Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-01-21 / 3. szám

megfelelhessen, elhatározta, hogy Svájczba utazik, hogy az ottani árva s egyéb népoktatási intézményeket tanulmányozza, kiterjesztvén figyelmét a gazdasági iskolákra, selyemtenyésztésre stb. Svájezból visszatérve, 184-5 tavaszán meg is nyitotta az intézetet Zeleméren s három évig. a forradalom kitöréséig vezette. A forradalomban Gönczy rövid időre, mint nemzetőr vett részt. A forradalom nagy eseményeinek lezajlása után ismét életfeladatához tért vissza s előbb Gálospetriben, aztán Kolvban alapított magán nevelő-intézetet. 1850-ben Szőnyi Pál Budapestre hivta intézete vezetésére. Gönczy a meghívást elfogadta s ettől fogva munkássága tere szakadatlanul a főváros volt. Majd önálló tanintézetet nyitott, melyet 1859-ben Török Pál budapesti ref. gimnáziummá alakított Gönczy beleegyezésével. ennek igazgatása alatt, Tekintélye, befolyása folyton emelkedőben volt. Ügy a saját jóbirii intézetében, mint a ref. gimnáziumban, valamint a főváros tanügyi bizottságában s egyéb társadalmi tereken élénk munkásságot fejtett ki élethivatása: a tanügy terén. Az alkotmány visszaállítása után 1.867. junius 16-án osztálytanácsossá neveztetett ki a közoktatásügyi minisztériumba, hol a népiskolaügy vezetésének átvételével az egész országra kiható tanügyi tevékenységhez fogott Magára a népiskolai törvény meghozatalára is nagy befolyása volt, de még nagyobb annak végrehajtására. Gönczy készítette el az utasításokat a tanfelügyelőknek, iskolaszékeknek, gondnokságoknak, tanítóképezdék tanácsosainak stb. Kidolgozta azt a táblázatos munkálatot, melyen az összes iskolai organizmus, ugy a mint van s ugy a mint lehetne, családfa alakjában van feltüntetve. Ki irta, hol vannak tanítóképezdék s hova kellene államiakat állítani, feltüntette a polgári iskolák helyeit s megjelölte a vidékeket, hova legsürgősebben kellene állami iskolákat alapítani. Egész programmja a magyar nép-és polgári iskola szervezésének. 1868-ban elnöke volt azon bizottságnak, mely augusztus 3—11-ig Budán munkálkodott s a készítendő tankönyveket s azok tervezetét, menetét s módszerét, továbbá az egyes tárgyakhoz szükséges taneszközöket szabta meg s végre gondoskodott egyénekről, kik a könyveket elkészítsék. Maga is készített Ábécét, módszertani könyveket, térképeket. Az iskolai épületekre is újból Gönczy adta a tervet, saját mérései után kiszámította a gyermek testnagyságát s az átlagszám után készítette a padokat stb.; majd az egyes képezdéket meglátogatva. a kert felosztására s berendezésére is terveket készíte. 1870—71-ben az eredmények feltüntésére két grafikai táblát mellékelt az országos közoktatási jelentésekhez. 1872-ben pedig ugyancsak az országos jelentésben megirta a hazai közoktatásügy múltját. 1873-ban a bécsi világkiállítás magyar bizottságának tagja volt, 1879-ben Erdélyt járta be és irányt adott ez országrészben a polgári és felsőbb népiskolák fejlődésének. 1882-ben az iskolai fegyvergyakorlatok reform-eszméjével lépett fel. 1885-ben az első magyar általános kiállításon a közoktatásügyi csoport elnöke volt. Az országos tanítói képviseleti közgyűlést is minisztere megbízásából kétszer üdvözölte s amit e gyűléseken fejtegetett (a foglalkoztató nevelés), valaha a népoktatás programmjává lesz. A tanító árvaház is az ő közremunkálásával keletkezett, az alapszabály s a felszerelési tervek is tőle eredtek. Ily széleskörű s a mellett intensiv munkásságban közel ötvennégy évet töltött Gönczy a hazai nevelésügy szolgálatában. Valóságos apostola és reformátora volt a népnevelés ügyének, melyben az ő bölcs tervei és okos indítása, fenkölt lelkű adminisztrációja és alapvető alkotásai örök emléket biztosítanak nevének. Negyedfél évvel ezelőtt ülte meg tanügyi