Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1892 (35. évfolyam, 1-56. szám)

1892-05-26 / 25. szám

vei diszíttetett ez alkalomra s a szószék elején szélesen lelógó részén e felírás mutatja a kegyes ajándékozók neveit: Készíttette Mészáros Károly és Nagy Lídia. 1.892. A gyülekezeti ének elhangzása után főt. püspök ur az Úrasztalához lépve, az apostoli üdvözlés után e következő beszédet tartotta: >Üdvözöllek, a régi idők emlékeinek még el nem mosódott benyomásaival üdvözöllek kedves atyámfiai! dunavecsei gyülekezet! Husz, harminc évvel ezelőtt gyakrabban vitt erre utam, hozott ide a barátság, mely lelkipásztortokhoz ifjú korunk óta összeköt, s ma sem lazult meg, bár agguló korunkra már csak ritkán örülhetünk egymás látásának. De a sziv kötelékei nem ernyednek meg, csak a halál, talán az sem oldhatja fel azokat! Irántatok is a régi jó emlékezettel vagyok s elmondhatom én is Pállal: »Isten a bizonyságom, kinek nagy lelki örömmel szolgálok az ő fia evangéliomának prédikálásában, hogy szüntelen emlékezem felőletek, mindenkor az én imádságaimban kérvén az Istent, hogy ha valami módon valaha jó szerencsés út adatnék nekem, Istennek akaratjából, hogy tihozzátok mehetnék; mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhetnék veletek, hogy megerősíttetnétek*. (Róm. I. 9—11.) Én, »bár aranyom, sem ezüstöm nincsen, amim van, a názáreti .Jézus nevében* (Csel. 111. 6.) szívesen adom; de nektek van-e szükségetek ily. pusztán lelki ajándékra ? Végtelenül sajnálnám, ha azt. mondanátok, hogy nektek arra nincs szükségetek, holott én tudom, hogy nagyon is nagy szükségetek van arra, s ez csak azt mutatná, hogy a lelki szükség érzete hiányzik bennetek. Mert ha valaki azt mondaná, hogy ő semmi nélkül nem szűkölködik, annak azt mondanám, amit a Jelenések könyvében a Lélek izent a Laodiceabeli gyülekezet angyalának: »Te ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és semmi nélkül nem szűkölködöm; és nem tudod, hogy te szegény, nyavalyás, vak és mezítelen vagy«. (Jel. III: 17.) Mert jól ismerem egyházatok s abban a magatok belső történetét, s most, midőn mint főpásztorotok jövök hozzátok, az irántatok való szeretet és kötelesség parancsolja nekem, hogy hozzátok is, mint mindenekhez őszinte legyek, s előadjam, a melyek a ti békeségtekre valók, vagy a Jelenések könyvében olvasható izenettel szólva folytatólag: »Adom nektek tanácsul, hogy vegyetek tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdagok legyetek, és fehér ruhákat, hogy öltözetetek legyen s meztelenségetek ki ne látszassék; és szemgyógyító irral kenjétek meg szemeiteket, hogy lássatok*. (Jel. III: 18.) Nem akarom azokat előidézni, melyekre közületek még sokan emlékeznek, a 30—40 év előtti történeteket, melyek e község régi jólétét téves fölfogás, rossz tanácsadók, és makacsság miatt, egyszerre megsemmisítették, sokakat elkeserítettek és kétségbe ejtettek, s anyagi romlás mellett a belbékét és a lelkek erkölcsi egyensúlyát is megháborították. Hadd takarja feledés ezeket a történeteket. De annyi bizonyos, hogy míg azelőtt a jólétben sokan elbizakodva így szóltak az evangéliomi gazdaggal: »Én lelkem egyél, igyál, gyönyörködjél, sok esztendőkre eltett javaid vannak* (Luk. XII: 19) és reájuk illett, amit a Jehova mond Hoseás próféta által: »Bő földre hoztam és megelégedének, megtelének ; de elhitték magukat és elfeledkeztek rólam« (Hos. XIII: 9). Viszont a balsors fordulatával, mikor mindent, még a reménységet is elvesztették, akkor a kétségbeesés vett erőt a sziveken, nem levén benne erős a hit és erkölcs, a lelki béke ez egyedüli szilárd alapja, melyre aki építhet, kősziklán épített s házát sem tengerár, sem vészek el nem sodorják, ellenben a homokra épített ház alól