Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-07-07 / 31. szám

nak is lehet együttes modusa; egy ily megjelenési forma az ember is, melyben a gondolkodás és a kiterjedtség egyaránt megvan, az ily egyesült modus azonban szét válhat és akkor mindegyik attributum külön új, egyszerű modust alkothat. Ily szétválás a halál, hol a kiterjedtség a gondolkodástól elválik és a kiterjedés más alakot cserél, de a lélek setn semmisül meg, mert hiszen az is Istennek örök attributuma, hanem megmarad lényegéül a tiszta gondolkozás és megszabadul a tévelytöl, melynek oka az érzékiség. Ezen egyik oldalú megsemmisítésről kell érteni Spinozának ezt az ismerős mondását: »Az ember egy habbuborék, mely az isteni fény mulandó sugarait tükrözi vissza«. Vagyis léte a kiterjedtséget és gondolkozást, az isteni létezés alakjait csak mulandólag tünteti föl. E rendszer, melynek apróbb vonásairól itt nem szólhattam, ily rövidségében is egy feltűnő hibát árul el: azt u.' i. hogy bár az egységet megfejtette és vele látszólag a test és a szellem között levő kölcsönhatást is, melyek Istenben nyernek egységet, de az egységnek áldozata lett az egyed, a személy. Istentől jövő merev szükségszerűséggel változnak az attribútumok modusai anélkül, hogy az egyén csak a legkisebb befolyással is volna e változás irányítására. Ép ezért kellett megkísérlem más keresztülvitelt még pedig úgy, hogy az egyed se legyen egy eltűnő buborék. E módosítást Leibnitz kisérlette meg. Leibnitz a gondolkozásban a lelket; a kiterjedtségben a "fésTCH nem tette Istennek attribútumaivá, hanem ezeknek is külön létezést tulajdonítva, lényegüket állapította meg. Úgy találta, hogy mind a kettő egynemű, amennyiben erő, mert tevékenységet fejtenek ki, az egyik az ellenállást, a másik a gondolkozást. De ha ezek egyneműek, akkor csak fokozati különbségek vannak közöttük. Igy jutott arra a gondolatra, hogy a világot ilyen erőpontok (monászok) összetételének gondolja. E monászok tulajdona az appercepció, melynél fogva egy monász az egész universumot képes visszatükrözni. E visszatükrözés nagyobb vagy kisebb foka szerint lesz a monász szellemi vagy anyagi. Egy szellemi monász körül csoportosul számtalan anyagi, ily csoportosulat az ember is. E csoportosulás azonban nem örök, hanem folyton változó egyik monász távozik, a másik jön, de mindig összeköttetésbe van mindegyik és csak összeköttetést cserél a távozó. Ezen kívül fontos még az is, hogy úgy az anyagi mint a szellemi monász csak annyiban változó, amennyiben visszatükrözési képessége, a számára kijelölt körön belül, elébb halad. E változhatlanságon nyugszik itt a halhatatlanság; a visszatükrözésben a test és szellem egymáshoz való viszonya nyer magyarázatot. Ha most e három rendszerben található halhatatlansági hitet megtekintjük, azonnal látjuk, hogy az e rendszerekben nem önmagáért nyert helyet, hanem azért, hogy alapjával a mindenség nyerhessen értelmezést. Ami a milyenségüket illeti, arra azt kell mondanom, hogy legmagasabban áll Leibnitz-é, kinek azon feltevése, hogy a szellemi monász mindig testivel áll összeköttetésben, mert másként szökevény volna, csaknem hasonlít Pál apostol nézetéhez. Mert mint ~kz apostol rothadatlan testet tanít, úgy Leibnitz is lehetőnek találja, hogy a fejlődött szellemi monász fejlődött testi monászszal egyesüljön. Csak egy hiánya van e felfogásnak, az u. i., hogy bár a monásznak tulajdonított törekvést a tökéletes után, de az egymásra hathatlanságban elvágta az isteni segítség útját. De