működésének ötven éves jubileumát, melyre a hazai közművelődési intézeteknek csaknem mindegyike küldött képviselőt. Másfél év múlva, 1889 novemberében, megvált hivatalától, kisérve a király kitüntető kegyétől s a jók áldásától, magával vive falusi magányába a híven teljesített kötelesség öntudatát. De ide se pihenni tért. Újult erővel munkálkodott családjának, karácsondi birtokán, hol mintagazdának tartatott. Megtartotta egyházi tisztségeit, melyeknek betöltése s a főrendiházi jogainak gyakorlása végett sűrűen feljárt Budapestre. Budapesti főiskolánk, különösen főgimnáziumunk volt egyik szeme-fénye, melyet mind végig a szerető apa gondosságával és hűségével ápolt, gondozott mint előljárósági elnök és kinevezett kormánybiztos. Irodalmi munkásságát sem szakította félbe nyugalomba vonulása, s még a mult évben is két értékes tanügyi cikkel gazdagította Lapunk tartalmát. Betegsége rövid ideig tartott. Halála előtt néhány nappal még viruló egészségben láttuk a fővárosban, hova főrendiházi dolgai és haldokló barátja (Kerkapoly) hivták. Haza menve Karácsondra, influenzába esett, de uj év táján már felgyógyult. Január 5-én egész hirtelen, vacsora közben rosszul lett. ágyba feküdt, néhány napig gyöngélkedett de 9-én már súlyosra fordult betegsége, mely 10-én kioltotta az erős, SZÍVÓS szervezet életét. Temetése jan. 13-án ment végbe Budapesten, az előkelő társadalom, a közművelődési intézetek, a nagyszámú ismerősök és kiterjedt rokonság élénk részvétele mellett. Bavatala a Kerepesi-uti halottas házban volt felállítva, koporsóját tömérdek köszörű borította. A rokonok, tisztelők és rokonok számtalan koszorúi mellett a közoktatási minisztérium, a T. Akadémia, a theologiai akadémia, a ref. főgimnázium, a Pallas, a Nőképző-egylet, a Nőipar-egylet stb. küldtek szebbnél szebb koszorúkat. A részvéttáviratok, levelek és látogatások száma megszámíthatlan. A temetésen a koszorúkat küldött testületek, intézetek, az egyház presbvteriuma, volt tanítványok, volt kartársak, tisztelők, barátok és rokonok nagy számban vettek részt. A theol. énekkar szép gyászdala után Szász>, Károly püspök mondott megható beszédet. »Nem tudtuk elhinni — mondá megindulva — s mégis igaz: meghalt. Meghalt? Nem, »nem hal meg az, ki milliókra költi dús élete kincsét, ámbár napja múl*. S igy Gönczy Pál sem halhatott meg, még a földre nézve sem, bár elragadtatott közülünk. Vagy nem milliók vannak-e, egy egész harminc évi nemzedék, a kik az ő könyveiből nyerték a tudás első általános kulcsát, a betűk ismeretét, azokat a csodás jegyeket, melyek mint varázsige nyitják föl a szellem kincstárának összes szekrényeit, s a kik az ő térképeiről olvasták le a haza ismeretét s vésték fogékony lelkükbe a haza földe iránti szerelmet? S az a virágzó és egyre szaporodó, mind több-több, évenkint százakra menő ifjakat nevelő középiskola, melynek alapjait ő saját magánintézetében vetette meg, pesti reformált főgimnáziumunk nem az ő nevét örökíti-e Török Páléval, akivel most már a felső világból szemléli ennek hazafias irányú működését, növekedését! S ez a pesti egyház és dunamelléki egyházkerület, melyeknek ötven éven át volt tagja, hű szolgája s vezérei egyike: nem százezrek szivében, emlékében tartja-e életben őt? Hát Karácsondon, hová — nem fáradtan, mert ő soha sem fáradt el, sőt uj munkakedvvel ment nyugalomba az állam szolgálatából a nélkül, hogy a közügyektől visszavonult volna: ott kertjében, szőleiben nem a fák és csemeték ezrei, melyeket mind maga ültetett, nem millió fűszálak susogják-e az ő nevét, tartják fenn az ő emlékezetét ? Nem hal meg az, ki milliókra költi dus élte kincsét . . . vegyük ajkainkra, mert méltán vehetjük a költő ez örök igazságú szavait. E gondolatban keressetek, ebben találjatok vigasztalást ti