Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-21 / 33. szám

nek negyedik részében az 5. versben mondja: egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség. De mi, midőn azt mondjuk, hogy egy a hit, akkor ez alatt azt értjük, hogy az az egyetemes keresztyénség, mint mondjuk a Credóban, a melynek minden pontját magunkévá tettük, hogy hiszünk egy közönséges keresztyén anyaszentegyházat. De azt nem Írhatjuk alá, és én annak egész tisztelettel ellenmondok, hogy azért, mert valaki meg van keresztelve, bárki által bármely egyházban, a róm. kath. egyház jogkörébe lépne. Nem: a keresztyén anyaszentegyház jogkörébe lép, a melyben, ismét Pál apostol szavait idézem, egy az Ur, t. i. Krisztus. Mi ugyan ebbe az egyházba nem kényszerítünk lépni senkit. Bizzuk mindenkire, hogy a maga hite szerint üdvözüljön. Mert azt is Pál apostol mondja, hogy az igaz ember hitből él. Nem a confessiókban, nem a hitcikkelyekben, hanem hitünkben keressük üdvösségünket és épen azért óvakodunk mindentől, ami minket kényszerítene, vagy amivel mi másokat kényszeríthetnénk, legyen az törvényes vagy erkölcsi és illetéktelen beavatkozás általi kényszer. Mert, mélyen t. főrendiház, méltóztassanak megengedni, hogy részemről és azok részéről, akik ebben a kérdésben velem együtt nemcsak ebben a házban, hanem általában, az igaz szabadelvűség, az igaz jogegyenlőség és kölcsönösség elve alapján álló törvény illető szakaszának fentartását óhajtjuk, egész tisztelettel azt a megjegyzést, teszem, hogy egyáltalában nem látom indokoltnak, amiről tagadhatatlanul bizonyos keserűséggel nyilatkozott tegnap a nagyváradi püspök Ő excellenciája, hogy ez a törvény, melyről szó van, a katholikus egyháznak hátrányára és a protestáns egyházaknak előnyére hozatván, a szabadelvűségben nem elő-, hanem hátralépés. Nem, nagyméltóságú püspök ur! Sajnálom, hogy nincsen szerencsém most szemben láthatni ő excellenciáját. Nem a protestáns egyházak előnyére, hanem a protestáns egyházak védelmére hozatott e szakasz és amennyiben a gyengének védelme az erősebb ellenében nyújtva a legerősebb által, a felekezeteken felül álló állam által, előny: abban az értelemben mondását elfogadom. Ő eminenciája a nagyméltóságú Hercegprímás, és ezzel is kipótolom előbb mondott szavaimat, illetőleg illusztrálom — hálára kötelezett bennünket, hogy a protestáns egyház történetét, még zsinati végzéseinket, kánonainkat is, történeti tanulmányainak széles és mély medrébe nemcsak felvenni, hanem a mi multunk, történeti fejlődésünk iránti érdeklődését kitüntetni méltóztatott: Ő eminenciája, midőn a komjáti kánonok idejében a protestánsoknak a vegyes házasságról való nézeteit elmondotta, hogy miképen gondolkoztak akkor erről a kérdésről az akkori protestánsok. Ez akkor volt, méltóságos főrendek, amikor a történeti fejlődésben levő ügy, mely ma egy sokkal későbbi stádiumban áll előttünk, egészen más szempontok alá esett. De kérdem, hogyan gondolkoztak erről a kérdésről a római katholikusok, a komjáti kánonok előtt, annak idejében és azóta, még 1791-ben is — ami már egy erős századdal közelebb van hozzánk? Hisz akkor is, még pedig hatalmasan belenyúlt az állam a családi szentélybe, a szülőknek jogába, gyermekeik vallásának meghatározásánál. Mert azokat az erős meghatározásokat igtalta a törvénybe, amelyeket itt ma perhorreskálnak és a szabadelvűség szempontjából megtámadnak. S ámbár az 1790—91 XXVI. t.-c. intézkedése egyenesen és határozottan az állami hatalom, az állami törvényhozó halalom ténye volt, vájjon tiltakozott-e ellene, mint a szülők jogába, a családi szentélybe belenyúlás ellen a főméltóságu kath. clerus, hacsak abból a szempontból nem, hogy nem minden gyermeket rendelt feltétlenül a katholikus vallásban kereszteltetni s neveltetni és a possint szóval egy kis engedményt tett a protestánsoknak. Egy olyan tény, melyet nem a múltból, hanem igen közeli időből, de más állam példájából hozott fel a nagyváradi püspök ur ő nagyméltósága; azt hiszem, hogy egészen más jogfejlődés, egészen más törvényhozásoknak nem szolgálhat mértékül, szolgálhat legfölebb például, a melyből le lehet vonni a következtetéseket. — De milyen következtetést lehet levonni abból az egyik példából, melyet ő nagyméltósága nyomatékkal emelt ki, hogy a porosz főegyházi tanács egy általa alkotott, a császár által is helybenhagyott szabályban megtiltja az evangelikus lelkészeknek, hogy megeskessenek oly feleket, a kik közül az evangelikus fél mindkét nembeli gyermekeit átengedi a katholikusoknak? -— Váljon megrovandónak találná-e ő nagyméltósága, ha nálunk megvolna a polgári házasság, s akár a református egyházi főhatóság akár a római katholikus püspöki kar, ilyen rendelkezést adna ki a papság részére, hogy ne eskessenek meg olyan feleket, akiknek egyike, épen a saját vallásfelekezetéhez tartozó fél, megengedné előre, hogy születendő mindkét nembeli gyermekei a másik vallásban neveltessenek ? Mi köze van ily házassághoz az illető lelkésznek, mikor nem is köteles a lelkészhez menni, mikor nála nélkül is megkötheti törvényesen a házasságot? Az ily példákból részemről e kérdésre nézve tanulságot levonni nem akarok. S mégis a nagyváradi püspök ur ő excellenciája azt kérdi: mit árt a protestantizmusnak,