gallé Elekkel fogadta a főpásztort. Gallé Elek csinosan átgondolt szellemes beszéddel üdvözölte. Az Ároni-család sarja, ki egykor az Úr oltára körül forgolódott, megmutatta, hogy még mindig hű régi emlékeihez. A hartai nők nevében Gallé Elekné urnő szívélyes szavak mellett, egy szép koszorút nyújtott át a főpásztornak. Püspök ur meghatva felelt a szeretet e nyilvánulásaira. A község és az egyház közötti viszonyt fejtegette, melynek egy jól vezetett községben mindig őszintének és bensőnek kell lenni. Mindegyiknek nemes a célja — mondá — de e nemes célját mindenik, különböző utakon haladva bár, az egymás iránt táplált szeretetben való égyesülés által érheti el. Kitörő éljen és tarack-durrogás hangzott szavaira. Innen kezdve valóságos diadalút volt a Hartára való bevonulás. Mindkét oldalt éljenző tömeg sorfala, előttünk felzászlózott diadalkapu, ünnepi örömben úszó arcok, harangok zúgása, zászlók a házakon, a templomokon. A diadalkapunál hartai leánykák állították meg a menetet, kiknek nevében Murányi Matild k. a. üdvözlő szavak kíséretében szép csokrot nyújtott át. A püspök urnák e leánykák számára is volt néhány kedves szava. A paplak előtt Draskovits Zsigmond lelkész az egyházi elöljárósággal fogadta a várva-várt kedves vendéget. Lelkesült szavakkal, messze elható hangon üdvözölte a főpásztort. Ecsetelte bajaikat és a vágyat, melyet bajaik enyhítése céljából a főpásztori látogatáshoz és annak bölcs tanácsaihoz és intézkedéseihez fűznek. Majd ünnepi örömre hívta fel népét, magyar és német nyelven, hogy megérkezett immáron a kedves főpásztor. Szász Károly püspök ur szintén magyarul és németül beszélt a néphez, figyelmeztette őket, hogy amint örömmel jött körükbe, fogadják ők is szívesen atyai intéseit; meghívta őket a templomba, hol mindnyájukhoz, de különösen a nőkhöz, anyanyelvükön, németül is kiván beszélni. Betérve a paplakba, rövid pihenés után, megszólaltak a templomba hívó harangok. Mindnyájan oda siettünk és itt, a buzgó német ének után főpászíorunk a következő két beszédet tartotta. »Kegyelem nektek és békesség az Atya Istentől és a mi Urunktól, a Jézus Krisztustól. Ámen. Á solti egyházmegyében megkezdett püspöki látogatásom sorát újra felvéve, először jöttem hozzátok, hartai atyafiak! — hogy nektek is megmondjam az igazat, a mint szivemen fekszik, és megbeszéljem veletek, a mi békességetekre valók. »Először is a ti nemzetiségetekre és nyelvetekre, örömmel jegyzem meg, hogy mióta nem láttalak — 1861. és 1871. — haladtatok a magyarosodásban, bár asszonyaitok ebben még hátra vannak; ezt nekik mindjárt, ha németül szólok, szemökre fogom vetni. A mi a nyelven kívül a nemzeti szokásokat, öltözetet és egyebeket illeti, ezekhez ragaszkodni, ezeket megtartani szép és helyes, de nem túlságosan; ezekre nézve is inkább az asszonyok öltözködésére lesz észrevételem. »Megjegyzem általában, hogy mivel ti már 168 év óta vagytok itt (1724-ben telepítvén őseiteket Würtem bergből gróf Ráday), jobban kellett volna új hazátok népéhez simulnotok. Miután ebben már haladni kezdettetek, haladjatok tovább is. A hol több nyelvű és nemzetiségű nép van egy országban, azok csak a kölcsönös engedékenység és egymáshoz simulás által olvadhatnak össze és lehetnek egymással békességben. A magyarok tanuljanak a németektől szorgalmat, takarékosságot, a németek a magyaroktól erőt, bátorságot, buzgóságot. »Itt ugyan magyar a községben nincs, de a szomszédbeli magyaroktól el lehet sajátítani ezeket. Fájdalom, olyan valamit sajátítottatok el, amit nem kellett volna. Erről is az asszonyokhoz kívánok beszélni. S ez annál különösebb mert különben a jó német faj az erkölcsök tisztaságát megőrizte; itt a férfiak és nők egyaránt munkások, szorgalmatosak, józanok; itt iszákosság, káromkodás, verekedések nincsenek; vadházasságok, törvénytelen gyermekek alig fordulnak elő. A szorgalmatosság pedig még nagyobb, mint kellene. Ne értsetek félre. A szorgalmas munkálkodás szép erény, de az is lehet túlságos. Vegyétek eszetekbe, hogy Jézus is megfeddette Mártát. És a túlságos szorgalmatosság ellen a hegyi prédikációban is kikelt, midőn ezt mondotta: »Ne legyetek szorgalmatosak a ti életetekről mit egyetek, vagy mit igyatok; sem a ti testetekről, mivel öltöztessetek: nemde nem nagyobb-e a lélek, hogynem az eledel, és a test, hogy nem az öltözet?« Ismét: »Az öltözetről is mit szorgalmatoskodtok ? Vegyétek eszetekbe a mezei liliomokat, mimódon nevekednek; nem munkálkodnak és nem fonnak : mindazáltal mondom néktek, hogy Salamon is minden királyi dicsőségében nem öltözött úgy, mint ezek közül egv«. »De van még valami, amit a magyaroktól nem kell eltanulni: ez a versengés, a patvarkodás. Ti magatok között, lelkipásztoraitokkal mindig jó békességben éltetek; mostanában legközelebbi és kissé távolabbi szomszédaitoktól (a hartai ág. hitvallásűaktól és a dunapataji reformátusoktól) látjátok a versengéseket a gyülekezetben, lelkészeikkel és egyházi felsőbbségeikkel, s ti a helyett, hogy ezeket annál jobban megútálnátok, még inkább példát vesztek tőlük vagy legalább jelek mutatkoznak, hogy erre hajlandók volnátok, különösen pedig hajlandóságot mutattok az atyafiak között és általában a gyülekezet tagjai között való versengésekre és gyűlölködésre. Ezt ne tegyétek, sőt inkább látva mások versengéseinek rútságát, ti magatok között annál inkább tartsátok fel a békességet, hogy Isten fiainak nevestessetek. (Máté 5. 9.) »Ez is hiba bennetek, hogy ti az egyház szükségei iránt szűkmarkúak vagytok, sajnáljátok filléreiteket attól az édes anyától mely a ti lelki szükségeitekről gondoskodik. Jusson eszetekbe a nagy apostol mondása: A szenteknek szükségeire adakozók legyetek (Róm. 12. 13.) és ismét: Mindenekkel jót tegyünk, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédivel. (Gal. V. 6. 10) »Dicsérem vallástokhoz való ragaszkodástokat, templom- és urasztal-látogatástokat, a kitérések ritkaságát, s ha ez megtörténnék, az egész gyülekezet, felháborodását ily eseten. Dicsérem a perselyetekben mutatkozó buzgó-