Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-06-02 / 26. szám

azzal. Így e helyen a 16. versben említett őóvajuc ftsoő-ra való tekintettel, érti az apostol azon igazságosságot, mely a bűnnek, az erkölcsi rossznak kárhoztatásában nyilvánul. E szerint e két vers értelme ez volna: az evangéliom Isten igazságánál fogva oly erő, mely az üdvösség megszerzésére képesíti a hivő embert. Különben az 1. főrészben (1, 18—3. 20) az általános romlottságról értekezik. Igen világos áttekintését adja az apostol eszmemenetének, ki azon alapgondolatát, hogy az az ember kizárólag hit által igazulhat meg, az emberiség egyetemes romlottságával igazolja. Minthogy a hit feltételezi egyrészről az alázatosságot, mely abban nyilatkozik, hogy az ember belátja a maga érdemetlen voltát; másfelől pedig feltételezi az Isten kegyelmében való bizodalmat; s minthogy ezen erkölcsi tulajdonságok ugy a zsidóknál, mint a pogányoknál hiányoztak: ennélfogva mindnyájan bűnösök, s méltók az Isten haragjára, melytől sem az emberi értelem, sem semmi földi dolog által meg nem szabadulnak. Bűnösök a pogányok, mert nekik nincsenek ugyan irott törvényeik, melyekből az igaz Isten akaratát megismerhetnék, de Isten a maga akaratát kijelentette a lelkiismeretben, beirta az emberi szivbe is. A pogányok azonban nem hallgattak lelkiismeretök szavára, nem akarták megismerni és tisztelni az Istent, hanem fel cserélték a romolhatatlan Isten dicsőségét a romlandó emberek stb. képének hasonlatosságával. Ezért az Isten mintegy büntetésképen engedte őket elmerülni a bűn fertőjében, a becstelen szenvedélyek rabjaivá és az örök kárhozat martalékaivá tevén. De bűnösök a zsidók is, sőt még inkább, mert nekik a lelkiismeretbe irt törvényeken kivül pozitív törvényeik is vannak, melyekben Isten a maga akaratát kijelentette. A 2. fejezetben lepésről-lépésre követi szerző az apostol fejtegetését, különösen kiemelve Pál tanrendszerét jellemző azon állítását, hogy az Isten nem személyválogató, hanem megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. Szorongattatás és gyötrelem várt tehát minden ember lelkére, ki elköveti a gonoszt először zsidóéra, de görögére is. A 2-dik főrészben szerző az apostol eszmemenetéhez hiven, a hit által való megigazulásról szól. Előadja, hogy cselekedetek által senkisem lehetvén igaz Isten előtt, a megigazulás Istennek kegyelme folytán a Jézus Krisztusban való hit által történik ugy a zsidókra, mint pogányokra nézve, mert az Isten mindenkinek megigazító Istene. Ezzel azonban nincs ellentétben a törvény, sőt inkább az is ezt igazolja, mert abból tudjuk, hogy Isten Ábrahámnak is hitét számította be igázságul, mielőtt még a körülmetélkedés rajta végrehajtatott volna (4, 1—25.). Majd az 5. s következő fejezetek alapján híven s bizonyos szónoki lendülettel ismerteti szerző a hit által való megigazulásnak boldogító hatását. A hit által megigazult ember megszerzi magának az örök élet bizonyos reménységét, azt az erős bizodalmat, hogy az Istennel való kibékülés folytán részese lesz ő is az örök dicsőségnek és boldogságnak, mely az igazak számára eltétetett. Ezután a megigazulás erkölcsi hatásáról szól és ismerteti a megigazult embernek viszonyát a bűnhöz, a törvényhez stb. Különösen érdekesen tárgyalja az apostol által fejtegetett azon thémát, hogy bár a megigazulás kegyelemből történik, s minél nagyobb az ember bűne, annál nagyobb az isteni kegyelem is, mindazáltal ebből nem következik, hogy szabadon vétkezhetünk, mert a bűnnek szolgálata alól