annyiban e felfogás mégis szebb és közvetlenebb a két előbbinél, hogy itt nem az elképzelhetlen szellem folytat önmagában árnyékszerű létet, hanem a lét a mostaninak tökéletesebb mássá. E most tárgyalt három bölcsészeti rendszer az első tekintetre elárulja, hogy bár kiindulásul a kritikai talaj szolgált is, de a folytatás már nem azon az úton történt, az első alaptétel megállapításától kezdve merev dogmatizmus uralkodik a látszólagos kritikában. Des-Cartes ezen tételét: »gondolkodom, tehát vagyok« teljesen ismerősnek tartotta, pedig ha mind végig kételkedő marad, könnyű lett volna neki rájönni, hogy nem úgy van. Mert ha felismeri, hogy a gondolkozás egy cselekvés, mely tárgyat, alanyt és bizonyos cselekvési módot tételez fel, azonnal rájött volna, hogy e három tényező közül kettő, t. i. a tárgy és mód megfejthető és akkor bár ha maga az alany lényegében ismeretlen maradna is, de tulajdonságai önmagából elvontak lettek volna és nem egyszerűen reá ruházottak. Sőt akkor reá jön arra is a cselekvési mód értelmezésénél, hogy a gondolkozás menetében a test és szellem nem elszigetelt két valami, hanem egymást kiegészítő két tényező és így a substantia fogalma is másként alakult volna, nem vette volna fel a velünk született eszméket sem, mert megismeri, hogy az a tárgy, melyre a gondolkozás mint cselekvés irányul, mind szerzett kincse az alanynak. Ezen hiányon akart segíteni a kritikusok első csoportja, mely Lockeval kezdődik. (Folyt, köv.) Vásárhelyi József. KÖNYVISMERTETÉS. A dunántuli ág. hitv. evang. egyház 1598-iki törvénykönyve. Ismerteti Mohos Gyula. Budapest, Hornyánszky Viktor könyvnyomdája. 1892. (Folytatás és vége.) A bevezetés II. részében előadja szerzőnk, hogy a formula concordiaenek, az egységes protestáns egyház kebeléből kivált Rába mentén lakó hívei, esperesi igazgatás mellett és alatt 1598-dik évig szervezkedtek. Ágendát, Hittant és egyházi törvénykönyvet készítettek; a két elsőt ki is nyomatták, ez utóbbi azonban egyelőre kéziratban maradt. S ennek református eleink buzgósága által megmentett példányát Liszkai József utasítása nyomán szerencsés volt föllelni azon rendkívül becses gyűjteményben, melyet 1624-ben Gál Imre veszprémi lelkész kezdett összeírni. E törvénykönyv magyar nyelven van szerkesztve s végzete az, hogy az idők folytán a feledés homálya annyira elborította, mikép lételéről a történeti irodalom munkásai tudomással sem bírtak; nem ismerte Ribini, Klanicza, Szeberényi, sőt a kánon búvár Kiss Áron sem. Magyar szövegén kívül terjedelme, kimerítő volta, beosztása és rendezése által is figyelmet érdemel e törvénykönyv. Terjedelemre csak a debreczeni zsinat — 1567 — kánonai haladják felül; különösen erős oldala az arányos beosztás és a szigorúan megtartott rendszer, a melyben minden tárgy, amelyre szabály van felállítva, csak egyszer s a legjobb helyen, a maga helyén jön elő s ott végleg elintézést nyer; s a XVI-dik században készült egyházi kánonaink közt egyetlenegy sincs nála jobb. E törvénykönyv nagy mértékben felkölté szerzőnk figyelmét és összehasonlítások tételére ingerié őt. Előbb is Beythe Istvánnak 1587-ben Csepregen közzé tett kánonaival hasonlította össze ezeket, meg akarván állapítani az okot, a miért Beythe kánonai félretétettek. A kettő egy nyomon halad, a szellem, mely őket átlengi, egy testvér; intézkedéseik, anélkül, hogy az utánzás megállapítható volna, némi leszámítással azonosak. A hitelvi különbségek pedig semmi lényeges módosítást nem hoztak létre. Ezután