Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

nyújt az egyházmegye életéről. Csupa virág, csupa szépség, amint egyik szónok megjegyzé. — Mi is csak örvendeni tudunk, ha egyházmegyéinkből olyan híreket hallunk, melyek gyülekezeteink anyagi gyarapodásáról, szellemi és valláserkölcsi előmeneteléről tesznek bizonyságot. Nem mulaszthatjuk el azonban megjegyezni, hogy az esperesi jelentések, csaknem általánosan, vajmi keveset foglalkoznak épen ez utóbbi nyilvánulásaival a gyülekezeti életnek. Olvasunk bennök hosszú lisztákat az adományokról, áldozatokról, melyeket egyes buzgó lelkek, vagy a gyülekezetek tettek le az egyház oltárára; de hogy milyen szívvel adták azokat az egyháztagok, dérrel-durral, panaszkodva, kényszerítésre, parancsszóra-e, vagy pedig önként, az Isten és egyház iránti szeretetből e; hogy milyen köztük a vallási élet, hitbuzgóság, arról alig alig egy-két szóval emlékeznek meg. Pedig meg vagyunk róla győződve, hogy fontosabb dolog a belsőre, a szívre viselni gondot, annak erényeit keresni, hibáit gyógyítani, mint vizsgálni a külső jelenségeket s azokon örvendezni gyermek módjára. Van-e a szüzek olajos edényében annyi olaj, hogy az, ha megpróbáltatás éjszakájának sötét fátyola borítaná is be egyházunk egét, és sokáig kellene várnunk az Idvezítő szabadítására, akkor is elegendő volna világosságban tartani a mi lámpánkat; vagy pedig a mi csillogásunk csak olyan, mint az esztelen szüzek lámpájának csillogása; egyideig libeg-lobog, szemet kápráztat, de nincs tartalék-olaja a benső hitélet szilárdságában, ezért csakhamar elhomályosul, s talán épen akkor, amidőn leginkább szükséges volna lobognia : ez, ez a főkérdés, melyet figyelmen kívül nem hagyhatunk, ha kegyetlen csalódásoknak magunkat kitenni nem akarjuk. A kezünk alatt levő tudósítás az esperesi jelentés alapján sok fénylő lámpásról ad hirt; persze az említett háttér nélkül. A rédei egyház díszes templomot, az adázteveli, tapolczafői, veresréi tornyokat, a takácsi-i orgonát építtetett, többiek is hoztak áldozatokat, úgy hogy építkezések címén több mint 15 ezer forintot adakoztak a hívek. Ezeken kivül ő Felsége 300, a közalap 1200, egyesek mintegy 6000 frttal járultak az egyházak fundamentomainak erősítéséhez. Különösen említésre méltók Csetényben Holiczer izr. birtokos 200 frt és egy magyar arany adománya; Acsádon Dóczi Gábor és neje 800 forinttal váltottak meg a templomban egy családi ülőhelyet. Kiváló tevékenységet fejtettek ki a kis egyházak, mint Vecse (1.00), Nóróp (1.70), Gyimót (180), Varsány (79) lélekszámukkal. Az első a tanítói hivatal számára nyolc hold földbirtokot vesz, templomot épít; a második templomot épít; a harmadik 7000 írtért megveszi Eszterházi Mór gr. nagykorcsmáját templom- és iskolahelyiségül; fedezete több már 4800 frtnál. Varsánynak van 600—700 mérő magtári rozsa, tizenegy hold földje, házai, 2000 frt tőkepénze. Tanítókáplánsággá akar lenni, ha egy kis segélyt nyerhetne. Igen szép dolgok, méltók az elismerésre! Nagy bajként vette az egyházmegyei kerületi gyűlés azt, hogy 40 egyházból hatban a lelkésznek vagy segédlelkésznek kellett tanítani a népiskolában; aminek oka, hogy nincs tanító; és félő, hogy rövid időn még nagyobb mértékben érezhetővé lesz a tanító-hiány. Ezért az egyházmegyei közgyűlés szükségesnek mondotta ki a pápai tanítóképezde sürgős visszaállítását, s ez érdemben úgy az egyházkerülethez, mint a többi egyházmegyékhez előterjesztési teend. Érzékenyen búcsúzott el a közgyűlés a Kassára távozó Révész Kálmán theol. tanártól, ki viszont megilletődött hangon fejezte ki szivének Pápával s a pápai egyházmegyével a szeretetben való