Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)
1892-06-09 / 27. szám
tanító és a dömsödi lelkész valának vendégei a lelkészi asztalnak. Ápril 27-én reggel, a dabi egyházi és világi elöljáróságtól kisérve a soroksári Duna-ághoz ment püspök ur, hol a dabiaktól szives búcsút vévén, beszállt kíséretével együtt a Makád község által oda szállított dereglyébe, a parton maradtak éljenzése s szerencse-kivánata közt. A makádi parton Szilágyi Lajos pesti alsó járási szolgabíró szép üdvözlő beszéddel fogadta, mire püspök ur harsány éljenzéstől kisérve válaszolt. Az éljenzés lecsillapulta után Makád község jegyzője üdvözölte még egyszer a község nevében, mire köszönő választ adva felszállt püspök ur Szilágyi Lajos négyes fogatú hintajára, a kíséretében volt Baksay Sándor esperes, Szász János dabi lelkész és Nagy Zsigmond dömsödi tan. káplán, s a fogadására kijött makádiak által követve, bevonult Makád községébe, hol az összes lakosság és iskolai gyermekek ünnepi ruhában öltözötten a paplak előtt összeseregelve várták és fogadták »Isten hozta és éljenzés* üdvözlés szavával. Minek lecsillapulta után, az alig egy pár héttel elhalt Decsy Dénes lelkész fia, István, ki édes atyja mellett káplánkodott, az őt ért veszteség feletti bánat látható nyomával arcán, bús hangon intézett szép, átgondolt és mélyen érzett üdvözlő beszédet püspök úrhoz, melyben tolmácsolta ugy a maga, mint a makádi ref. gyülekezet által érzett mély tiszteletet. Mire püspök ur, az ő mindenkor találó válaszával felelt, mely mig egyrészről az árva fiúnak és pásztor nélkül maradt gyülekezetnek vigasztalására szolgált, más részről biztosítá mindkettőt legjobb indulatáról s szeretetéről. Püspök ur válaszának s az ezt követő éljenzésnek elhangzása után Decsy Károly velenczei lelkész, a vértesaljai egyházmegye részéről mondott szives üdvözletet, mit ő a dunántulról hozott, ugy a maga mint egyházmegyéje részéről. A paplakban a gyászba öltözött özvegy lelkészné és árva leánya, szemökben a férj és atya elvesztése miatt csillagó könynyel, az őszinte tisztelet remegő szavával fogadták püspök urat, ki az özvegyhez és árvához intézett, a szeretet vallásának gyógyító balzsam szavával enyhítette a veszteség fájdalmát. Egy óra múlva isteni tiszteletre hivta a gyülekezetet az elhangzott harangszó, a templom megtelik, hol a 74-ik dicséret 1., 2., 6. versének éneklése után püspök ur így kezdé beszédét: »Vegyes érzelmekkel állok előttetek atyámfiai, mert a veszteség fájdalma, a mi titeket lelkipásztorotok halála által sújtott, az én szivemet is érte : mert a boldogulttal. ki nektek a lelkiekben vezéretek s az Isten igéjének köztetek hirdetője volt, nemcsak a hivatal közössége, hanem azon körülmény is kötött össze, hogy vele ez egyházmegyében töltött lelkészi szolgálatom idején egyik népes egyházban közösen szolgáltuk Istennek ügyét. A földi összeköttetés lánca nemcsak ti köztetek s ő közötte, de én közöttem és az elhunyt között is megszakadt, az emberi élet határát kimérő Isten szavára stb. stb. Vegyes érzelmekkel állok előttetek atyámfiai itt, a Duna ágaitól körülvett s védett szigetben, melynek ti a régi vers szerint »szélére estetek*, s hol a ti őseitek közel 300 éve már a megtisztított evangéliom világával református egyházat alapítottak és atyáitok nemzedékről nemzedékre, minden baj, viszály, nehézség között, a tilalmat és üldöztetést sem véve ki, az ő atyáik hitében állhatatosan és rendületlen megmaradva, hitöket reátok is * szeplőtlenül szállították át szent örökségül, melyet ti is hiven őriztek s attól sem a rajongók csábításaira világ kincséért el nem térnétek, sem a világ és