Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-16 / 28. szám

is megcáfolja ezt, amennyiben azóta, hogy a keresztyén társadalmi tevékenység szélesebb alapon kezdett fejleni, ezek is megszülettek: alig ötven éve, hogy a tevékenység az ifjak közt kezdetét vette, azóta folytonosan tért foglalnak s 4000-et jóval meghaladja számuk, melyből az öt világrész mindenikének jutott, sok ezer és ezer ifjú vesz benne részt s ma már bizonyosan 100,000-ekre megy azok száma, akik tanúságot tehetnek róla, hogy érzelmeik, életök e társulatokban nemesedett, gazdagságban nyert. De hát, mit csinálnak az egyesületekben? A legkülönbözőbb uton s módon igyekeznek az említett célra, de mindig ugyanazon alapon, amelyet Krisztus Urunk megvetett. A központ az írás tudakozása; furcsán hangzik talán s némelyek el is mosolyodnak rajta, liogy fiatal emberek azért jöjjenek össze, hogy a bibliát olvassák — mulatságból; mások azt mondják: »ez agyoncsépelt théma, az iskolában elég volt a kátéból* s úgy áll a dolog, hogy azokat kivéve, kik jövendő pályájuk szempontjából szükségszerüleg foglalkoznak vele, bizony nem szokták az írást forgatni; regények, újság, a komolyabbaknál szaktanulmányok képezik a túlnyomó nagy többség szellemi táplálékát, nem is említve lasciv olvasmányokat, az ifjak s idősbek testi és lelki épségét rontó e mérget! Ez igy van, de higyjék, nem jól van ez így! Kinek-kinek igazságérzetére hivatkozom: meglehet-e Ítélni valamit, amit nem vagy alig ismerünk ? S lehet-e ismerni Isten akaratát igazán s ugy, hogy a mindennapi életben tudjuk alkalmazni, vele mindennapi kenyérként tudjunk élni, abból, amit a gyermekkorban éretlen észszel az iskolában hallottunk, tanultunk, sokszor mint másodrendű tantárgyat? Bizonyára megítélni nem, megkedvelni alig lehet, pedig azt talán mégis alig fogja valaki tagadni, hogy érdemes és érdekes azt forrásánál tanulmányozni, ami a világot átalakította s alakítja folyton? S ha érdemes jövő pályánk szempontjából egész könyvtárakat áttanulmányozni, csak érdemes törődni azzal is, ami emberi értékünkre, földi boldogságunk, békénkre, s szabad hozzá tenni, (aki mindent nem tagad), azt is hiszi, örök életünkre döntő fontosságú! De az írás tudakozása nemcsak tanulmány, élő viszonyt alapít az, s tart fenn az ember s Teremtője, Megváltója között. Ne mondja hát senki, hogy felesleges, pláne nevetséges, ha fiatal emberek együtt keresik azt, amit az írás által Isten mond! (Vége köv.) ISKOLAÜGY. Az országos ev. reform, tanáregyesület. Az országos ev. református tanáregyesület gondolata nem uj keletű. Már ekkor, a midőn a tiszántúli református tanáregyesület eszméje a debreczeni ref. főiskola tanárainak lelkében megfogamzott és Békési Gyula, akkor a debreczeni főgimnázium igazgatója, 1877. december 30-án ez értelemben a tiszántúli ref. középiskolák tanári karaihoz egy véleményöket kérő lelkes felhívást intézett; és amidőn ez a felhívás a tanári karoknál meleg fogadtatásra talált: ez a buzdító jelenség a vérmesebb és gyúlékonyabb szivekben megpendítette azt az eszmét, hátha az egyesületet a tiszántúli egyházkerület szűkebb körénél talán majd tágasabbra is ki lehetne terjeszteni. Ugyanez a gondolat ismételten fölmerült, de még csak inkább magán beszélgetésben, talán egy-egy felköszöntőben is, a tiszántúli tanáregyesületnek ugy alakuló gyűlésében 1878. ápril 24-én, a melyen 12 tanintézetet 38 tanár képviselt, mint annak első rendes közgyűlésén, augusztus 24., 25. napjain, de mélyebb nyomokat ez úttal még nem hagyva maga után. Érdekes-e két gyűlésen az a jelenség, hogy ott nem kizárólag a tiszántúli ref. középiskolák tanárainak küldöttei, hanem a debreczeni főiskolai és az ottani reáliskolai, sőt egyházkerületünk egyes községi és távol egyházkerületek iskoláinak egyes tanárai is szerencséltették gyűléseinket. Az újság vágya volt-e, vagy talán a közösség érzetének sejtelme hangolta a sziveket? e helyen nem kutatom. A tiszántúli református tanáregyesületre ezután a kezdet próbaévei kezdődtek.' És mert a jelek eléggé biztató reménynyel kecsegtettek: mindenek előtt saját házi körében igyekezett berendezkedni, lehetőleg izmosodni. Bent igyekezett a tagokban az önbizalmat fölkelteni, a munkakedvet éleszteni és táplálni, az összetartozás érzetét ápolni; kint a tanári karokban és fentartótestületekben és a nagy közönségben a tanügy és tanintézetek iránt az érdeklődést életre kelteni, tagjainak számát szaporítani, s igy az egyesület anyagi erejét fokozni. Nem is mondhatnám, hogy törekvése porba hullott volna. Az egyesület eléggé testes évkönyveinek közleményei a sajtó egybehangzó elismerése szerint kellően magvasak, tartalmasak; a közgyűlések tanácskozásai és eszmecseréi eléggé tanulságosak, emelkedettek. Az alapító, pártoló és rendes tagok száma évről évre emelkedik, pénzereje gyarapodik. Az évenkénti vándorgyűlések nemcsak mindenhol vendégszerető fogadtatásra találnak, hanem a fentartó- és tanári testületeket arra is sarkalják, hogy a gyűlés idejére külső és belső dolgaikat lehetőleg rendezzék. Különösen mutatkozik az érdeklődés abban is, hogy a gyűléseket kebelökbe fogadó egyházak és más testületek az egyesület szellemi munkálkodásának fokozására jelentékeny összegű pályakérdéseket tűznek ki. Igy az egyesület létrehívása szerencsés gondolatnak, működése szerény körében is általában áldásosnak bizonyult be. Csak természetes e biztató jelenségek után, hogy az egyesület vezetői e közben nem vették le szemöket ama gondolatról sem, hogy egyesületük lépésről lépésre haladva, majdan magvát képezheti egy létesülendő országos protestáns tanári egyesületnek. Már a második rendes közgyűlésen jelenti a jegyző, hogy a központi választmány az egyesület alapszabályait kisérő levél mellett 48 protestáns középiskolához küldötte meg azon határozott kijelentéssel, hogy azon idő szerint még sem magát nem érzi elég erősnek, sem az időt elérkezettnek, hogy egy országos protestáns tanári egyesületbe való tömörülésbe hivja fel a magyar protestáns tanártársakat, de testvéri örömmel fogadná, ha sorainkba minél többen belépve, növelnék egyesületünk csekély erejét, elősegítenék munkálkodását. A felhívásnak azonban vajmi sovány eredménye lett. Sárospatak ugyan a főiskolai igazgatóság testvéri hangulatú levelével elküldte hódmezővásárhelyi gyűlésünkre két kiváló tanférfiát, Bokor Józsefet és Kűn Pált, de hozzájuk alig egy-két tanár csatlakozott önszántából. Legmelegebben a miskolczi lyceum tanári kara csatlakozott, egyszers-