való megszabadulás nem jogosít fel a féktelen szabadosságra, sőt inkább egy ujabb szolgálatra kötelez, az Istennek vagy az igazságnak szolgálatára. Végre a munka 3. főrészében a 12. és következő fejezetek alapján a megigazult ember erkölcsi életét és munkásságát ismerteti, melynek áthatva az isteni kegyelem iránti hálától, mindig az erkölcsi jóra kell irányulnia. A kegyelmi ajándékok használása, a szeretet gyakorlása, a szerénység, a felsőbbség iránti engedelmesség és az egymás meggyőződésének tiszteletben tartása stb., ezek azon erkölcsi kívánalmak, melyeket az apostol olvasóinak szivére köt, mint olyan tulajdonságokat, melyek megszerzik az embernek az örökélet koronáját. Mindezeket szerzőnk igen alapos, nagy tanultságot feltételező fejtegetéseiben részletesen tárgyalja, ugy hogy munkája nem egyszerű ismertetése, hanem alapos exegesise Pál tanrendszerének. Igen élvezetes és tanulságos munka Erdőss értekezése, s igen sok hasznát vehetik azok, kik a biblia magyarázását a szószéken nem ötletszerűleg kezelik. Mindenütt a tárgy iránti szeretet, tiszta látás a részletek bírálatában, nemes ideálizmus az egésznek felfogásában, e mellett erős hit s az ezen tárgyra vonatkozó gazdag irodalomnak alapos ismerete jellemzik fejtegetését. Csak óhajtanunk kell, hogy ehhez hasonló derék munkát még többet is végezzen a szerző, kiben ugy látszik, megvan mindazon kellék, mely megkívántatik arra nézve, hogy valaki a bibliát sikerrel magyarázza. Petri E. BELFÖLD. Püspöki látogatás a solti egyházmegyében. Dömsöd határán Péter Sándor jegyző fogadta a dabiak és dömsödiek tisztelgő küldöttségének élén püspök urat s a fogatok hosszú sora Dabon keresztül érkezett hat órakor a dömsödi paplak elé, hol Kájel József lelkész szép beszéddel üdvözölte püspök urat; püspök ur válaszában kiemelte, hogy mint öt évvel ezelőtt a kies Balaton partján (Kájel akkor őszödi lelkész volt), ügy ez uj helyen, e tekintélyesebb gyülekezetben is a régi, a szerető atya jött hozzájuk. Rövid pihenés után a presbyteriummal tanácskozott püspök ur, s estére Hajós József egyházmegyei tanácsbiró s országgyűlési képviselő ur barátságos asztalához voltak hivatalosak püspök ur és kíséretei, hol esperes úrral az éjt is töltötte. Másnap 26-án kedden már kora reggel élénk sürgésforgás árulta el, hogy e köznapon valami ünnepi dolog van készülőben Dömsödön. Az ünnepi ruhába öltözött nép apraja-nagyja s örege-ifja, mind élénkebb és tarkább képet kölcsönzött a megszokott köznapi élet képénél. Majd 9 órakor megszólaltak a templomba hivó harangok, s a nép özönlött az Ur házába, hogy hallhassa még itt nem látott püspökének ihletett ajkairól a tettre keltő ige lelkesítő szavait. A menet is kiindult a paplak udvarából s a XLIII. zsoltár 4-ik versének zengedezése alatt vonult be a már teljesen megtelt templomba; e felálló ének után, a XCVIII. zsoltár 1. és 2. verse eléneklése után püspök ur az Urasztalához lépett, melyen »Hajós Jőzsefné Marzsó Anna 1892« hímzéssel jelzett gyönyörű szöllőfürtökkel s levelekkel gazdagon s élénk színekben hímzett urasztali terítő volt felterítve; a fenkölt lelkületű s nemes szivü urnő munkás kezének, a közös mennyei jó Atyát nem az ő felekezetének templomában is felismerő és dicsérni tudó, vallásos érzettől lelkesített jó szivének nagybecsű ajándéka. Püspök ur a dömsödi gyülekezet előtt így szólott: Kegyelem tinektek és békesség a mi atyánktól stb. > Szíves és őszinte szeretet megható jeleneteitől fogadva, örömmel és bizalommal állok meg körötökben, dömsödi