Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-16 / 28. szám

udvarhelyi tanár értekezése »az ifjúsági önképző-körökről«. Fejtegetése eredményéül kimondja, hogy az ifjúsági önképző-köröket múlhatatlanul fenn kell tartani mind az oktatás kiegészítése, mind az iskolai társas élet fentartása, mind a hazafias érzés ápolása és fejlesztése végett; de szerves összefüggésbe kell hozni az ifjúsági olvasóegyesületekkel és könyvtárakkal, valamint általában az oktatás menetével és kivált az irodalmi oktatással. E végből minél előbb közös és mindenik kollégiumban életbe léptetendő alapszabályok kidolgozására bizottság kiküldését javasolja, amit értekezletünk éljenzéssel fogad el. Élénk eszmecserét idézett elő ezután a marosvásárhelyi tanárkar előterjesztése: »Fentartandó-e jövőre a magántanítói rendszer? s ha fenn, mily alakban?« Erre vonatkozólag két indítvány bontakozott ki a felszólalások tömegéből: egyik a kebli tanári karé, hogy t. i. »a magántanítóság kötelezettsége töröltessék a III-ik osztályon kezdve fölfelé, ellenben az alsóbb I. és II. osztályban és az elemi osztályokban eddigi érvényben meghagyassék. Szabadságában álljon azonban minden tanulónak, ha szükségét érzi, magántanítót (correpetitort) választani; és ha ez a kollégium kötelékébe tartozó egyén, az az igazgatónak bejelentendő, hogy ellenőrizze«; a másik Váró Ferencz nagyenyedi gymn. igazgatóé, amely csaknem egyhangúlag el is fogadtatott a következő szöveggel: »Tekintve, hogy a magántanítói névhez ma már alaptalan és a szülőket tévútra vezető kivánalmak fűződnek: kimondja értekezletünk, hogy a »magántanító« elnevezés megszüntetését kívánatosnak tartja és helyébe a »felügyelő« nevet óhajtja alkalmaztatni; kötelességei sorában a tanításra vonatkozók módosítását, ellenben a nevelésre, gondozásra, tanácsadásra, felügyeletre vonatkozó pontok mentől lelkiismeretesebb végrehajtását tartja intézeteink érdekében állónak. A felügyelőknek tanítással, correpetitióval való megbízását az igazgatók tudtával a szülők tetszésére bizhatónak ítéli. Értekezletünk ily értelemben való intézkedést kér az egyházkerületi közgyűléstől.« Következett volna alólirtnak értekezése a »klasszikus nyelvek sikeres tanítását gátló körülményekről*. Azonban részint az idő hiánya, részint a tulgazdag tárgysorozat három napi tárgyalásában a tagok részéről beállott türelem-és figyelem-megoszlás, részint a miatt, hogy az előző értekezők, mint Szakács Mózes, főként pedig Szabó Sámuel előadásaiban kifejtett körülmények nagyobb részint összefüggtek az említett tárgy főbb vonalaival: ebből folyólag alólirt nem akarván a gyűlési tagok figyelmével visszaélni, az értekezés megtartásától ezúttal önként visszalépett, fentartván szabadságát, hogy esetleg valamelyik szaklapba tegye közzé dolgozatát. Addig is ad oculos demonstrandos az angol tankönyv-irodalomból bemutat három példány tankönyvet, leginkább azok okulására, kik netalán tankönyvirásra adnák magukat, hogy külsőbelső csín és izlés, továbbá tartalom, terjedelem és beosztás tekintetében okulást, esetleg példát vegyenek. Legvégül, miután Szabó Sámuel az egyebünnen jött tagtársak nevében meleg szavakban köszöni meg a szíves fogadtatást és ecseteli az ily összejövetelek kiszámíthatatlan hasznát, előnyeit; s miután elnöklő igazgató is méltó szavakban ad kifejezést a gyűlés higgadt és magas színvonalú tárgyalásairól: Szakács Mózes elöljárósága nevében jövő évre Székely-Udvarhelyre hivja meg az értekezletet, mit általános tetszéssel fogad a közgyűlés, melynek tagjai a Maros-Vásárhelyen töltött 3—4 nap kellemes tapasztalataival és emlékeivel válnak el s mondanak bucsu »Isten hozzád«-ot — a viszontlátásig! Benke István, ev. ref. főgimnáziumi tanár. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Tudtuk a kunról, hogy lelkes nép, hogy vendéglátásban nem enged másnak; ám hogy tömeges megjelenésében olyan szép rend, annyi nemes Ízléssel ölelkezzék; hogy kun öltözetével, régi idők szép hagyományával, nagy sereg szép leányaival, díszbe font lovas legényeivel olyan gyönyörű látványt szerezzen idegennek, s örömöt mindeneknek: erre nem valánk előkészítve. Laczháza kitett magáért. Első, aki szólt a város határdombjánál, a városnak érdemes főbírája—Besenczy János Uram, Utána ott nyomba a díszsereg — a kun lányok — szép vezére, Szánthó úrhölgy lép elő, s amíg kezében tartja az ezüst babérkoszorút, ajkáról foly a szives üdvözlet: mind a kettő püspök urnák, a drága vendégnek szól — s hiszszük, nem csupán szemének, de lelkének is gyönyörűség vala e kedves kezdet. Ehhez illett a bevonulás minden többi része. Vass Kálmán lelkész nem mindennapi beszéde. Azzal kezdette : miért jöve közénk a mi püspök atyánk ? s felel rá azonnal, hogy mint az első gyülekezeteket az apostol: ime minket is erősítene meg a mi apostolunk. . Kérjük is, erősítsen meg bennünket a hitben, mert sokunk lábai ingadoznak, roskadoznak; erősítsen meg a szeretetben, mivel sokan abban is gyöngék, szegények vagyunk; erősítsen meg az áldozatkészségben, mert némelyek nagyon vonszolva viszik áldozataikat az Úrnak oltárára. Felel és meglep bennünket püspök urunk válaszával. Nekem is van egy kívánságom: ti meg engemet erősítsetek meg abban, amit elfeledett említeni lelkipásztortok — a reménységben. Abban a reménységemben, hogyha szólok hozzátok a kérés szavával, vagy az intés hangjával, ti azt nem veenditek nehéz szívvel; azon reménységemben, hogy a szeretetből feddő Atya szavainak helyet adnak a fiúi szivek; a Laczházához íuződő régi kedves emlékek építése iránt táplált reménységemben is erősítsetek meg engemet stb. Két egész napon át fogadta és látta tüntető szívességgel Laczháza ritka vendégét. Egyház és község osztozkodának a gyönyörűséges szolgálatban és gyönyörködött a vendég is az ő kíséretében, mely Kun-Szent-Miklóst kivéve, seholse volt számra gazdagabb. E megye határán túlról is — O-Budáról, Bugyiról — oda kívánkozó kollegák is nagy kívánsággal kívánták velünk együtt ünnepelni Laczháza ritka és fényes napjait. És gyönyörűség vala hallani mindnyájunknak azon tartalmas, köszöntésbe rejtett Ígéreteket, melyek ügy főbíró valamint főjegyző ajkairól hangzottak el szívók kettős gyermekének, a község és egyház jobb jövendőjének munkálására vonatkozólag. Koronája a beszédeknek mégis a templomban volt hallható. Egy távolra ment atya jött fiai közé — kezdé püspök ur — hogy fejét lehajtsa falaitok közt. Körülnézek a hajlékban, s találom fiaimat viruló egészség és jó békességben. Bejárja szemem a háztáj minden zugát, megvizsgálom a régi jó idők nyomait, hogy nem fészkelte-e be magát valamely rossz, s a boldog ház a régi-e még, s nem bajok lakóhelye-e ? Kétszeresen boldog, ha minden a régi rendben; ellenben nagy szívfájdalom, ha fogyatkoztak a régi jókban, kétszeresen fáj, ha még szereti őket, mivel csak jóknak óhajtá találni. S haboz egy darabig : szóljon-e nyíltan, szemökre hányjon-e valamit, megrontsa-e a viszontlátás örömét? . . . Én is atyámfiai! ez aggódó apa szemeivel tekintek körül a ti eklézsiátokban. Most, amidőn nem a baráti összeköttetés, hanem Istennek s a gyülekezetek akaratából a felvigyázás hivatala hozott ide, most, ha hibát