összekötöttségét, mi megmarad, bárhova szólítsa a gondviselés. Kisebb ügyek s rendes évi jelentések tárgyalása után az egyházmegyei özvegy-árvagyámintézet ügyei kerültek szóba; itt is örvendetes haladás tapasztalható évről-évre, az alaptőke ma már több mint 20 ezer frt. A tanügy érdekében szigorú intézkedéseket léptetett a közgyűlés életbe, elrendelvén, hogy azok külső-belső állapotáról a gyülekezetek október 6-ig pontos jelentést küldjenek be az espereshez. * A tatai egyházmegye e hó 14-ik napján gyűlt össze közgyűlésre s 15-ikén lelkészi értekezletre és gyáminté zeti közgyűlésre. A közgyűlés Czike Lajos esperes és Konkoly-Thege Imre gondnok elnöksége alatt a szokásos formalitásokon átesve, a megboldogult Pap Zsigmond volt császári lelkész, egyházmegyei tanácsbiró és gyámintézeti elnök érdemeit jegyzőkönyvileg méltányolva, azonnal az esperesi látogatásról szóló jelentést vette tárgyalás alá, melyből örömmel győződtek meg a jelen voltak, hogy a gyülekezetek folytonosan gyarapodnak úgy anyagilag, mint szellemileg; érdekes számcsoportok mutatták, hogy a 28 anyaszentegyházból álló egyházmegyében Isten dicsőségére több folyt be ez évben is 20 ezer forintnál az egyes gyülekezetek pénztáraiba. A születés és halálozás arányai nem elszomorítók s a gyülekezetek a normális vallás-erkölcsi életfejlődés ösvényén biztos lépésekkel törnek előre. Kimagasló áldozatokat hoztak s hoznak a közel jövőben Kis-Igmánd, mely templom és torony építésére kért és nyert engedélyt, a kis Szomód, mely rövid idő alatt új iskolát, paplakot és templomot épített, most pedig templomát új orgonával, egyházi épületeit vas rácskerítéssel igyekszik ellátni. A győri egyház is templomépítés előtt áll s igen szépen halad kitűzött célja felé. Ezután egy kényes ügy vétetett tárgyalás alá, egy díszes virága a mi mostani, liberálizmust, gyülekezeti szabadságot lábbal tipró, lényegében hatalmi szóra alapított lelkészválasztási törvényeinknek, melyek minden másra rosszak, csak arra jók, hogy a gyülekezetek békéjét felzavarják : a császári lelkészválasztás ügye. Pap Zsigmond elhalálozása után a törvény által megszabott időben kihirdettetvén a pályázat, a pályázók közül négy egyént jelölt ki az egyházmegyei lelkészjelölő bizottság; a törvény által kijelölt határidőben megjelent Császáron a lelkészválasztó küldöttség, mely alkalommal a gyülekezet férfi- és nőnemű tagjai zsúfolásig megtöltvén a templomot, az egyházmegyei küldöttség intése után is kijelentették, hogy ők a jelölt négy lelkész közül senkit nem választanak, hanem mostani helyettes lelkészükhöz, a kellő minősítéssel nem bíró Gartsik Nagysallay Istvánhoz mindhalálig ragaszkodni fognak, »mert. az Isten őt rendelte nekik fényes hajnalcsillagul, Gartsik megelevenítette a holtakat, ennek fején ragyog az életnek és idvességnek koronája, szebb ő mindenkinél, úgy áll előttük, mint egy szép pálmafa, ajkairól méz foly, tanításai elragadok : tehát nekik azt sugallja szivük, hogy a helyettes lelkészhez életre-halálra ragaszkodjanak s ragaszkodni is fognak, meghalni is készek érte akármikor.« Ezen első lelkészválasztási kísérlet sikertelensége után esperes megintette a törvényesen minősített és kijelölt lelkész-atyafiak közül választani nem akaró gyülekezetet. Erre kérvénynyel feleltek a császáriak, hogy költségükre rendkívüli egyházmegyei közgyűlést hívjon össze, mert ők »isteni sugallat folytán« Gartsiktól el nem állanak. A Székesfehérvárott megtartott ad hoc egyházkerületi gyűlés a császáriak kérvényét elvetvén, Czike Lajos esperes a második lelkészválasztás határidejét a törvény értelmében kitűzte. Ez a második lelkészválaszíási kísérlet