kisiklik a talaj. Sokan vagyonuktól fosztva, végkép elköltöztek, hogy idegen helyen keressék megélhetésöket vagy legalabb szegénységöket ne lássák itthon azok, kik egykor jólétöket látták; más rész a fővárosban keresi élelmét szolgálatával, sok fiatal belekerül a nagyváros erkölcsi posványába, vagy ha visszakerül, annak könnyelműségét, fényűzését hozza magával. Elszokik a falusi élettől, a fáradságos, de nemes és tiszta mezei munkától, s csak henyélni és hivalkodni szeret. Már a szegény osztályhoz tartozó nők és leányok is kalapot, keztyüt kívánnak, hogy tessenek. Aztán a vadházasságok fenyegetik a házasság tisztaságát, melyről Pál azt mondja: »Tiszteletes mindenek között a házasság és a fertelmesség nélkül való ágyasház: a paráznákat pedig és a házasság rontókat az Isten megitéli« (Zsid: XIII: 4). E szokáson a temérdek viszálkodó házaspár, kik amily könnyen kötötték a házasságot, sokszor ép oly könnyen vagy elég ok nélkül bontják is azt fel. Másik szomorú jelenség az idétlen és halvaszületett gyermekek feltűnő nagy száma, az erkölcsi romlás e kiáltó jele, mely a család, a társadalom legbecsesb kincsét pazarolja s ejti veszendőbe s a természet és Isten törvényeinek a megcsúfolása. Igy a születéseket felülmúló halálozás, együtt a szükség okozta kiköltözéssel szemlátomást fogyasztja a gyülekezetet, oly megdöbbentő mértékben, hogy mig 1881-ben a népszámlálás 4700-nál több lelket mutatott ki, az 1891-iki már 4400-nál kevesebbet ad, s a tiz évi fogyatkozás 331 lélek. Pedig az, ami veszedelmet s romlást hozott a lakosság nagy részére, jólétet adott az egyháznak magának, midőn a földosztály feletti perben nyertes földesuraság, hogy a mindenét vesztett lakosságnak némi kárpótlást nyújtson, tetemes földadománynyal segítette az egyházat s ezáltal annak nemcsak megélhetését, de jólétét is biztosította. Lehetővé tette roskatag egyházi épületei helyreállítását, részben teljes megújítását. S bár iskoláit, azok fentartását nem birva, át kellett adnia a községnek, azokban a felekezet tulajdonjoga és felekezeti jellege fentartatván, ezzel veszteséget alig szenvedett. Még egy báránybőrbe öltözött farkas is, kullogva a kertek alatt, fogyasztja a hívek gyülekezetét: azok a futkározó atyafiak (Gal. II: 4) majd nazarenusoknak, majd baptistáknak nevezik magukat; egy részök megtévelyedett rajongó, más részök szemforgató, álszenteskedő farizeusok; amazok szánalomra, ezek megvetésre méltó torzképei az első keresztyéneknek, akik a kétségbeesett, s elkeseredett nép közül szedik a magok újoncaikat. Csudáljuk-e, ha mindez annyira megingatta a valódi egészséges vallásosságot, hogy már a templom szeretete is csökken, az egyház szükségeire nemcsak az önkéntes szives adakozás, de még a terhek levonásában való köteles pontosság is ingadoz, a csekély egyházi adót is közvetetlenül és rendetlenül fizetik, a templom csinosítására adományokat kérő gyűjtő- ív, épen ugy mint a rendes perselyek jóformán üresen maradnak: az erkölcsi érzet ingadozását, politikai választásoknál a szavazatok áruba bocsátása mutatja s számtalan más jelenség, amit aggodalommal szem léinek a jobb érzésűek. Mert hála Istennek vannak még, nem csekély számmal, jobb érzésűek is a gyülekezetben, akik a hanyatlás mind e jelenségeit vérző szívvel látják s mint a hajdankor prófétái keseregnek a romlás fölött. íme, legközelebb is, két lelkes tagja az egyháznak egyházuk iránt: buzgó szeretettől és a templom ékességének óhajtásától lelkesítve egyik eme díszes Urasztali terítővel, másik ama bársony takaróval járult az Ur szent oltára felékesítéséhez. Vajha ezek a példák vonzanának s lelkesítenének minél többeket. Vajha mint egy kevés kovász erjedésbe hozza az egész tésztát, ugy jöjjön a kiállóit bajok és küzdelmek