Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-30 / 30. szám

irányban a kezdeményezést; de ha ez »a magasabb politika« által megbéníttatnék, egyenesen e célra kell alapítani, akár központi szerkezetű irodalmi társaságot, akár kisebb — egyes vidékekre kiterjedő — irodalmi köröket, a minő most van alakulóban Szatmárban. Halasztani a dolgot soká nem lehet, mert tétlenségünknek, a védelemről is lemondott úgynevezett türelmességünknek, voltaképen közönyünknek már is mutatkoznak szomorú következményei. Fővonásaiban íme elmondtuk, mit kell nekünk tenni legközelebb s egyelőre a sajtó terén, hogy éljünk. Napilap a naponként olvasni szeretők számára; olcsó néplap népünknek, hitvédő, hiterősítő és polemikus könyvecskék, ezek a mi első életszükségleteink. Megteremtésük a napilapot kivéve igen könynyii, csak néhány buzgó férfiú kell hozzá, aki tollát ezeknek szentelje, és mindenekfölött kell a vállalatot buzgón támogató, colportáló papi és tanítói kar. Megvannak-e e föltételek? Ha igen, úgy egy percig se késlekedjünk tovább. Harasztos. Nagy István, ev. református lelkész. ISKOLAÜGY. Az országos ev. ref. tanáregyesület kérdéséhez. Mire e sorok napvilágot látnak, csak néhány nap fog a tiszántúli ev. ref. tanáregyesület valóban korszakot alkotó szatmári gyűlésétől elválasztani, vagy talán akkorra már meg is tartották s eldöntötték azt a kérdést, egyesüljön-e, tömörüljön-e az ev. ref., sőt a protestáns tanári kar országosan, vagy maradjon minden a régiben. Most a tizenkettedik órában kötelességemnek tartom egy s más dolgot e nagy fontosságú ügyre vonatkozólag elmondani, annál inkább, mert Futó Mihály urnák e lapokban megjelent alapos cikkei bizonyára teljes mértékben felhívták az érdeklődők figyelmét, a protestáns tanügy ez eléggé nem méltányolható jelentőségű mozzanatára. Hogy a tervbe vett alkotásnál nem pillanatnyi felhevülésről van szó, hanem egy régen megszületett, lassan érlelődő eszme megvalósításáról, azt az éppen most hivatkozott cikk a »Protestáns Egyház és Iskolai Lap« 28. és 29. számában a részletekre kiterjedő pontossággal ismerteti. Hogy szükség van ily egyesülésre, azt könnyen be lehet igazolni akár az országos érdekek, akár a protestáns tanügy s közelebbről a protestáns tanári kar érdekeinek szempontjából induljunk ki. Legyen szabad ezt a szükségességet néhány szóval igazolni. Futó ur is megjegyzi, hogy azok, kik a felekezeti iskolákat s ezekkel kapcsolatban levő intézményeket rossz szemmel, féltékenységgel nézik, ez uj szervezetben is puszta felekezetieskedést láthatnak, sőt a társadalom belső békéjét, az igazi humanizmus eszméjét szem előtt tartó protestánsokban is felmerülhet az az aggodalom, hogy a mai vallási viták s felekezeti összeütközések által forrongásba hozott karban nem segítünk-e terveinkkel az ellentéteket még jobban kiélesítni? Nekem az a meggyőződésem, hogy a protestantizmus minden téren s igy a tanügy terén is roppant nehéz küzdelmet, valóságos létérti harcot folytat; ha tehát fenn akar maradni s győzelmesen, akkor mig egyrészt keresnie kell a modern állam és kultura, valamint a szabadelvűség tényezőinek szövetségét, tehát túlságosan rideg, merev felekezetieskedésbe esnie nem szabad: addig másrészt önmagának is kell gondoskodnia védelmi s előhaladási eszközökről, mert mint a társadalmi élet egyik nagy tényezője, csak akkor fog a megfelelő tekintélylyel s befolyással birni, másrészt mint a kulturállam leghívebb szövetségese, akkor lesz igazán becses társ : ha erejének javát önmagában hordozza. »Különben is azt tartom, hogy szeretett hazánk s egyházunk érdekei között mesterséges ellentétet létrehozni nem szabad, valóságost pedig nem is lehet.« A magyar protestáns, különösen ev. ref. egyház egyik legfőbb ékessége, hogy alsóbb és magasabb fokú intézményeiben, s minden cselekvésében oda törekedett, hogy a hitélet és erkölcsiség ápolása mellett a honnak és nemzetiségnek, a társadalom haladásának is jó szolgálatot tegyen. S ha behatóbban vizsgáljuk meg az alkotandó országos tanáregyesület ügyét, tisztában leszünk azzal, hogy az egyetemes közoktatásügy érdekeivel nemhogy ellenkeznék, sőt hívatva van azoknak kitűnő szolgálatokat teljesítni. Mert igen helyesen emelte ki Futó ur cikke, hogy az uj kulturális közeg feladata s célja nem lehet olyan, hogy az országos középiskolai egyesület irigykedő versenytársa váljék belőle, sőt éppen abban fogja egyik legszebb és legnemesebb föladatát találni, hogy a közélet eme szép multu s áldásos törekvésű tényezőjével szoros testvéri összeköttetést létesítsen s ahol és amiben csak lehet, együttesen haladjanak. Azonban a protestáns tanügy. sajátlagos fejlődése és jellege oly országos egyesületet kíván, mely nemcsak a gimnáziumi oktatás képviselőit foglalja magában, hanem az ezekkel egy színvonalon álló tanítóképzőintézeti s felsőbb leányiskolái tanárokat s igazgatókat, valamint a protestáns theologiai s jogi akadémiák s az ezekkel kapcsolatosan szervezett bölcsészeti szakok tanárait is. Ez az egyesület szellemi s anyagi tőkéjét bizonyára nagy mértékben fogja emelni, amellett a protestáns tanügy egységes természetét is hűen fogja jellemezni. Az igy alkotandó egyesület országos szempontokból nagy fontosságú szolgálatokat tehet. Mindenek előtt a tanügyi kormánynyal szemben sokkal függetlenebb állást foglalhat el, mint az országos középiskolai tanáregyesület, melynek tagjai jó részben állami s kir. kath. intézetekben alkalmazvák? E függetlenségnek üdvös hatása lehet az iskolai törvények, miniszteri rendelkezések, utasítások szakszerű megbírálásánál. Sőt a mi egyesületünk oda is kiterjeszthetné ellenőrzését, hova a most fennálló középiskolai egyesület nem: a felsőbb leány- és tanító-képzés, s az akadémiai oktatás terére. Vájjon nem káros hatású az a magyar oktatásügy helyes fejlődésére, hogy a nagy számú s bizonyára nagy szellemi erőt is képviselő protestáns tanári kart, organikus kapcsolat, az egészet felölelő szervezet hiányában a legfontosabb iskolai kérdéseknél nem kérdezi meg a közoktatási kormány s magunk is elkésve, vagy egyáltalán nem is szólunk hozzájuk? Méltán várhatjuk azt is, hogy társulatunk, mely évi gyűléseit bizonyára más-más