mai kor példájára mindeddig el nem hidegültetek, idegenné vagy közönyössé nem váltatok. S ez az én örömöm és dicsekedésem bennetek. Annál nagyobb és méltóbb pedig, mert tudom felőletek, hogy ti hitetekhez és egyházatokhoz való ragaszkodástokat az egyház terheinek, kész hordozásával s a szükségben ellenállás nélküli áldozatkészséggel bizonyítjátok. Mert ha csak az utolsó 10 évet vesszük is, e rövid idő alatt uj paplakot, két uj iskolát építettetek, templomotokra, tornyotokra uj tetőt raktatok, mindösszesen közel husz ezer forint költséggel. S ámbár e tetemes költekezések ez időszerint kimerítették erőtöket, nem buzgóságtokat, mert törvény által parancsolt, saját belátástok szerint is szükséges harmadik iskola felállítását is, már a közel jövőben, célul tűztétek magatok elé. De fájdalom, van életeteknek egy sötét oldala, mely arra s az én örömemre árnyat vet, annál inkább, mert a keresztyén család-élet legszentebb oldalát érinti, azt a mely legédesebb, legboldogítóbb örömnek lehetne s kellene is, hogy kiapadhatatlan forrása legyen: a gyermekeket.« Itt aztán hatalmas intő beszédet tartott a makádi nép körében is lábra kapott egy gyermek-rendszer bűne ellen, továbbá az iskolázás elhanyagolása ellen, végül imádkozott a gyülekezettel. Isteni tisztelet végeztével az iskolákat látogatta meg a főpásztor, s a gyermekekhez intézett néhány kérdés után meggyőződött a makádi iskolák állapotáról. Az iskolalátogatás után az egyháztanácscsal gyűlést tartott, melyben az egyház szellemi és anyagi ügyeire nézve adott utasítást, tanácsot, nem mulasztván el az egyháztanácsot komolyan figyelmeztetni az iskoláztatási törvény szigorú végrehajtására, s harmadik iskolának mielőbbi felállítására. Az egyház anya- és jegyzőkönyveit s levéltárát számbavette s az arról szóló írásbeli jelentést átvette. Ezután a papiakon rendezett ebédhez ült kíséretével s a Ráczkevéből átjött s hívott vendégekkel együtt; minek végeztével még az nap d. u. négy órakor több mint 15 kocsi kíséretével Rdczkevére indult. Kissé borongós, csepergős idő dacára, a makádi nép nagy része a templom köré gyűlt, s szives jókivánatával bocsátá útra püspökét, kit az egyházi és polgári elöljáróság kikísért a ráczkevei határig. Ráczkeve város nevében a polgári elöljáróság üdvözletét a városi jegyző tolmácsolá, mire püspök ur szives válaszszal felelt; kijött a ritka vendég fogadására Szilágyi Lajos főszolgabíró is, díszmagyarba öltözötten és saját négyes fogatán vitte a városba, mely zöld galy- és zászló díszt öltött ez alkalomra. Mikor a menet a vásártérre ért, mozsarak durrogtak, éljenzés és lelkesültség örömzaja hangzott fel, az út zöld lombokkal, virágokkal hintve vezetets a zászlódíszben öltöztetet diadalkapun át, melynek ivezetén »Isten hozott« felírás mutatta, hogy az, aki jön, akit várva vár a sokaság, szívesen látott vendég. Fehér ruhába öltözött leányok sorfala közt ért be a menet oda, hol Szilágyi Lajosné szül. Földváry Éva urnő egy szép virágcsokorral lepte meg a főpapot, minek szalagján aranyhímzéssel e szavak vannak: »Szász Károly kedves vendégünknek«. A paplak előtt Szekér István helyettes lelkész fogadta püspök urat; Ráczkeve vallási múltjából, a reformáció nagy emlékei s az ez időben itt püspökséget viselt nagy papok munkálkodásának történetét szővén virágos nyelven tartott üdvözlő beszédébe. Mire *• püspök ur, a reformáció korában itt szolgált nagy szellemek működését, s azoknak közel egy századra terjedő, a reformált vallás megszilárdításában áldásos és kitartó hivségét, a hitbuzgó ősök erényének az utódokra átszállítását s eddig megőrzését tárgyazó szép beszédben válaszolt.